2013. május 23. - Romantika

Kibeszéltük. Az író-rendező meg csak lesett, mert a helyzet korántsem annyira durva. Legalábbis némi c(z)inizmussal áthidalható. Hiszen az ember - nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozástól függetlenül - gyarló: szeret és/vagy gyűlöl; s mindezt a napi rutin szerint teszi. Mert az élet így szép.

Romantika c. búbánatos mesénk után vendégeinkkel beszélgettünk. A statisztikát szerető és használgató precíz érdeklődőknek elmondom, hogy a szereplők és a társulat többi tagja mellett jelen volt néhány cigány nő, s férfi, és néhány "magyar" is: tanár, egyetemista, háeres, marketinges, kétkezimunkás, fiatal munkanélküli értelmiségi; s - természetesen - hiányoztak a témával (és úgy általában a színházzal) leginkább és leghangosabban foglalkozó média képviselői. (De ez így is van rendjén: kicsi hely ez a Jemol, alig hallik el a hang innét. Nyócker!)

Sokan voltunk. Telthát az előadáson, s szinte mindenki ott maradt a zsíroskenyeres beszélgetésen. Egy jóadag demagógiával és cigány hanglejtéssel megszólaló szépséges cigányasszonyok véleményeivel indult Jendrics Anikó bevezetője után a romantikás est. (És az éjszakába nyúlt.)

Az író-rendező (mekkora királyság E/3-ban beszélni magamról, haha) meg csak lesett - ezt már említettem -, merthogy elszánt arcú jogvédők híján valamiért nem egy roma polgárjogi beszélgetés alakult ki, hanem egy őszinte, s meglehetősen kedélyes, mi több: vállaltan önkritikus diskurzus. Arra már régen rájöttem, hogy a sztereotípiákból építkező (alap)anyag meglehetősen sok valóságot hordoz magában, így az abszurdnak szánt túlzások alig váltanak ki indulatokat a befogadókból. (Nem úgy a meseszál, ami tényleg emberien megható. Ördöggel vagy nélküle, tök mindegy!)

A cigány is ember - ez mekkora igazság a sértés hangsúlya mellett is!

Ahogy a tanár, az egyetemista, a háeres, a marketinges, a kétkezimunkás, a fiatal értelmiségi, sőt, még a tudáshalmozó média szakember is. Fájdalmas felismerés lehet a gyarlóság, de megfelelő önkritikával mindez kezelhető. és ezek nem (csak) az én gondolataim. (Hálistennek!) Mert nincs mese: aki akar, az megkapja a jutalmát. Aki pedig feladja, az menekülhet a világgyűlölő mogorvaságába. És az már tényleg tök mindegy, hogy cigányvilág, magyarvilág, örmény, zsidó, fasiszta, öreg, vagy tökömtudja milyen (kis)közösség. (Mindig lesz egy rosszabbik, amúgy.) Nincs nagyobb baromság annál, mint amikor egy többségi közösség hangosan döngeti büszke keblét, csakhogy ne kelljen az (ál)igazsága esetleges érvénytelenségeit érvekkel is megtámogatnia!

Hogy miért volt nagyszerű a tegnapi este? Ezekért a felismerésekért (is), de legfőképp azért, mert meghallgathattuk egymást. Hogy megtaláltuk-e a megoldást, a nagy igazságot? Nem. Olyan nincs. Még azt is mondhatnám, hogy jórészt elbeszéltünk egymás mellett. De volt néhány mondat, ami mélyünkbe hatolt. És a felismerés, a másik azonosságának megtalálása, meglehetősen pozitív kicsengést adott az egész együttlevésnek.

Nincsenek cigányok és magyarok. Illetve.... vannak. Cigány nemzetiségűek, akik közénk tartoznak. Akik között ugyanúgy ott vannak a jók, a rosszak, az okosok, a buták, az őszinték, a hazugok stb. S ami a legkedvesebb felismerés(em), hogy ugyanúgy él, gondolkozik és hangoskodik a fiatal generáció "ott" is: nekem ez a legfontosabb, mert most is bizonyítva láttam azt, hogy a felszínen kapirgáló fölnőtteknek nagyon is nincs igazuk abban, hogy a bezzegazidőmben lassan kihalt fogalommá válik.

Vannak közös "ügyeink". Hiszen egy közösség vagyunk. tegnap este például egy színdarab volt, ami együtt hatott mindenkire. Egy dráma problémákat vet fel. Megoldással, vagy anélkül. De a nagy globálban - sajnos/szerencsére - nincsenek problémák. Egy helyzet van, ami a hétköznapokat akarja a nemzet keservének oltárán feláldozni. Hagyjuk, vagy nem hagyjuk, ez csak a kérdés.

Ahogy a "putriból az egyetemre jutott" szimpatikus roma fiú mondta: nekünk együtt kell tenni ÉRTE. (És nem ELLENE.)