A gondolat befejezése

Fantasztikus, hogy kiből mit hoz ki egy tíznapos el- és összezártság távol a város zajától, a betontól, a fényszennyezéstől (látni Azt Az Eget, te jó ÉG!). A hazatérés után még vagy két napig egyáltalán nem találtam a helyem.

carolinablog.jpg

Furcsa érzéskombináció kavargott bennem: egy óriási adag elégedettség, némi elérzékenyült nosztalgia, letaglózó fáradtság és mitagadás, nem kevés szomorúság. A folyamatos alkotás és munka ugyanis akkora adrenalinlöket volt, ami a tábor ideje alatt folyamatosan öt centivel a föld fölött lebegtetett, még akkor is, amikor a dögrovás miatt úgy éreztem, hogy rám éppen háromszor annyira hat a gravitáció, mint egyébként. Hazaérkezve egyszerűen hiányzott, hogy valamin agyaljak, hogy megoldjak egy feladatot közösen másokkal. Kicsit haszontalannak éreztem magam.

Mert ez volt a másik felemelő dolog: a közös munka. Persze nem sikerült mindenkivel azonos intenzitással együtt dolgozni, de ez pont így volt jó. Mindenkinek megvolt a maga aurája, ami így vagy úgy érintkezett a többiekével, kiadva egy színesen harmonikus kavalkádot (nagyon mennek a héten a színes hasonlatok, lehet, hogy Bandi allegóriája ette be magát a fejembe).

Az biztos, hogy ennél jobban működő csapatot nehéz elképzelni és szerintem ez a tábor is azt bizonyította, milyen olajozottan és sok akarattal megy a szekér. Persze biztos a poszt-tábor eufória mondatja ezt velem, de tényleg... Nagyon sokat fejlődtünk. Mindenki kreatív volt. Mindenki kivette a maga részét a munkából. Egyénekre lebontva nyilván mindenkinél el lehetne mondani, hogyan javíthat a saját teljesítményén, de az az egész, amit alkottunk, döbbenetmód működött, sokszor baromira önállóan.

Már az indulás is erős volt. Persze első nap a szokásos tutyimutyi, semmiextra jelenetek: kell a mélypont, ha lehet, minél előbb és onnan lejjebb már nem esik, az út felfele visz tovább. De az is kellett, hogy jól odab*sszon a ColorHouse is... Legalábbis nekem. De olyat... Egy kreatív tűzijátékot kaptunk, ami az előadás teljes időtartama alatt durrogott és közben konkrétan azon kezdtem el filózni, hogy mennyi k*rvajó (tiltottszó volt az idén) ötletet, szinte végtelen dolgot lehet csinálni és kifejezni a színházzal. Teljesen ellebegtem. Kellett ez már. És legyen ez a végszó. elindult az agyam és az ujjaim nem tudják követni.