2012. március 27. - Iskolapélda

Az Iskolapélda búcsúelőadás egy nagy döbbenet volt számomra.
Először találkoztam ilyennel, és nem sejtettem, hogy egy búcsúelőadás ekkora mókával jár. Próbáltam összeszámolni, hogy a kedves kollegák hányszor voltak megviccelve, de bizony nem sikerült.

Előadás előtt kérdeztem Attilát, hogy ugye engem nem fog zenével megszivatni? Ott volt Máté is, és be kell vallanom, tényleg színészek, mivel olyan profin lereagálták, rezzenéstelen arcal, hogy teljesen megnyugodtam.

Hát igen, nagy hiba volt. Bementem, és már le is lassultam, hogy slow-motionben átfussak Gizella eldobott bugyijához, amely a földön hevert. Egyszerre csak egy erős zeneváltás, és bum-bum-bum-bum, beindult egy zeném, amelyet már kb. húsz előadással ezelőtt kivettünk a darabból. Nagy móka volt.

Viszont, voltak nem mókás dolgok. Határtalan fájdalommal búcsúzom ettől a darabtól.
Az Iskolapéldával kezdtem a Fészkes életemet. Itt álltam először az életemben színpadon. Itt találtam rá erre a fantasztikus közösségre. Itt volt, hogy életemben először a zenémet valakinek megmutattam.

És mindez, fantasztikus volt. Elbűvölő, szédítő, és leírhatatlan.
Amit mindez alatt éreztem, azt Dr. Ivanovics Iván jobban ki tudja fejezni mint én:

"Hogy amit én éreztem...
...
Ezt az érzést... ezt az érzést, a világon semmi...
semmi nem adhatja meg..."