Amikor elkezdtünk foglalkozni a magyarok eredetével, akkor még nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog az, amit majd csinálunk. Hisz' száraz történelem. De a Hun vagyunk? egy olyan előadás lesz, amilyenek mi vagyunk. Magyarok. A színház. A Fészek színház. Mosolygós, vicces. Várjátok? Én nagyon.

Én vagyok az egyetlen, akinek a karaktere nem magyar. Mivel egy orosz lányt játszom. Az elején nagyon megijesztett. (Na jó, valljuk be, most is!) Akcentussal beszélni? Ráadásul orosszal? Legalább kihívás. De maga a lány karaktere tetszik, egyszerű és nagyszerű. Tudom a múltját, a jelenét és próbálkozok mindenféle dologgal vele kapcsolatban. Néha sikerül, néha nem, de nagyon tetszik az, hogy minden próbán egy kicsit többet és többet adunk a karakterekhez. A személyiség-jegyeikhez.  

Az előző próbán kipróbáltam valamit, de úgy, hogy ha jól játszom el, akkor lehet észre venni. És sikerült. Úgy, hogy Kátya megkapta azt, amitől egy mai lány annyira oda van, és megváltoztatja az életét. A szerelem! Bár Kátyá pont az a személyiség, akit egy férfi nem tudna ott tartani sehol, ha menni akarna. Hiába van oda valakiért, ő mégis csak ő maga és ezt senki nem veheti el tőle.Készülőben a darab.

Egyre jobban látom. Én. Én is? És Várom. És ti?