Észre se veszem, mennyit dolgoztunk eddig, annyira természetes minden, ami történik. Magától értetődően fejlődik minden, megy be a szöveg a fejekbe.

Tamás muatott rá arra is például, hogy kezünkben a szövegkönyvvel játszunk, fejből mondjuk a szöveget és bele se nézve lapozunk - emlékezetből. Azért ez igen (vicces).

Ennek borzasztóan örülök amúgy. Akkora felszabadulás olvasás nélkül játszani - nagyon sok energia felszabadult, mikor végre tudtam figyelni arra, amit csinálok és nem azt kellett keresni, melyik sornál tartok. A másik ami fel se tűnik: a mozgás. Itthon vettem észre tegnap este, hogy van egy kis izomláz, kicsi lila folt a térdemen (ha valamit sokszor gyakorlunk, nem mindig sikerül úgy földet érnem, ahogy szeretném), de azért megnyugtatóan jó állapotban vagyok.

Attila türelmes és nem tudok elképzelni olyat, hogy kiakadna valamin. Az egész próbafolyamat eddig nagyon higgadt. Hidegvérrel csináljuk. Legutóbb már Béla is jobban félt tőlem - legalábbis úgy vettem észre, és ez valahogy katalizál engem is. Jó adag agressziót ki fogok tudni ereszteni, ugyanakkor még mindig problémáim vannak azzal, hogy hasbavágjak valakit. Ez is vicces.

De majd elkomolyodik úgyis. Remélem a nézőknek nem lesz minden vicces. Nagyon szeretném ha igazi lenne az előadás. Mármint persze, hogy jól sikerült illúzió legyen.
Mert tudom, hogy én is szeretek félni és biztos sokan mások is - szóval legyen csak meg a borzongás, a kellemetlenség öröme.