Mi a magyar?

Fiatalon csak a Beatles érdekelt! Elképzeltem, ahogy John és Paul (ők két ember, nem a régi pápa) ülnek egymás mellett, s együtt írják a slágereket. Később a magyar megfelelőik lettek a kedvenceim (Szörényi Bródy - szintén két személy), na meg az István, a király. Aztán huszonvalahány év után végre találtam egy (író)társat én is.

mateattila.jpg

két huszonéves író (egyikük akkor született, amikor a másikuk annyi volt, mint ő most)

A Fészek Színház lényege, hogy teret és helyet ad mindenféle embereknek: korosztálytól, személyiségtől, alkalmasságtól függetlenül. Az a röhej, hogy ez kevésbé elismerést érdemlő hozzáállás részünkről, sokkal inkább kritikákat kapunk: minek összeereszteni az amatőröket a hivatásosokkal? (Bénákat a profikkal? - így is lehetne kérdezni.) Furcsállom, hogy egyáltalán kérdésként merülhet fel ez az egész, hiszen életem értelme mindkettő: fiatalokkal és színházzal foglalkozni. Bár valamiféle szelekciót én is üdvözítőnek látnék, de nem fogok/akarok lemondani egyikről sem!

Ahogyan azt az álmomat is életben tartom életem végéig, hogy fiatalokat segítek előrébb jutni. Pedig nem könnyű  ám ezt az ideát egyre tovább és továbbszőni! Sokan voltak már mellettem, s a többség végül alkalmatlannak/érdemtelennek bizonyult. Mert - bármilyen röhejesen hangozhat - a gyerek is ember. Legfrissebb kiszemeltem Miklós Máté, akivel most tavasszal végre összekerültünk, s megírtuk a Hun vagyunk? színjátékszövegét. Pöpec együttlét volt! (Vigyázat: lopott szóval indítottam a mondatot!)

Tényleg azt gondolom - életemben nem először -, hogy végre megtaláltam AZT az emberkét, akiért és akinek érdemes (át)adni. Nagyszerű éjszakákat töltöttünk együtt: megírtam egy oldalt és néhány vázlatpontot, átküldtem Máténak, s mire reggel a gépem elé ültem, már ott is volt az ő része. Megbeszéltük, javítgattam/tuk, és jött a következő fejezet. Meg kell jegyeznem, hogy elég könnyű dolgunk volt. Ancsi nagyon alaposan kitalálta a szerkezetet, utána járt mindennek, ami a magyarokkal megtörténhetett (vagy nem), s még konkrét bekezdéseket is megírt nekünk. (Ahogyan a szereplők többsége is hozzátett szavakat, mondatokat az egészhez) Így nekünk már egy konkrét történetet kellett csak dramatizálnunk. Sikerült. Felhasználtunk mindent, amihez értünk. Szavakat loptunk/cseréltünk, s ami a legfontosabb: alkalmazkodtunk egymáshoz. Tanultunk!)

Íme, a finálédalunk szövege, így készült: két szín, két író.

SACI: Peti tegnap délelőtt, azt mondtad próba előtt. Csak az a fontos, ki van itt és most.
PÉTER: Idebent a tűz navigál velem, tetszik, mikor kiáltjátok a nevem, de csak együtt csinálhatunk nagyot, mehet a menet, én már benne vagyok.
SACI: Egy éve, hogy járhatok már ide, nincs nagyobb ajándék. Veletek lenni a legnagyobb öröm, én sírok, ha véget ér.
ZSOLTI: A pincében van a gyermekmegőrző.
PÉTER: Úgy szeretnék én lenni a rendező!
MELANI: Nem! Nem! Nem! Soha nem, nem, nem! Én nem leszek sohasem a játékszered!
ZSUZSANNA: Kicsit hamiskás a hangunk, drágám, máma!
MELANI: Nem! Nem! Nem!
ZSOLTI: Felcsúszott az ingem, megdobbant a szívem, mellizmom egyre nő, kéne már egy nő!
FANNY: Megdobbant az én szívem is, Zsolti. A te lábadon cuki a szandál-zokni, húzd fel térdig vagy tovább és lázadj, így jössz be nálam, most rád csorog a nyálam.
SACI: A színházban és veletek jó, semmi más nincs megnyugtató. Itt érzem, hogy létezem...
KÁTYA: Állj le kisleány, most már ne rinyálj! Itt van, mindenki itt van.
KRISZTIÁN: Egy kereszt nyomja vállam: puncit még sohasem láttam, de már régen tervbe vettem. Színésznek születtem!
ZSOLTI: Nyolc magyar csóka nyolc óra óta mondja a maga igazát. Nyolc magyar fóka vinnyogva nyomja: romboljuk le a plázát!
ZSUZSANNA: Már meguntam, hogy mindig én legyek, a szorgalmas és okos kisgyerek.
LÁNYOK: Lángost és szotyit vegyél! Túrórudit és zsömlét egyél, ne szégyelld soha, ez igazán jó, a zsömle-rudi a tuti kombó.
EGYÜTT: Színesek vagyunk, mint a Benetton, annyit tudunk, mint a kerettan(terv). Tervbe vesszük a lehetetlent, s a gyorsbüfében megesszük az ehetetlent. Sok kicsi magyar a színpadon, ugyanazt látja színvakon, de mind együtt röhög, ez a nyerő, ez a menő, egységben van az erő.
PÉTER: Talpra nemzet, itt már minden vér egy lett! Lehet, hogy a Parlament nem több mint egy gitt-egylet, De mint régen, most is lehetünk szabadok, Ezért számomra nem kérdés: én itt maradok. Hát ti, velem tartotok?

Volt néhány hetünk, amíg sokat agyalhattunk a legfontosabb kérdésen: mi a magyar? Milliónyi dolog felmerült - történelmünk, klímánk, nagyjaink, ételeink, eszünk, szívünk, mozgásunk stb. -, de azért abban megegyezhetünk: a magyar nyelvnél nincs különlegesebb a világon! Nekem ez a magyarságom alapja. Az anyanyelvem. S ez az érzés oly' édes...