Sírás-nevetés Bugyin

Nem olyan egyszerűen, de bejutottam a Komédiások Karinthy estjére. A nehézséget az okozta, hogy már nehezen fértem be, pedig a pótelőadásra érkeztünk. Ez természetesen jó, ugyanis mi, a Fészek Színház „képviselői” – Jendrics Anikó és Cziczó Attila voltak még velem – mindig örömmel vesszük, ha a színjátszásnak ekkora sikere van Bugyin, hiszen mi is ezért dolgoztunk évekig.
 
 
Több kis jelenetet mutatott be a társulat Karinthytól, köztük vetítéssel elválasztva az író életéről. A vetítés mindig egy kicsit felvezette az utána következő jelenetet. Mivel a jelenetek alapjában viccesek voltak, természetesen sokat nevettünk. De volt néhány jelenet, ahol a színészi játék és – természetesen – a mondanivaló túlnőtt az egyszerű szórakoztatáson. Gyakran látok olyan előadást, ahol nem értem meg a csavart a jelenetben. Ez vagy azért van, mert olyan egyszerű, hogy nem látom a fától az erdőt, vagy olyan bonyolult, hogy már nekem is sok. Gondolom, sok múlik az előadókon, hogy a közönség mit ért meg a darabból. Úgy érzem most mindent úgy megértettem, ahogy a társulat akarta. Röviden elérték amit célként kitűztek. Egy csoportnak vagy közösségnek ennél több nem is kell. 
 
 
Attiláéktól kérdeztem, miért van ez? Szerintük – és ők ezt nagyon tudják – azért, mert egy olyan színjátszó kör a Komédiások, ahol mindenki nagyon akarja maximálisan megvalósítani a feladatot, alázattal fordulnak a színház felé, s nem mellesleg nagyon tehetséges emberkék találhatóak a csoportban. (Anikó kedvence Józsa Laci bácsi, Attiláé Józsa Anikó, s mivel nem maradt több „Józsa”, így nekem mindenki ugyanúgy tetszett.) 
 
A Komédiások egy olyan társulat amilyen minden faluba, községbe, városba kéne, ugyanis hiány van belőlük. Bugyi községnek szerencséje van, hogy van egy ilyen kultúrát közvetítő, szórakozást nyújtó csoportjuk. A másik fontos - és csak örülni lehet neki -, hogy erre van igény!
 
Még egyszer köszönöm nekik az estét és szerintem a többi ember nevében mondhatom, hogy jót szórakoztunk.

 

Címkék: bugyi