Tamás - szeretem ezt a nevet. Szeretett bátyámat is Tamásnak hívják (illetve Tomáš - de az majdnem ugyanaz), és emiatt is, alapvetően kedvesen álltam hozzá ennek a szerepnek a megformálásához.

Mindig is annak a híve voltam - és ezt most nem azért írom, mert én húde nagy szakértője lennék a színháznak -, hogy olyan színész, aki a saját karakterének egy idegen részét hihetően elő tudna adni; vagyis olyan embert játszani, amely tulajdonságai benne nem szerepelnek, nem létezik. Nem hiszek abban, hogy van olyan ember, aki erre képes lenne.

Vegyük például a gonosz karaktereket. Biztos nagyon sok ember van, aki felháborodna azon, ha most azt mondanám, hogy negatív tulajdonságú karakterei és közötte erős a közös. Pedig én így hiszem.

Ha valaki Hitlert játssza, az nem azt jelenti, hogy képes lenne olyan dolgokra, amelyeket Hitler tett. Csupán annyit jelent, hogy Hitler fő jellemzői (megalománia, könyörtelenség, elvakultság, kisebbségérzet) meg kell, hogy legyenek az ezt formáló színészben. Nem ugyanolyan mértékben, mint Hitlerben, viszont kell, hogy történjen vele valami, ami miatt tudja, hogy ez a jellemző velejében milyen. Egy gyermekkori emlék, amikor esetleg megszórtunk egy csigát sóval, és láttuk a néma - de így is szenvedéssel teli halálát - azonnal ahhoz vezet, hogy tudjuk, mivel jár a gyilkosság. Átéreztük - jobb esetben -, hogy mily' könyörtelen és végtelenül önző dolgot tettünk, amikor úgy gondoltuk, dönthetünk más élőlény életéről. Vagy egy eset, amely alatt úgy összevesztünk a legjobb barátunkkal, hogy ártani akartunk neki, és olyan dolgokat mondtunk - szántszándékkal -, amellyel bántottuk. Ez által megismertük, hogy milyen az önzőség.

Nincs olyan ember, amelyben nem fellelhető az összes negatív emberi tulajdonság, ha csak kis mértékben. Minden színész képes kell, hogy legyen ezeket a tulajdonságokat/érzelmeket vetítenie a saját szerepére, és az alapján viszonyulnia a karakterhez. Ez a következő 2 feltevésemhez vezet: ahhoz, hogy valaki jó színész legyen...
1. Ismernie kell önmagát. Mert enélkül nem tudja a saját érzelmeit, gondolatait, arcait a külvilágra vetíteni, és egy másik karakterbe ezeket megformázni.
2. Tapasztaltnak kell lenni az életben, hogy az érzelmek minél tágabb skáláját hitelesen elő tudjuk adni. Ez körülbelül olyan, mint amikor valaki, akinek eltörték a szívét, megnézi a Titanicot – lehet, hogy sírni fog. Viszont aki életében nem tapasztalt igazán erős érzelmeket, nem tud viszonyulni az ott látottakhoz, és nem vált ki nála érzelmi reakciót.

Dr. Stockmann Tamás karakterének megformálása nagyon sokáig tartott. Előző blogbejegyzésemben ezt megírtam. Még csak a vázlata volt meg, a lelke nem.
Viszont most rájöttem, hogy Stockmann Tamás lelke és az én lelkem nem más, egyazon a kettő. És ahhoz, hogy őt megformáljam, csak lelkem egy lelkét kell beléöntenem.
Így történik meg a léleköltés.