Kell egy csapat! [Czattigyöngye] - Kata

„Csak a szépre emlékezem…” Hétfőnként társulatunk tagjait mutatom be ebben a rovatban.
A Fészek Színház alkotóit. Fiatalokat főleg. Ő és én. Személyeskedés következik:
ahogyan én láttam/látom őket. 
(Néha a színház is szóba kerül, ígérem.)

 

Tavaly évelején szólt Nanni, hogy apukájának egyik kollégája szívesen jönne játszani hozzánk. Mit, makaót? - kérdeztem viccesen. És azt is, hány éves. Harminc. Ejha! Harmincéves csajszi a társulatban? Jöhet!
Így érkezett hozzánk Ács Kata 2011. január 27-én.


Lonci (Iluska2 [Iluska vs Gyöngyöspatak]) 

Éppen „társulati próbák” zajlottak: egymást vezetgették be rejtelmeikbe a fiatalok, Kata is beszállt. Ügyes volt. (Tehetséges.) Kellemesen pöszén, jellegzetes hanghordozással (szolnoki?), bájos arccal, rámenős magabiztossággal foglalta el helyét. Jó lesz! - gondoltam.

Aztán kiderült, hogy rossz helyet választott magának - a társulaton belül.

Felnőtt volt, felnőttként is számítottunk rá. Ehelyett újra kezdte élni kamaszkorát. (Nem csinálta rosszul, megjegyzem.) Fiatalosan, lelkesen, de az önállóság legapróbb jelét sem felvillantva csinálta végig az Iluska előadásokat, majd a tábort. Ősszel Zsófi helyét is átvette az Iskolapéldában, és vártuk, mi lesz.

Eddig tartott a lendület. Az őszi czattipróbákon már hiányoltuk. (Nem ért rá, mert felnőtt.) Kimaradt, és lemaradt. Pedig szeretik a többiek. A fiatalok. A táborban jót tett nekik, hogy közöttük lehetett. Őszinte volt, összeszedett és érzékeny. Felnőttesen fiatalos. (Érdekes szópáros!)


Misell (iluska.wb)

Egyhez ért nagyon. Bolhából elefántot… Nincs ott, de figyel, mikor beszélünk arról. És bájosan mosolyog, majd hirtelen komolyan bólogat, hozzászól néhány evidenciát, és máris benne van. Amiben nincs is. Így fel sem tűnik, ha kimarad valamiből.
Nagy színész (n)ő!

Persze a színpad számít! És ott tünemény. Jól mutat. Érettsége okán hitelesen elhiteti, hogy van mondanivaló a nézés(e) mögött. Nagyon tud nézni! Sötét szemeivel igéz.
Én is szeretem látni, ahogy ül csendben, mozdulatlanul, és történetet mesél el rezzenéstelen arcával.
Most éppen a lányomat játssza. (Ibsen: A nép ellensége.) Láthatom közelről is. Emberi.
Jó lenne, ha mindig úgy láthatnám!
Amilyen igazából...

(Igazából milyen?)


Kata (A nép ellensége)