Első felvonás / 'Az utolsó magyar' próbanapló

Az utolsó magyar szombati próbáján mérföldkőhöz érkeztünk. Vagy ez azért túlzás? Nem hiszem. Tényleg olyat csináltunk, amit az egy hónapja tartó (te jó ég, már egy hónapja tart?!) próbafolyamat alatt egyszer sem: megállás nélkül lenyomtunk egy egész felvonást (az elsőt a kettőből) jelmezben, díszlettel. Lenyomtuk. Megállás nélkül.

zsofiproba.jpg

Ráadásul egész gördülékenyen, ami szerintem mindenkinek jól esett és elkezdett testet ölteni az érzés: jó lesz ez nagyon. Ez már a legelső nevetős próbákban is benne volt, majd az első jelmezesben - milyen szépek leszünk, komolyan, mint egy festmény - de most aztán pláne.

Jó, persze tudom, hogy a szöveg döcög, hogy nincs még meg AZ a ritmus és még jön egy rakás klumpet a színpadra, háttér a háttérbe, kapu a jobb oldali járásba, szponzorruha a taxis Pintér Bélának, hajak, sminkek, de már van égősora Broninak, izzhat a fény. Vannak gyönyörű jelmezeink, harmonizálhatunk látványilag a színpadon. Vannak vödrök, vedrek, fonott kosarak, kézzel festett díszes poharak (by Ancsi, Carolina & Zsófika), véres bárd, műkukorica, lehet velük aprítani, lehet bennük csetleni meg botlani és vizet inni, közben meg úgy tenni mintha pálinka/bor lenne. Élő gitár is lesz a hatás és hangulat kedvéért. Ejj és ottan van e Johanna torokhangja száján es...

Mondjuk Bronislavát is még össze kell rántanom kicsit. Nagy változások produkálódnak a lengyel feltalálólányban és még ki kell találnom, hogy hogy van az, amikor egy zseni egyszerre szerelmes és sipákolóan aranyos, csüng imádottja minden szaván, de közben szinte ő az, aki a legmélyebben hisz egy nonszensz rendszerben, majd mégis összekacsint a Rézisztansszal... Mintha nem lenne képben, vagy a csodás találmányokra elhasználná az eszét szegényke. Mert az élethez naiv, hiszékeny, szinte butácska. Átváltozásainak katalizátora pedig a második idegen. A szerelem.

Címkék: próbanapló