Kisebb nagyobb kerülőkkel, kitérőkkel, kanyarokkal, de 2011. Július 2-án délután 2 fele megérkeztünk Zalamerenyére. Tamás szállítmányozott le minket (Verát, Bandit és engem), közben alaposan bejártuk a Balaton környékét – még bivalyrezervátumban is voltunk!

Na tehát, megérkeztünk, és bele is vetettük magunkat a merenyei „hétköznapokba”. Ancsi egyből megbízott minket a konyha kisúrolásával, lassacskán pedig a többiek is rendben megérkeztek. Kora este megvolt a táborvezetői beszéd, a fogadalmak (megszegésükért pohár víz jár!), majd szalonnát sütöttünk. Néhányan térerőt vadásztunk az „istenhátamögötti” kis falucskában, ámde a polgármester megnyugtatott: „Néhány térképen még rajta is van Zalamerenye”. A napot egy kis játékkal zártuk, miközben még nem tudtuk mire számítsunk az elkövetkezendő egy hétben.

A reggelek Ancsi önismereti tréningjeivel indultak, nagynéha, Bogi „tornaóráival” amiket nagyon élveztem. Jól esett reggelente kiropogtatni magam. Szóval önismeret: első nap installációkat kreáltunk, ami pillanatnyi lelkiállapotunkat kellet hogy tükrözze. Érdekes volt látni, hogy kinek mi jár a fejében. Volt felvilágosítás is. Meg „Szexdoboz”. Na igen. :)

Mindig reggelinél kaptuk meg a napi feladatokat. Először egy 5-8 perces jelenet elkészítése volt a célt, „Gyűlölet” címmel. Volt rá néhány óránk, persze szokás szerint túl sokat agyaltunk az alapötleten. Elég nyomasztó volt ezzel nyitni a hetet, mindenesetre jól éreztem magam a horrorosra sikeredett jelenetünkben. Ancsi monológja volt a kedvencem. Nem vétlenül került bele majdnem teljes egészében a hét végén összerakott Iluskába. További IlusKatarzis témák is vártak ránk a héten: Várakozás, 1919 és Mozgás. Tényleg mindegyiket nagyon élveztem, de legjobban talán az 1919-et Cián alcímmel. Kis rejtvény is volt maga a feladat, nekünk kellett rájönnünk a történelmi háttérre – Tamás némi segítséget nyújtott ebben. Nagyon megfogott az egésznek a hangulata.

Az esték könnyedebben teltek. Volt horror (csapatunktól Titusz életéből láthattak a nézők pillanatképeket), Dodge-színház (ami néhol sokkolóbb volt, mint a horror), és szobaszínház is. Ezen kívül mindig volt CziczóPróba késő este, érdekes feladatokkal. Bizalom, önkívület, ismerkedés. Együtt. Magunkkal. Mindenkivel.

Csütörtökön kezdtünk intenzívebben Iluskázni. Amíg Nyulassy Attiláék a faluvégi kis házban rakták össze Jancsi családjának kilakoltatós jelenetét, a táborhelyen maradtak Cziczó Attila vezetésével életre keltették Iluska családját. Apa, mostoha, mama, Iluska, Lali és Margó. Nem volt egyszerű kigobozni a családi szálakat – nekem például a mai napig nem sikerült. Este megvolt az esküvő főpróbája, meg a próbavacsora bundás kenyérrel (édesen, sósan) egy szeleburdi pappal. Voltak esések, veszekedések, szúnyogok.

A pénteket a darab összerakásával töltöttük. Mindenki jelenetezett Merenye különböző pontjain. Tapasztalnom kellett, hogy Dédé (Lali) nem tud fájdalommentesen felpofozni egy nőt. Margót – engem. A nap végére rendesen sajgott a fejem. Délután megcsináltuk a kellékeket (fátyol, fáklya, jelmezek), és a díszleteket, a fiúk még fát is vágtak, éjjel pedig fényben lepróbáltuk az egészet. Hajnali 4-kor kerültünk ágyba, másnap pedig készülődtünk az esti előadásra.

Hogy a premier (és búcsúelőadás egyben), hogy sikerült, arról nem nyilatkozom, hiszen ezt csak a nézők tudják megmondani. Mi jól éreztük magunkat. Már amikor épp nem a szúnyograjokat csapdostuk, sajnos ritka volt az ilyen.

Én úgy érzem nagyon sokat tanultam ez alatt az egy hét alatt. Próbáltam a megszokottól eltérő karaktereket hozni, kiszakadni saját sztereotípiáim láncai közül (húú, ezt nagyon szépen megfogalmaztam). Úgy éreztem, ha sikerül megküzdenem Margóval, onnan már semmi nem állhat az utamba. Majd meglátjuk a jövő évadban. Szerintem menni fog. Próbálkozom, és ezen túl jobban odafigyelek, hogy ne kényelmesedjek bele a szerepekbe.

Rossz volt hazajönni. Kis tájszólással ugyan, de visszatértünk a városi pörgésbe. Hiányzik Merenye. Még 344 nap.