"Kötél általi..." - Színészélmények

2014. január 15. - Gabriella tizennégyszer

Micsoda előadás... ismételten ütöttük-vágtuk, húztuk-nyúztuk egymás és a nézők idegeit. Ez alkalommal pedig a legnagyobb szívás nem a tökönlövés-imitáláskor Béla mögött ülő férfi nézőknek, hanem a pisztolykánknak (immár a másodiknak) jutott osztályrészül. "Esküszöm, senki mással nem szeretkeztem, csak a feleségemmel. Értsék meg, hogy én jó ember vagyok!" – kiáltja Béla, majd bimm-bamm-bumm. Jöhet a darabokra hullás.

27.jpg

A szerdai előadás összes addigi részletét elhomályosította és minden érzésemet, észrevételemet elfeledtette az, ami akkor történt. Így hát sajnálom, de most nem is lesz másról szó. Bizony-bizony, hatalmas kulisszatitok következik: kettéesett a hőn szeretett fegyver. Az előadás kulcskelléke, a jelenetek ragasztója, ami egyben tartja a szituációkat. A szokásosnál kicsit magasabbról pottyant és mikor felvettem a földről, láttam, hogy nincs meg a nyele, csak egy csőcsonkot tartok a kezemben. Abban a pillanatban nem volt nehéz eljátszani, hogy az őrület elönti az agyam és elhomályosul a világ. A kezem erőtlenül engedte el a fekete vasdarabot, ami tehetetlenül zuhant és koppant a kemény, fekete padlón.

A fejem kiürült, és egyben lepergett előttem az egész addigi előadás, egészen addig a pontig, amíg állok, a kezem üres, Tamás néz maga elé a széken ülve, Béla pedig rongybabaként fekszik a padlón, a háta mögött összekötözött kézzel. Az, hogy ettől a pillanattól kezdve mi fog következni, fogalmam sem volt. Még jó, hogy itt jön az a rész, amikor feszülten keresgélek valamit a színpadon (csak megsúgom, a párnahuzat az). Jó. Van még egy kis idő gondolkodni addig, amíg egy pisztolyt kéne szorítanom a doktor tarkójához.

Nem sok lehetőség van, ugyanakkor végtelen. Mérlegelni kell, ezek közül mi a legegyszerűbb, mi a legjobb, és a kettő közötti variációk közül melyik építhető be úgy, hogy a többiek normálisan és természetesen le tudják reagálni. Tehát például nem vonhatom be Tamást a "lefegyverzésbe", hiszen nem tudnék rá egy olyan szöveget imprózni, amiből megérti, mit várok tőle, és közben nem is lóg ki a lóláb. Rendben van, akkor szóló megoldás kell. De gyorsan. Valami eszköz. Valami kellék, amit használhatok fegyverként. A szétesett pisztoly ki van zárva, nem csinálhatok hülyét magunkból, már mindenki látta, hogy egy használhatatlan csonk maradt csak belőle. Körülnézek: magnó, párna, kövek, smackleves, puffasztott rizs, üres műanyag palack, kötél. Kötél! Kötééél! Jó lesz.

Miközben ezen pörögtem éveknek tűnő percek alatt, Tamás nyelvbotlásáról sem szabadott megfeledkezni. A "basszú". Még jó, hogy kiőrjönghettem magam. Aztán pedig csak felkaptam a kötelet, Béla nyaka köré csavartam és próbáltam úgy tenni, mintha nagyon szorosra fogtam volna. Röhejesen éreztem magam. Közben pedig felemelő volt, hogy ura maradtam a helyzetnek és nem blokkoltam le. A harmadik előadáson talán még nem tudtam volna feltalálni magam. Mondjuk mikor kilökdöstem Bélát a biztos (vagy nem?) halálba, behúzott füllel-farokkal iszkoltam utána a takarás megnyugtató biztonságába, ahol azonnal leeresztettem, és a földre rogytam. Micsoda előadás...