2014. február 1. - Ahol a farkas is jó (Katona József Színház, Kamra)

Elsősorban próba, másodsorban nyílt. Na, ezt kellett letisztázni! Belerázódni, mind a közönségnek, mind a dolgozóknak. (Kiemelve a színészek és a rendező, de ne felejtkezzünk el a dramaturgról, kellékesről, súgóról, fodrászról, jegyszedőről...)

fotó: Katona Jószef Színház

Az első rendezői megszólalásnál/beleszólalásnál (ki, hogy akarja hívni), majdnem mindenki felkapta a fejét egyből, hogy ki szólalhatott meg. Gothár Péter (a darab rendezője) egyből elnézést kért, de leszögezte, hogy nem tudja szó nélkül hagyni a dolgokat, annak ellenére sem, hogy nézők is vannak. Első pár alkalommal, amikor újra és újra megszólalt, viccesnek szánt mondatokkal kommentálta a dolgokat utólag nekünk, „külsősöknek". Engem ez bosszantott, mivel azért hozzá vagyok szokva, hogy egy próbafolyamat hogyan nézhet ki. DE! Tudom, hogy ha a négy évvel ezelőtti énem csöppent volna be egy ilyen nyílt próbára, tuti én is nevetgéltem volna a rendező poénjain és a közönséggel együtt nevettem volna olyankor is egy jelenet közben (amit, harmadszorra nézzünk vissza - mondjuk-), amikor nevetésnek helye nincs! Mert, mit csinál az ember? Nem akar a másikra plusz terhet rakni (jelen esetben a színészre), ezért jelzi „igen, értjük a poént! Jól csinálod, csak így tovább!"

Érdekes volt figyelni a nézőket, hogy milyen csillogó szemekkel hallgatják a rendezői utasításokat, mert ezzel azt érzik, hogy részesei vagyunk egy előadás megalkotásában. Ami valljuk be, igaz! Erre állandóan Gothár ügyelt is, hogy jelezze felénk a háláját. De, olyat is láttam, akiről sütött, hogy csak az anyja ráncigálta el szombat délelőtt egy színházba és az egészet unja. Azt nem tudom megmondani, hogy megváltozott-e annak a kamasz srácnak a viselkedése, mert a próba negyedénél abba hagytam a közönség figyelését, amikor megállt a jelenet és inkább a színészek reakcióját figyeltem, mert arra jobban kíváncsi lettem. Ezért például nem maradtam le egy olyan kis gesztusról az egyik színész részéről, hogy bemutatott a rendezőnek, mert éppen megalázó helyzetbe hozta. (Homály fedje, hogy kinél láttam, mert senkit nem akarok bajba keverni!) Persze, most ne arra gondoljunk, hogy ez látványosan történt, hanem egy tipikus módszerrel: megvakarom az arcomat. Amúgy ki tudja, lehet, hogy nem is szántszándékkal történt mindez, hanem egy ösztönös reakciót láttam. Mindegy is, én akkor kuncogtam.

Félelemmel indultam el otthonról, hogy milyen élménnyel is fogok majd gazdagodni. A tartalmát elolvastam előtte, mert azért szerettem volna képben lenni a témával kapcsolatban. Azért valóban hasznosnak bizonyulnak azok az idők, amikor töri vagy irodalom órán bent „ült" az ember. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy már akkor is érdekesnek találtam ezt a történetet, amikor először hallottam róla. Tartalom itt.

Tervezem, hogy meg fogom nézni a kész előadást is!