Utálom a színészeket. Hangosak, nem fogják be, az előre gondosan megalkotott és betanult véleményüket üvöltik, akármiről is beszélgetnénk amúgy. Semmit nem mutatnak meg önmagukból, de rád se kíváncsiak. Egyáltalán.

Táborozni viszont imádok!!! És mennyire régen volt rá lehetőségem... szóval baromira elmegyek. Amúgy meg minden tapasztalat, tapasztalat. A tapasztalat meg jó, meg kell. Toleranciám pedig kifogyhatatlan. Mégsem lepődtem meg, hogy visszataszító visongó fiatalok helyett, normális és meglepően értelmes társaságba csöppentem. Azért a saját apám mégse cseszne ki ennyire velem... (Ő hozott magával, ugyanis.) A táborról nem írnék túl hosszan, mert ezt már jó páran megtették előttem. Nagyon jól éreztem magam, a saját teljesítményem teljes visszajelzés hiány miatt nem tudom értékelni. Szerintem egész jó voltam, aztán az is lehet, hogy borzasztóan pocsék. Majd egyszer csak mond valaki valamit. Remélem.

Annyit viszont tudok, hogy maradni akarok. Nem is tudom, mikor döntöttem el, valamikor egészen az elején. Bár még mindig nem érzem magam teljesen a nagy egész részének, de haladok. Lassan, a saját kis tempómban, de miért is tenném ezt máshogy? Itt vagyok, örülök, van „hobbim", végre, talán életemben először. Élvezem, amit csinálok. Ilyen se gyakran fordult eddig elő velem. És még érdekel is! Ez a kettő együtt meg aztán végképp ismeretlen volt eddig számomra. Kíváncsian várom a folytatást. Bár tudom, leginkább rajtam múlik. Rajta leszek!