A héten sokat lehet olvasni a jövőről. Pontosabban a jövő évadról, tervekről, álmokról, melyek Attila fejében már ott kavarognak, rendeződnek, hogy aztán augusztustól sorban kivándoroljanak onnan, mintha egy kis díszes ajtócska nyílna ki valahol a homloka közepe táján, amin megállíthatatlan orkánként süvíthet majd ki a kúlság. Ez a nagy terv. És én most nem is szaporítanám tovább a szót e témában, átnyergelek-nyargalok a közelibb jövőre.

Iskolapélda (2010)

Ebben a közelibb jövőben pedig egy különleges tünemény körvonalai sejlenek fel, és mindannyiunk fejében ugyanaz a szó visszhangzik: mozgásszínház. Ja meg hogy *egy nagyon híres kultfilm beilleszt* (le nem lövöm a poént, ez már így is kicsit sok) múvisztárok, karakterek, akik igazából más karakterek máshonnan, de mégis megfeleltethető egyik a másiknak. Erről később. Vagy nem. Kezdjük elölről. (Igen, kedves Bandi és drága Vera – és mindenki, aki szereti –, mint a tehenek. Aucs.)

A lényeg, hogy mindezt a karakterkavalkádot, amit ezen a ponton az olvasó még valószínűleg nem nagyon ért (az írás célja, hogy a végére ez legalább valamelyest megváltozzon – talán), néhány napja, egy ragyogó vasárnapon, a téli hőhullám csúcsa közelében tisztáztuk le az Első Próbán. Az Első még csak az ismerkedésről szólt, a beszélgetés, nevetgélés volt terítéken. A tettekhez, és ahhoz, hogy a dolgok fizikai síkra terelődjenek, még szükség van egy kis időre. Egészen pontosan két hétre és öt napra. Január 24-én van a következő találkozó, ahol már használjuk a testünket is. Egyelőre még csak a szánkig jutottunk. Meg persze a nyelvünkig, a fogainkig, tüdőnkig és minden egyéb hangképző szervünkig. Ja igen, és volt még egy: az agy. Többnyire.

Az Első Próba anatómiája után rátérnék akkor a matériára. Hiszen felmerül az örök kérdés: mi a szösz? Mi a szösz az, hogy filmsztárok, és különben is: hogy jön ide a *egy nagyon híres kultfilm beilleszt*? Hogy a manóba van ez a mozgás-izé, mert egyébként is: mi a rőfös gyíkot foglalkozunk mi ezzel, mikor ez nem is egy táncszínház?

Igen, most kicsit rágyúrunk a mozdulatra, hogy szélesítsünk önkifejezőkészségünk skáláját. A mozgás, mozdulatok nyelvén pedig el fogunk mesélni egy mesés történetet, ismerős-ismeretlen figurákat megjelenítve egy várhatóan káprázatosan szép térben. Látvány, vizualitás, hívd ahogy akarod, a kimondott szót száműzzük a produkcióból. Az új formával való ismerkedésben persze nem leszünk magunkra hagyva. Az egyetlen és pótolhatatlan Stubnya Béla értő támogatásával tréningez majd minket, és ha minden igaz, végigbábáskodja a próbafolyamatot. Kihívás lesz, de remek lehetőség fejlődésre, újulásra, a nézőnek meg remek eyecandy, amibe beleláthatja azt, amit bele akar. Mi persze már megbeszéltük, mi lesz a sztori, de ez a szabad, absztrakt forma rengeteg izgalmas interpretációs lehetőséggel kecsegtet.

Szóval áprilisban gyertek, lássatok csodát és addig is olvassátok a próbanaplókat.