2011. dec. 18. vasárnap

Az első olvasópróba. Betegséggel küzdős hetek után. Hiába szemeztem a darabbal évek óta, csak csütörtökre lettem kész a szövegkönyvvel. Így utólag jót tett neki az érlelés. Fenti iroda, kerekasztal, csak ketten ismerünk mindenkit. A Fészkesek félnek jobban, a régi társak sztoikusak. Bíznak bennem, mert ismernek. Rövid bevezetés: a darab 1882-es és 85-88 %-ban Ibsen. Úgy tesznek, mint akik elhiszik. És így is van.
Belekezdünk. Falják. A szünetben nem akarnak szünetet. Még Máté sem, pedig neki nem akaródzott benne lenni. Kávék, kólák, Hajni gyömbéres sütije hatnának így?
Tetszik nekik a darab. Nekem is. Jól osztottam szerepeket. Rájuk.
Könnyűnek látszik minden. Nem is akarunk szétoszlani.

2011. dec. 27. kedd

Munkanap.
Ancsi beül közénk. Kételyeket közöl, kérdez. Többeket megzavar. Haragszom rá.
A csapat meg úgy viselkedik, mint a darabbéli város. Megy a hangadó után. Ján nem. Neki nagyon fontos a szerep. Komolyan veszi.
Viszont Ancsi díszlet elképzelése nagyon jó. Felmerül rengeteg ötlet. Víz, első felvonás egyterűsége. Illesztem a meglévő elképzelésekhez.
Emésztjük a karaktereket. Mint a karácsonyi zabálásokat.
Tompa minden. Nekem kesernyés is. Rossz próba.

2012. jan. 4. szerda

A remény éve. Balhés napok a színházban. Szemcsés a jövőkép. Viszont félszívű munka nem létezhet.
Szabolcsot és Hajnit ismerkedni küldöm (mindenkit szeretnék összeereszteni mindenkivel), a többiekkel próbálunk. Meglepő kedvvel, odafigyeléssel. Kata hullafáradt. Őt zavarja leginkább a sok ötlet, de csinálja. Csak néhány jelenetre van idő. Fejtődnek fel a rétegek. Hajni még merev, viszont nagyon akar. Máté beteg (fáradt vagy szabadon választott), elalszik jelenetben. Észrevesszük, de nem bántjuk. Szabolcs lubickol. 5 éve játszom vele, ilyennek sose láttam.
Az egyterű első felvonás lesz a befutó, feszültséges pluszt tesz a játékhoz. Minimális átírás kell csak. Főként Ján szövegeiben.
A többiekkel foglalkozom. Rájuk öntöm magam. A Fészkeseknek szokatlan, tömény, de úgy érzem vonzó is. Szeretek a saját rendezéseimben játszani. Már az elején tudom, milyen leszek, mégis csak a vége felé állok össze a többiek szeméhez. De mivel hajtom őket, fel sem tűnik nekik. Én meg szabadon kísérletezgethetek magammal (s persze velük).
Aslaksen első jelenete már megvan. A három férfit jó nézni. Mulatságos és mégis torokszorító. Ilyennek képzeltem az egész előadást.
A végén meglepi: senki sem akar próbanaplót írni. Végül Máté (!?!) vállalja. Hm. Érdekel. Szabolcs szabadkozik, hogy az övé biztos más lesz, mint a többi. Még egy sincs kész.
Jólesett a próba. (próbanapló: Máté)

2012. jan. 6. péntek

A 42. születésnapomon. Zavar a köszöntés. Amúgy semmi fogadkozás, összegzés.
Az már a vesegyulladás idején megvolt. Keresni kell az életben a „nekem jót”, talán ennyi. Foci, otthon, színház.
2-3 jelenet gyakorlatilag már kész. Basszus, sose haladtunk/tam ilyen gyorsan!
Gyanús is. Ján, Józsi és Szabolcs, mint a kisangyalok. Kata örökké fáradt.
Jánnal beszélünk a zenéről. Fejben kész. El van fogadva.
Próbalezárásként Ján a saját rajzait mutatja és kiderül a titkos vágya. Mintha ezer éve lennénk egy közösség.

2012. jan. 13. péntek

Nagyon lassan vánszorogtunk össze. A lányokon szoknya. Fellépőruha.
Kata mostanra kezdi elfogadni a szerepformálási elképzeléseimet, Ján fáradt,
Hajni megint sütött. Apropó Hajni: nagyon akar, keveset nyavalyog. Józsi beugróként elevenebb, mint a saját szerepében.
Végre valamennyi jelenetet láttam már. Amelyikre ráállunk, működni kezd, ha pihentetjük, kezdhető elölről.
(Tudom, hogy Kata mondta, de így hallani mégis mellbevágó: április közepétől-május végéig országjár az alapítványával. Lesz 3 hetünk játszani a darabot... Ősz?
Ancsival, Attilával beszélgetés, amelyen eldőlt, hogy Mátét Bandira cseréljük. Házi feladatom a csere leszervezése.
(próbanapló: Ján)

2012. jan. 20. péntek

Csak Hajni késett (de ő szólt is). Szépen, apránként építődik fel a darab. Már mennek jelentek összekötve, a játszók örömére. Bandi könnyedén beilleszkedik. Kérdez, figyel. Kicsit más lesz, mint amit Mátéval képzeltem el. Ján, Szabolcs, Kata nagyokat lép előre. Értik és szeretik, amit csinálnak. Jó őket nézni.
Hajnit formázni kell még.
Józsi kicsit rutinból játszik. De jól.
Eddig ritkán jártam az emeleten. Mára kezdek hozzászokni.
Kezd hiányozni a kellék, a tényleges tér, a díszlet.
(Józsi próbanaplójában az észrevételei pont, mint az enyémek. Hm. Egyirányú gondolkodás.)

2012. január 27. péntek

Ma csak a család próbált. A legnehezebb részeket. Új(nak tűnő) helyszínen. Döcögős kezdés, magán problémákkal terhelten, a végére felpörgés. 38%-osan. Ján szövegéhez hozzá kell nyúlnom, hiába halasztom. Vasárnapig megcsinálni!
Ancsival átbeszéltük a díszletet, egész pofásak leszünk.
Ma éreztem először, hogy a párhuzamosan futó darabok próbái zavarják egymást.

2012. január 29. vasárnap

Több, mint jelzett díszletben, C. Attila nélkül, de végigment. Egész bizalom-gerjesztően. Van, aki több kapaszkodót akar (Ján, Kata, aki most is fáradt), van, aki csendben somolyog, hogy jó lesz ez (Józsi, Szabolcs + én), Bandi fél kicsit a nézői befogadástól.
Több próba van előre, mint amennyit a hátunk mögött hagytunk. És már látszik a szerkezet, a színészgerinc. Persze, hozzá kell pakolni a kellékeket, a jelmezeket és a technikát. De a lélek már kapisgálva.
Hajnin töprengek. A lányokat másként kell instruálnom, konkrétumokkal. A férfiúk ötletekkel tudják kitölteni a vázlatosabb tereket is (a népgyűlés eleje nagyon tetszik).
Öröm van. A közös munka, az együttlét öröme. Átüt a fáradságon is.
Hajni a próbanaplós.

2012. február 12. péntek

Gyakorlatilag 2 hét kihagyás és ebéd után. Nehézkes kezdés, majd 2,5 óra megállás nélküli próba. Nincs még szövegtudás, s minden jelenetből kell egy frissítő átjárás, de aztán mindenki, mint kisangyal!
Pedig a nem/más szereplőinek (+vendégek) jövés-menése zavaró. Mert a kirakatba
építünk álszínpadot, ott zajlik a próba. Közel a kólákhoz.
Ján lassanként lenyugszik, „barabásodosodik”. Vagyis nem túlhangsúlyoz, hanem egyre természetesebb. Ért. A játékán sokat javít. Pedig a szövegéhez alig nyúltam. Csendesen a magáévá teszi. A mai ziláltabb Ján kell(ene) az előadáshoz. Józsi és Szabolcs nagyon lazák.
Hajninak ma sikerül először oldott(abb)nak lenni. Mert a sok baja magával görcsössé teszi. (Mindig érdekes látni, hogy ebben a színházban, mennyi önképzavaros emberke alkot. És a pozitív visszajelzés is alig old a félelmeken). Kata csak testben van jelen (Rá több figyelem kell majd. Szétszórt. Magánállapotilag.)
Ruhákat nézünk, próbálunk.
Az alkotás öröme még megvan. Hazafelé erről (is) beszélgettünk a fiúkkal: hogy milyen könnyű minden. (Magamban mosolygok: tudtam (reméltem), hogy így lesz. Ez az én titkos ajándékom részükre.)
(próbanapló: Szabolcs)
Ui.: Fészek általános: úgy néz ki a csoportbontás bejött. Morgásmentes alkotás és elégedettség van (látszik). Közben meg kevés a marketing. Vagy hatékonytalan. Mert a darab-értékesítés nehézkes. Már most el kell kezdeni a „Nép ellenségé-„re is szervezni. Mert a nyavalyás nézőnek nem elég, ha jól szórakozott, nem jön automatikusan újra. Ki érti ezt?

2012. február 17. péntek

Ma meglepi: berendezett színházteremben próbálhattunk. Mindenki jól meg is lepődött. Olyannyira, hogy széteső, nyavalygós, fáradt próba sikeredett.
Pedig a tér belakása szépen megtörtént. Csak ritmustalanul, sehová nem figyelve.
Nehéz próbát egyeztetni. Oda, ahová és akkor, amikorra én szeretném.
Csináltunk egy csomó képet.
Született néhány ötlet.
Most vagyunk a próbák felénél. A darab felénél még nem.

2012. február 21. kedd

„A mélypont ünnepélye” (Pilinszky)
Semmise jó. Ami nem igaz, mert Józsi az és Attila próbálása is üdítő színfolt, de általában mindenki nyűgös, fáradt, beteg. Ömlenek a próbára a magán gondok.
A végét néztük, a népgyűléstől az esernyőig. Érzem, milyennek kéne lennie, s látom most milyen: széteső, nyűglődős.
Ján és Kata. Velük kéne sokat külön. De mikor? A következő próba rájuk van szánva. Ján kezd rogyadozni a teher alatt (pedig rajta áll vagy bukik az előadás), Kata lélekben egyszerűen nincs jelen.
Attila nyugtató injekció. Stabilitás érzet. Már nagyon kellett, idegenként feszélyeződünk egy ideje már.
Jövő héten fénybeállítás. Akkor dől el, kell-e külön technikus vagy megoldjuk magunk.
Próbanapló: Kata. Aki el van havazva. Nyakig. (És írásában másként látja, mint én élőben!)

2012. február 28. kedd

Jánnal kezdünk (aki pontos. A lányok késnek). Apróbb szájhoz-igazítások a szövegben, néhány (szó) értelmezési probléma feloldása. Gyorsan haladunk.
És egy irányba.
Jelenetezünk. Ketten, majd négyesben. Kellékekkel. Rajtam először Ján iskolapéldás szemüvege. A változások lemérhetők a reakciókon.
Gyönyörű csendek (is) születnek.
Tulajdonképp mindenki ért mindent. A próba végére kezdi megcsinálni is.
Nem baj, ha a szerep igazához van köze a játszónak. Jánnál és Katánál sokat segít.
Meglesz ez.
De azért szorongok érte. Jó lenne, ha sikerülne.
Színészként csiszolgatok az eddigieken (Rokonok polgármesterétől idáig), rendezőként egyértelműen léptem előre. Csak látszódjék is. Szeretnék a darabból 15-20 előadást! Benne van.
Fénybeállítás egy hét múlva.

2012. március 02. péntek

Hát, ez olyan péntekire sikerült.
Tele sok-sok civilséggel, félrehordó poénokkal, nevetéssel.
Mert itt vannak a magánéleti gondok. A külvilág. Bandi anyukája, Józsi kórházban lévő kislánya, Kata (meg az én) munkahelyi problémái, Szabolcs betegsége, Attilának egy premier a nyakán.
És …Attila energiával teli, felhúzza a jeleneteit. Ján jó. Ma Józsi is.
Tulajdonképp látszik, hogy milyen lesz. Nem teljesen olyan, mint amilyet az elején szerettem volt, alakult, alakultam. De tetszik. Jó nézni és játszani is. (Kata próbanaplója is erről szólt, hogy szeretjük. Egymást és a darabot is. Ennyi most elég.)
Morgok persze, de főként azért, hogy ne engedjem eltunyulni a többieket (se).
Ez volt a 13. próba. A harmadik a teremben.
Még 8-9 lehet hátra.
Bandi a próbanaplós.
Kedden majd 2. felvonás.

2012. március 05. hétfő

Délelőtt 2 óra Attilával, Ancsival. Lámpaállítgatás (szakszerűbben: világítás-tervezés),
díszlet, kellék megbeszélés.
Színházban hatalmas csend van. És gyönyörű az egész. Pedig csak olyan, mint máskor.
Eldöntődött, hogy Mátéra, mint külön technikusra nem tartunk igényt.

2012. március 06. kedd

Kata nem jött. Baj, nélküle sok jelenet suta és Bandi+Hajni szinte felesleges.
Újabb felemás próba.
Az első másfél óra gyors haladás a népgyűléssel. A szövegtudás és a zene sokat dob rajta.
A többi keserves nyűglődés a szöveggel.
Szabolcs nyafogós, tűztelen. Ez új. Kár. Pedig Hajnival való jelenetük egész pofás.
Bandi félrehív, kételyeket sorol. Nem érzi jól magát. Fél a darab sikertelenségétől. Más a stílus és kevesebb rá a figyelem. Tulajdonképp tudtam ezt, csak a szövegnagyság arányában háttérbe toltam. Vasárnapi feladat ezt megoldani. (Kezdem kapisgálni, miért kerülnek a fészkesek. Nekik ez nem (szerethető, sikerígéretes) színház. Csak a megszokott az. Mert mi is a különbség? Attilánál a rendezői megkomponáltság (képek, effektek, fény) a munka fele, a többinél pedig többnyire kész ruhát húz a színészekre (képletesen értendően). Nálam a színész keretet kap, amit ki kell töltenie. Az egyéniségével. Akinek van, az lubickol. És én csak nyesegetem. Nagyobb rizikó, tudom.) * /ide kiegészítés V. Enikőtől a március 26.-i előadás után: a te átalad rendezett darabokban egyszerre sok apró dolgot kellene meglátni, ezt a Fészekben eddig nem láttam (TI, Iskolapélda), ott sokkal koncentráltabban vezetik a szemet…/
Persze ennél sokkal bonyolultabb az egész.
Ibsen az Ibsen.
Nincs tekintettel egy közösség önreflekcióira (amit pl. A TI-ben vagy a NEM/MÁS-ban magam is roppant élvezek, persze), amik belterjesítik a csapatot. Kirekesztés és bezárkózás. (És ebben egy deka politika sincsen) A csak mi érthetjük meg öröme. Nem járás pl. más színházakba. Hiányzik a más tapasztalása. Az élményanyag feldolgozása, szintetizálása. Az újra való képesség. Egyáltalán az akarása. A fejlődés, na.
Szerintem ilyesmit érez Attila is, ezért vállalta be ezt a strapás tavaszt. Hogy látható legyen háromféle út. Egyhelyben. Itthon. És ezért (is) kell Kati, Béla. Hogy utakat mutathassanak. Azoknak, akik utakat keresnek.
Ibsen felnőtt. A társadalom fogaskerekei közti ember érdekli. A hétköznapi dolgokban megbújó csapdák, feszültségek. A felnőtt lét értelmezése.
Ami elől a kamaszaink menekülnek. A döntések elől. Mert rühellenek felnőni. (Ennek megmutatása tetszett leginkább az AHÁ-ban!)
Sajnos, mi már felnőttünk. A problémáink gyakorlatiasak, a megoldásaink szintén. Ha hibázunk, bukunk. Az életünk a tét. Meg azoké, akikért felelősök lettünk. Így vagy úgy.
Ibsen figurái mi vagyunk. Felnőttek. A jelenünk.
25 év múlva majd újra a gyermekkorunkról fogunk beszélni.
Most a jelenünk a fontos. Meg hogy megéljük azt a 25 évet. Lehetőleg jól. Lehetőleg egyenes gerinccel.
(Bandi, basszus, de félretereltél! Vagy mégsem?)

A hét próbanaplósa Attila lesz.

Ui. Erre föl Bandi a próbanaplójában ugyanezt feszegeti! 

2012. március 9. péntek

Az eddigi legjobb próba. Csak a család.
Pedig csak 2 jeleneten volt időnk dolgozni. De azokon alaposan.
A díszlet funkcionális. És szép is. Ancsi plakátja nagyon jó.
Ján megmutatta a zenét. Más lett, mint amiről beszéltünk. De nem rossz.
Kifelé jövet megjegyezte, hogy rájött: rajta áll vagy bukik az előadás.
Nem volt erőm hozzátenni: az előadás a színészeken múlik. Az értelmét 8 figura adja ki. Ján „csak” a ritmus főfelelőse. Szóval igaza van. De ezt már leírtam (febr. 21-i bejegyzés) Mert az előadásaim a színészeken múlnak. Ezért nem sikerülnek mindig.
(visszacsatolás az előző próbához írtakhoz * , és Bandi próbanaplójához)

2012. március 11. vasárnap

Rögtön meglepetés: Attila bevallja, hogy nem akar technikázni, lesz Máté. Legyen.
Déltől hatig. Tovább volt tervezve, de nagyon jól haladtunk.
Kiderült, hogy jóval rövidebb lesz az előadás, mint gondoltam, hogy a hosszú jelenetek tökéletesen élvezhetőek, hogy mindenki oda tud koncentrálni. És hogy Hajni lába túl szexi testszínű harisnyában (by Ancsi).
Persze még technikailag mesze nincs kész. Zenében, kellékkezelésben, jelmezben még van mit tenni. A szöveg is döcögős.
A játék viszont jó. Az egymásba folyó jelenetek sodorják magukkal a nézőt (persze, majd élesben lesz az igazi próba), színészt egyaránt.
Tökéletes egységben dolgoztunk, a lendületet a szünetek sem törték meg. A legapróbb változtatásokat is simán megcsináltuk, nyavalygás, vacakolás nélkül. Hajni és Szabolcs kettősén Hajni mersze lendített sokat. A csókhoz hajlás.
Ilyenkor jó rendezőnek lenni.
Színészként (nekem, ebben a darabban) könnyű. Nincs reveláció, laza nézőbevonós játék van. (A bot!!!! Hova a fenébe tettem el?)
Próba végén közös elpakolás, kifelé együtt, Bandi meg is jegyzi, hogy olyanok vagyunk, mint egy család. Hát igen. Próbaidőszakban (főként fő!) a színházi ember többet van a színházban, mint otthon. Az amatőr meg pláne. A jó hangulat, a közös és értelmes cél meg sok mindent ad (pótol, kiegészít). Csak örülni kell neki.
Hazafelé beültünk a Mekibe. Beszélgetés. Béke.
(Másnap eldöntöttem: egybe megy le, szünet nélkül)

2012. március 16. péntek

Már azt hittem el tudjuk kerülni, de megjött. Az első balhés próba.
Késések, hosszú technikai macera (sosem szerettem, kerültem, idegesít), ami után egyszerűen nem volt felpörgés. Szinte mindenki (kivétel Józsi) ingerült, kapkodó volt, totál önállótlan.
Ján… programot szervez a főpróbák estéjére. A csúszások miatt azonban csúsztunk. Ettől totál ideges lett és szétesett.
Hajni szintén. Újra kell installálni.
Ugye ez csak átmeneti?
(és a technika mégse Máté…)

2012. március 17. szombat

Szép dolog a színház.
Ma például a tegnapi próba ellentéte volt. Totál.
Ján szárnyalt, Hajni felébredt, Kata teszetoszasága elillant.
Csak Attilának van valami baja* A darab körüli dolgokban összeszedett, de látszik rajta. (És hihetetlen, de tényleg meg tudtuk csinálni: alkotótárs, aki, bár a színházi főnök, nem akar eltakarni, átalakítani. Hagy dolgozni. Csak segít. Danke schön.)
*Meg Bandinak. Ő többhöz (feladat) szokott, unja magát. Én viszont örülök a szerepének. Fontos ellenpont. És hát a fel nem ismert szerelem fájdalmasa! Nem érti, hogy nekem mennyire lényeges figura, de nem baj.
Csak tudjunk minden alkalommal magas hőfokon égni!
Pont egy hét van hátra.

2012. március 18. vasárnap

Nézőkkel. Minden szereplő számára meghökkentően. Van, akit zavart, van, akit feldobott.
Élveztem játszani. Élveztem a többiek játékát is (többnyire).
Van két mindennél lényegesebb mondatom! Ugyanabban a jelenetben. Ha rossz végszókat mondok, Ján elveszti a fonalat.
1/ „Ez a te legnagyobb bajod, Tamás, hogy alkalmatlan vagy másokkal együttműködni!”
2/ „ Ha ennyire büszke vagy rá, miért akarod lerombolni?”
Ezeken múlik a darab. Az elején a fene se gondolta volna.
Az utolsó tíz percben már nem vagyok színen. Sőt, az utolsó ötben egyedül maradok a tévé előtt. Kitárom ilyenkor az ajtót…. És oldalról bár, de látom a jelenetet.
Facsarodik közben a szívem.
Oldalakat tudnék teleírni a miértekről, de rengeteg lenne bennük a túl intim.
A csak miránk (rám) tartozó. Ebből adódott is egy kis konfliktusunk. Talán sikerült elsimítani.
Attila azt mondta, még nem volt előadás (mármint a Fészekben!), amely ily kevéssel a premier előtt ennyire készen lett volna.
Katinak is tetszett.
A kételyeim (meg a hiányérzetem) ettől még megmaradtak. A magánügyemnek.
Kell vinnem övet. Bővé vált rajtam a nadrág.

2012. március 20. kedd

Lehetnék morcos is. Hibák vannak, főként a szövegben. A játék csapongó, hullámzó.
Technikailag szépen összeállt (mondjuk vigyáztam, hogy ne legyen túl bonyolult).
A szarvast csak ki kéne próbálni.

2012. március 22. csütörtök

A 21. próba. Az utolsó.
A Fészekben szokásos fotóspróba a többieknek.
Tulajdonképpen erős előadás lett. Kisebb szöveg bakikkal, de erős játékkal.
A „mieink” majdnem szétnevették. Ehhez nem tudok hozzászokni. Nem színészeket nézünk a színpadon, hanem a barátokat, jó ismerősöket. Civillé válik minden. Mondjuk ezzel tán a legnehezebb megbirkózni.
Furcsa a fiataljainknak játszani. Nemcsak a március 6-án leírtak miatt. Mindig falat érzek, amikor az általam készített előadásokat kéne befogadniuk. Tényleg ekkora köztünk a különbség?
Nem tudom, szeretnék-e Józsi könnyedségét, az én precizitásomat eltanulni. És most csak a színészi játékra gondolok.
Nem tudom, látják-e Jánnál az új színeket. Az intellektus mellett a szenvedély feltűnését. Persze, tudom, hogy Ján sosem fog tudni bármit eljátszani, de ez nem baj, amit igen, ahhoz viszont bővülnek az eszközei.
Kata bezzeg. Nem tudom látják-e, mennyire hitelesen természetes vígjátékban, drámában egyaránt. És hogy mennyire a helyére került színésznőként az eltelt évben!
Látják-e Hajni belső csomóinak bomlását? És ezért a kivirágzását is?
Látják-e, Attila mennyire odateszi magát? És, hogy tulajdonképp színészként jó.
Az előadás (mert ez mégiscsak az, ne tagadjuk) után senki sem mond semmit.
Anikó egy keveset. De ő nem színész. „Csak” a színház.

2012. március 24. szombat - premier

Attila szerint a Fészekben még ennyire premierkész előadás nem volt. Lehet.
Nekem a szöveghiba mentessége és a lendületessége volt a fontos. Az, hogy viszontláttam az elképzeléseimet (nagyrészt).
Az, hogy Bandi kimondta, hogy kezdi jól érezni magát benne.
A Katival való beszélgetés utána.
Szép volt Hajni hármunk közti természetessége a társalgóban. És úgy általában a csapat öröme.
Hogy hazafelé végre feldobottak voltunk mind a hárman! Józsival 1998, Szabolccsal 2006 óta játszunk együtt. Ilyen profi körülmények között, ennyire jó díszletben először.
És ilyen erős csapattal se sokadszorra.