11. cziczótábor / irodalmi gyöngyszem

P. L. Jordan:
A barna szín színe

fordította: Szabószisz Aladár

dede_szaboszisz.jpg

Gyönyörű reggel volt Új York Városban. Az Idő Négyzetén pár kopó és háznélküli mellett egy fiatal lány haladt. Nézte Leftet, majd Rightot. Valaki után nézett. Végül megtalálta őt. Egy férfi. Elindult felé. A szemük találkozott, majd a lány odaért, és kezeket tartottak.
- Maga Barna úr? – kérdezte a lány.
- Igen, én vagyok. Maga volna Rebeka?
- Én vagyok.
- Akkor menjünk! – mondta a férfi, azzal együtt mentek tovább.
- Koszos dolgokat akarok veled csinálni – súgta egyszer a lány fülébe a fiú.
- Én nagyon szeretném!- így a lány. Majd tovább mentek. Esni kezdett az eső.
- Kutyák és macskák hullanak! – mondta Barna úr.
És mentek, csak mentek. Végül elértek Barna úr helyére. Bementek. Rebeka levette a kabátját, majd Barna úrral bementek az élő szobába.
- Milyen zenét tegyek be? Szereted az ugrabugrát? Tudod, 50 centi, Két pakk, A fájdalom háza. Ezek a cuccok.
- Inkább told be azt az új számot, amit játszanak a rádiók. Tudod, a Mozog, mint a jaguár.
- Az nincs meg. De berakom az a tinidalt. A Talán hívj fel-t.
- Rendben.
Barna úr betette a zenét, és szólni kezdett az ismerős szöveg: „Hé, én csak Matthew vagyok, és ez őrült...".
- Kérsz egy kis bort? – kérdezte a férfi.
- Kérek szépen.
A férfi bort öntött egy pohárba. A lány felhörpintette.
- Akkor kezdjünk neki a dolognak! – javasolta Barna úr.
- - Kérem, adja meg nekem! – mondta kéjesen a lány.
A férfi levette fehér vászoningét. Sorban gombolta ki a gombokat, Szophoklészi eleganciával. Fokozatosan bukkant elő íncsiklandó mellszőrzete. Majd művészien lehúzta nadrágsliccét. Letolta többszázezer forintos olasz farmerét, és felbukkant alatta a párducmintás selyem alsónadrág.
- Ó, Barna úr! Alig várom, hogy meglássam a maga méretes gerelyét!
- Most a maga fordulója jön! – súgta átszellemülten Barna úr.
A nő lecsusszantotta lila felsőjét. Hátranyúlt, és leportálta a csipkés melltartóját, ami alól művészien előbuggyant a két tejpárna. Hasa szimmetrikus és szájnedvesítő volt. Kibújt feszülős cicanadrágjából.
- Tolja le kérem, Rebeka! – búgta Barna úr.
Rebeka letolta. Elővillant a fantasztikus táj, a dzsungeltelenített lanka, és a csábító kismacska.
- Mmmmmm....- így Barna úr.
- És most ön, Barna úr! Kérem! Elönt az epekedés.
Végre láthatóvá vált Barna úr méretes bőrös véreshurkája.
- Nem bírok ellenállni – mondta a lány megbabonázva. Azzal odalépett, és megmarkolta Barna úr adoniszi férfiasságát. Olyan volt a tapintása, mint a tescos krinoliné.
- Pont tökéletes, Barna úr! – mondta Rebeka, azzal rábukott. Élvezet volt szorítani, szívni azt a csodát. Barna úr legalább öt percig extázisban állt, majd megszólalt.
- Elég lesz, Rebeka. Nem akarok túl hamar jönni. Most én adok magának.
Azzal lelökte a lányt a barna bőrkanapéra, elétérdelt, és nyelvét mélyen elmerítette a lány forró fürdőkádjába. Felfedezte a Marianna-árok szerű mélységeket.
- Ó, Barna úr! – sóhajtozott Rebeka kéjesen. Hét perc nyalifali után Barna úr végre előjött a medvebarlangból.
- Barna úr, nem bírom tovább, kérem, hatoljon belém!
- Készüljön fel a nagybetűs gyönyörre!
Azzal Rebeka fölé magasodott. Rebeka szétterpesztette a lábait, és várta, hogy belé hatoljon ez a csernobili mutánsgiliszta.
Barna úr nem késlekedett. A behatolás megtörtént. Rebeka akkor úgy érezte, hogy extázisba került. A valós világ megszűnt létezni. Ahogy beléhatolt az a felbőszült vadállat, Rebeka agya egy másik módba kapcsolt. Élvezte, ahogy döfködi az a csodálatos űrszafaládé. Csak feküdt, és várta, hogy az élet fehér katonái beléözönöljenek. Nem siették el. Amikor Rebeka eljutott a gyönyörök kertjébe, úgy érezte, minden gondja, sőt, a világ minden problémája megszűnt. Ekkora tökéletességet nem tudott hova tenni.
Kb. negyed óra múlva tudott feltápászkodni. Barna úr a teraszon füstölt. Előbb még élettől duzzadó pénisze mostanra lottyadt meztelencsigává változott... de még így is méreten felüli volt. Rebeka csendben felöltözött. Nem volt már semmi mondanivaló. Kinyitotta az ajtót. Nem is köszönt el. Távozott. Csak ment, maga sem tudta, merre, ment bele a nappalba, bele az éjszakába, bele a semmibe és a mindenbe, bele az életbe.