Reggel Mátéra ébredek: Ajna, mi vagyunk a naposok! Elfeledkeztem róla. Na de ezen is túl kell esni. Jobb előbb, mint később, amikor már még fáradtabbak leszünk. A tavalyi feladatokhoz képest roppant jó dolgunk van, a konyhai kisegítő személyzetnek hála, alig van dolgunk. Szinte fel se tűnt igazán.

Élőbábot még sohasem játszottam. Nagy nehezen kitaláltuk a történetet, majd jött a gyakorlás. Sajnos utána véletlenül elaludtam a fotelben, így lemaradtam a többiek jelenetéről. Van ilyen, bár sajnálom, de enélkül a kis szieszta nélkül nem tudom, hogy működtem volna a nap további részében. Nagyon jót tett, újult erővel ébredtem.

A délutáni feladatra nagyon jó kis csapatot kaptam. Az igazságtalan kirekesztés volt a téma. Szinte azonnal elfoglaltuk a hűvös fiú szobát (pajtát), és ötletelni kezdtünk. Nagyjából két perc bizonytalanság után egy nagyon gördülékeny ötletelési folyamat következett, úgy érzem, mind a négyen nagy egyetértésben voltunk az alapötlet iránt, és mindenki rengeteget adott hozzá, biztos alapokra helyezvén a jelenetet. Lelkesek voltunk! A történet felénél kimentünk a helyszínre, és tovább fontuk a szálakat. Tökéletes helyet találtunk, minden klappolt.

Vacsorára lecsó, utána kissé feszült várakozás, csúszás, mindenki már játszani szerette volna a saját művét, végül csak elkezdtük. Addigra kicsit újra elfáradtam, az alakításom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de a történet, a többiek játéka és a látvány mégis elérte a kívánt hatást. Azt hiszem. Az időzítés majdnem tökéletes volt: a délután óta várt eső a legutolsó jelenet közben kezdett esni, de mintha mi sem történt volna: a színészeken észre sem vettük, hogy a fejüket az eső veri, miközben kerti jelenetet adnak elő.

A megbeszélés után már mindenki egységesen olyan fáradt volt, hogy nem is volt kérdés: a horrorszínház elmarad. Kár, de a háromnapos kegyetlen kánikula mindenkinek kimerítette a végső energiatartalékait is, nagyon ránk fért már egy viszonlag korai lefekvés (hajnal kettő)...