2014. február 8. - Az utolsó magyar

A szombati előadás, és Miklós Zsófi blogbejegyzése engem is írásra késztetett. Az előadást decemberben láttam először, amikor sajnálatos módon lemaradtam az első 10 percről, így nehezebb volt belekerülni a történetbe, de az akkori előadást is nagyon élveztem, és már akkor tudtam, hogy ezt még egyszer látnom kell! - Horváthné Széplaki Judit írása, Az utolsó magyar című előadásunkról. -

A februári előadás viszont kellemes meglepetést okozott, mert az eddig is pörgős, jól összerakott jelenetek még jobban pörögtek, a szereplők még jobban kihozták a karakterek énjét. Golgota elvtárs minden mondatával magával ragadta a közönséget, Júlia már a szemével is beszélt (néha ölt), Róza bájosabb és kacérabb lett, és Pintér Béla néha egyetlen arckifejezéssel is mindent elmondott. De minden szereplőről elmondható, hogy a saját szerepét nagyszerűen és színesen játszotta. Az apró hibákat pedig úgy javították, mint a profik.

Ez az előadás ékes példája annak, hogy miért is járunk színházba. Szórakozni, feltöltődni, elgondolkozni, sírni és nevetni. Ez a darab tökéletesen ötvözi a mély mondanivalót és a könnyed szórakozást. Mindenki megtalálhatja benne azt a rész, ami kicsit róla szól, ami megérinti, ami elgondolkoztatja. Összességében azt mondhatom, hogy ennyire összeszedett, látványban gazdag, elgondolkodtató, mégis megnevettető, érzelmekre ható produkciót ritkán lát az ember!

Nem ez volt az első és nem is az utolsó, hogy egy igazán kellemes és tartalmas estét töltöttem a Fészek Színházban! Köszönöm ennek a lelkes csapatnak, szerintem sikerült maradandót alkotnotok együtt, „mer hejszen egyedül nem megy"!