"Nekem olyan ez a világ, mint neked a..."

Tizenegyedik táborunkon vagyunk túl - na, jó: táboromon, hisz névadó lennék, vagy mi a cziczótáborban -, s harmadszor vendégeskedtünk Zalamerenyén. (Pontosabban negyedszer, mert harmadik éve ugyan, de tavaly két táborral megörvendeztetve a helyieket s magunkat.) Milyen volt? Mindenféle. Legfőképpen tanulságos.

Pálinkás Guszti, Haver Balázs, Rokon Ramóna, Minden Ancsi, Kedves Bandi, Korán Hajni, Tehetséges Vera, Jómagam Attila, Halk Tia, Szimpatikus Attila, Erőnfelüli Bogi, Fiam Dani, Energia Nanni, Szép Gabi, Szokásos Dédé, Türelmes Tamás, Repülő Ajna, Új Máté, Vendég Kata, Álmos Józsi (és otthoni üdvözlettel: Féltábor Zsófi)

EMMI

Az elmúlt évadot kéne összegezni. Nehéz feladat. Sok minden történt és rossz a memóriám. De még mielőtt elmerülnék a mindenféle semmitmondásba, elkezdem.

fotó: GIME

Tavasszal elmélkedtem... (hahahaha!)

tovább »

Romantikus élményem egy komáromi fiatal csapattal. Színház!

tovább »

Második (kő)színházi évadunkban – amely 2011. július 9-én indult, s 2012. június 5-én ért véget – 64 előadást tartottunk, ebből 59 saját, 5 befogadott produkció. Ez 1984 nézőt jelent a Jemolban. 14 alkalommal vendégeskedtünk (Bugyin és Budapesten ötször, Zalamerenyén kétszer, Aszódon és Bükön egyszer-egyszer) kb. 800 néző előtt.

... készül ez az írás. A 2011/2012-es privát-évadunkat kell bemutatnunk. Amiről nem szokás blog-plénum előtt vallomáskodni. Ráadásul az enyém tágabb lett az anyaszínháznál. Paraméterek: mit vártam, mit szerettem volna, mi jött össze. Nos, lássuk!

Rectus (TI [Terra Incognita])

2012. június 2. - Aha (Sok-Szín-Feszt, Bük)

fotó: Charles Kóbor

2012. június 2. - Aha (Sok-Szín-Feszt, Bük)

Én sokszor nem tudom, hogy mit is érzek valójában. Vagy, hogy tetszik-e amit látok, vagy sem. És utálom, amikor valaki beszél róla, és rájövök, hogy én is így gondolom, csak én éppenséggel nem tudtam megfogalmazni még magamban sem. Ez évekkel ezelőtt mindig így ment, de most már egy fokkal jobb. Megfogalmazni már megtudom, csak elmondani nem merem. Lehet, hogy hülyeség, hogy megsértek vele valakit, hogy észre se veszem, vagy épp igen (az még rosszabb) és kiröhögnek érte.

2012. június 2. - Aha (Sok-Szín-Feszt, Bük)

Örülök, hogy egy „kényszer” előadásnál nagyobb utat járhatott be a darab. Beavatószínházként szerintem kiváló. Ez a rövid, félórás darab szórakoztatva ráveheti a fiatalokat, hogy egy hosszabb előadást megnézzenek, miközben komikusan bemutatja a saját életüket. Remek volt részese lenni és részt venni ilyen foglalkozásokon, és hallani, hogyan ismerik fel magukat egy-egy jelenetben és gondolkodnak el, jönnek rá, hogy nem csak ők vannak egyedül ezekkel a problémákkal, amivel küzdenek, és ez talán megnyugtató lehet számukra. 

Harmadik tavaszi premierünk.

Második tavaszi premierünk.

Első tavaszi premierünk.

Ti és Mi. Micsoda fehér előadás volt!

A megunhatatlan Petőfi...

Aha.

Két év után legiskolásabb abszurdunktól is búcsút vettünk.

Három év után búcsúztattuk el egyik legkedvesebb kamaszdrámánkat.

Ki a gyenge, hm? Jövőre is a Jemolban!

Irodalmi pályázatunk színes gálába torkollott...

Az ötödik Bugyifeszt élményei.

Egy különleges zenei élmény a Jemolban.

Így búcsúztattuk az évet 2011 legvégén...

Sohasem látott és hallott társaság gyűlt össze a nem/más bemutatóján, ami egyben a 'Fény nélkül nincs élet...' fotókiállítás megnyitója is volt.

Csak a (mozgó)képek mesélnek. Tessék figyelni!

A nyár kellős közepén Zalában süttettük a hasunkat... (Kétszer!)

Az utóbbi pár napban verejtékben úszva ébredek. Rémálmaim vannak, és a reggeli tusolás közben egy szörnyű előérzet fog el.

Énekelnem kell.

A helyzet az, hogy sosem énekeltem életemben - hacsak nem számoljuk a református iskolában zajló ének órákat. És most, balga fejem volt oly könnyelmű, hogy arra vettem rá magam, az évadzáró ünnepségen énekeljek nagyközönség előtt.

Blogunkon rendszeresen "dokumentáltuk" előadásainkat - a színészek szemével. 66 bejegyzés született az évad során. Volt köztük kedvesen összegző, szomorkásan elkeseredett, hatalmas hévvel analizáló, vagy éppen viccesen anekdotázó. Mind a miénk. És rólunk szólt.

A színházi szezonnak vége.

A munkás hétköznapok hullámai meg össze-vissza csapkodják az embert. Ilyenkor (bevallási időszakban) mindenki ingerült, kapkod, nehézkesebb, mint általában. Én is. S persze mindenki összes egyéb problémája szintén most kerül elő.

Mégsem sürgetem a nyarat. Nekem túl bágyasztó és unalmas. Még a kutya is behúzódik előle a verandára. Ráadásul színháztalan.

"In my life... hogy mondanád magyarul?" irodalmi pályázatunk felolvasóestje és eredményhirdetése a Jemolban.

Soós András (verskategória 1. helyezett)

Fotók: GIME!

Ez a Bugyi! Kész őrület! Ötödik volt a sorban. Nekem is. És mind az ötször felléptem. Díjat is kaptam. Élveztem. Jó volt. Elfáradtam. Mostanra, 5 nappal utána, ki is pihentem.

Már egy hete csak a bugyira gondolok. Bugyi.... Feszt.... Feszt bugyi... Neeeem!!!! Bugyifeszt!!! Értem. Ott fogok fellépni. Vagy lelépni. Magam sem tudom. Még szűz vagyok. Sohasem léptem fel számomra ismeretlen deszkákon. Vajon mit szól ehhez Attila? Gondoskodás lenne részemről, ha vinném és kölcsönadnám neki a pisztolyom? Hmmm. ez nem jó megoldás. Mit kezdjek a többiekkel? "Én.... nem tudom, mit mondjak". Megvan!!! Ezt kell mondanom!!! "Én... nem tudom, mit mondjak."