Mágikus szavunk a TAO!

Nevezzük nevén a megnevezendőt: PÉNZ! Ahhoz, hogy színházunk a megszokott színvonalon működhessen, kevés az önkéntes munka, mert bármennyire is civilek vagyunk ezen a pályán, bizonyos kiadásokat nem kerülhetünk el. (Éves költségvetésünk tizede a legkisebb független színházak működési keretének is, s 0,005-0,5 %-a egy kőszínház költségvetésének!)

11885132_905543756180542_3176198119783530014_n.jpg

Ezt csak úgy tudjuk tartani, hogy a színházunk társulata nem pénzért csinál színházat, hanem csakis a SZÍNHÁZÉRT. (Van munkánk, a privát életünket megoldjuk, ezen nem kell idegeskedni, haha!) Szóval... költségvetésünket  80-90 %-ban a jegybevételekből tudjuk biztosítani. A jegybevételünk egy része az ún. TAO támogatás. (Bűvös szó ez színházi berkekben!)

Most jött el az ideje ennek a három betűnek, hiszen évvégéig lehetséges megszereznünk a TAO-ból megkapható támogatásunkat. Ehhez cégek kellenek, akik hajlandóak foglalkozni velünk, s adójuk egy részét nekünk adják - természetesen ez nem jár kiadással, sőt, a cégek még nyernek is egy kicsit!

Kérjük hát a Fészek Színház iránt elkötelezett vállalkozókat, hogy keressenek minket, s segítsék munkánkat!

A TAO támogatásról

Jön az évvége, jön a TAO! Eddig úgy próbálkoztunk, hogy egy cégtől sikerüljön megszerezni a támogatást, de a tavalyi példa is azt mutatta meg, hogy kisebb részletekben is össze jöhet a nekünk járó pénz.

Mert hogy van ez a társasági adókedvezmény igénybevételére jogosító cuccunk. Olyan cégek kellenek hozzá, akinek lesz befizetendő TAO-ja 2015. évre. Ez elég jó konstrukció, mert két dolgot lehet nyerni vele: van egy kicsi haszon rajta (a támogatás kb. 2,5 %-a), ami nem sok, de a jövő évi társasági adóelőleg viszont jelentősen lecsökken.

Itt van egy példa, a körülbelüli számításokra:
Ha a cégnek 15.000.000 Ft az adózás előtti eredménye, akkor így néz ki:
Maximálisan érvényesíthető támogatás: 981 000 Ft (ezt kell nekünk befizetni)
Alapesetben fizetendő társasági adó 1 500 000 Ft
Alapesetben fizetendő negyedéves társasági adóelőleg összege 375 000 Ft
Kiegészítő támogatásként minimálisan átutalandó 73 575 Ft (ezt kell az államnak fizetni)
Új adóalap 14 019 000 Ft
Új adó 421 000 Ft (ezt kell majd májusban adóként fizetni)
Fizetendő negyedéves új társasági adóelőleg összege 105 000 Ft (ez a jövő évi TAO előleg)
Megtakarítás 24 425 Ft
Megtakarítás a támogatáshoz viszonyítva 2,49 %
A TAO előleg negyedévenként 270.000 Ft-tal kevesebb lesz

Kérésre küldünk egy részletes leírást és a szerződés tervezetét (amiben amúgy minden részletesen le van írva), meg a hatóság részéről összeállított útmutatót, s MINDEN ADMINISZTRÁCIÓT MEGCSINÁLUNK!
Hm?