Gime és a (tükör) törvényei

egy fészkes kiállítás elé...

Gimesi András, akit az egész városban Gimeként ismernek, lassan egy éve jelent meg körünkben. Szép lassacskán beépült a társulatba, ma már igen aktív tagja a közösségnek. Még tavasszal írtam róla egy hosszabb bejegyzést, ezért most rövidebbre fogom mondandómat...

Végre nem színházi fotóit is köszönthetjük színházunkban, hiszen évadnyitónk egyik szenzációja lesz "a Tükör törvényei" című kiállításának megnyitója. Szerintem érdemes ellátogatni hozzánk, s megnézegetni Gime fotóit. S ha ihletet kap a képnézegető kedves vendég, akár belenézhet egyik tükrünkbe! (Abból is sok van.)

gime_tukor.jpg

Gime így ír magáról: "Budapesten születtem, itt is élek. Dolgoztam előbb mélyépítő tervező mérnökként, később informatikai mérnökként (rendszergazda, legutóbb egy állami szervezet országos számítógép-hálózatát terveztem és üzemeltettem). Ezek a munkák is a szenvedély jellegűek voltak számomra, szerettem csinálni őket, csak úgy, mint a menet közben megismert asztrológiát. Alkottam néhány zenét is, meghallgatni őket a AudioVisions.hu oldalon lehet, aki bírja... A fotózás és a filmezés mindig is érdekelt, de soha nem foglalkoztam vele komolyan, csak amolyan "turista-üzemmódú" fotókat lőttem, főleg az utazásaim során (volt, hogy weboldalra kértek tőlem fotót ezekből), illetve néha egy-egy video is készült, de semmi komoly. Ez az érdeklődésem felerősödött ugyan 2008. nyarától, azonban csak 2009. őszén kattant át bennem valami, és attól kezdve valahogy komolyabb hozzáállással vetem a kezembe a fényképezőgépet, és elkezdtem (kezdő) fotósként gondolkodni közben. Néhány hét elteltével világossá vált, hogy az utca, város (épület) a fő fotó témám, az érdeklődésem is elsősorban az utcai és városi fotózás. Ebben nagy hatással volt rám egy nagyon kedves barátom, akit éppen akkoriban ismertem meg, s szintén ebben a témában fotózott már akkor pár éve. Az első kiállításom ehhez a kései kezdéshez képest nagyon korán, 2010. szeptemberében volt Szentendrén egy ismert fotóművész galériájában, ahol mintegy 40 utcai és városi kép volt falon, valamint decemberben jelent meg ugyanebben a témában egy CD-könyv 100 fényképpel. Mindez mégsem jelenti azt, hogy csak utca / város / épület fotókat készítek, érdekel koncepcionális fotózás (modell(ek), stb.) is, 2011. nyarától sok ilyen jellegű kép is készült már, illetve talán éppen ezért egy színházban is elkezdtem fotózni a próbákat, előadásokat, és plakátokat számukra, valamint újra elkezdett érdekelni a filmezés is. A fotózás is ugyanolyan szenvedély jellegű már az életemben, mint a fentebb említett többi érdeklődésem, sőt, mára már átvette a vezető helyet tőlük. A jelenlegi kiállítás anyaga a tükröződésekről szól, minden képen valami módon egy-egy tükörkép jelenik meg. Egyébként is szeretem ezt a játékot a tükröződéssel, amikor a valós teret kiterjeszti, másként mutatja vagy akár torzítja is egy, vagy több tükör. Ezoterikus személetű személyként a kiállítás címe és mondanivalója arról szól, hogy a tükör, a tükörkép mindig megmutatja nekünk a valóságot önmagunkról és segít az önmegismerésben, akár tetszik nekünk ez a tükörkép, akár nem."

Ő a mi Giménk. A társulatunk tagja. Fotósa?
Várjuk a megnyitót, mert végre megmutathatjuk a Fészek Színházba látogatóknak, hogy nem csak színházazunk. (Vagy de?)

És a végén jöjjenek Gimétől a Tükör törvényei...

1.
Minden, ami dühössé tesz, zavar, "én jobban csinálnám", megváltoztatnám stb., az önmagamban van. Minden tehát, amit én kritizálok, ami ellen harcolok - az bennem van.
2.
Mindaz, amit rajtam kritizálnak, harcolnak ellene, meg akarnak változtatni - és ha ez engem sért, bánt, érint stb. - az nincs feldolgozva, nincs megoldva bennem. ilyenkor az ego-m sérül, mert az ego-m erős.
3.
Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, ám ez engem _nem_ érint, akkor az az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk képtelenek és/vagy nem is akarnak és/vagy nem is mernek szembesülni vele.
4.
Minden, amit a másikban szeretek, az magamban van meg, magamban szeretem, mert felismerem magamat a másik személyében, mivel ilyenkor az egylényegűségünk mutatkozik meg.