Elmúlt egy újabb év, így újra eljött a Bugyifeszt ideje - immár ötödjére. Így a szívemhez olyan közel álló alkalom jubilált.

"Én lennék a Jövő
Aki-bújt-aki-nem-jövő"
(Soós András)

Négy hónapja hirdettük meg irodalmi pályázatunkat, melyre rekordszámú pályamű érkezett. Május 26-án tartottuk meg a legjobb művek és társulatunk közreműködésével az ünnepélyes gálát, díjkiosztást, és felolvasóestet.

Nagy örömünkre szép számú közönség előtt és remek hangulatú együttléttel köszöntöttük a győzteseket - az alkotó fiatalokat! -, a vers, a novella, az irodalom és színház találkozásának ünnepén.

Bugyifeszt... Mit is írhatnék? Jó volt, szép volt az idei fesztivál... Csak ehhez most nincs türelmem. Inkább visszaemlékezem kicsit (még ha az elsőn nem is voltam).

Napok kérdése és megtartjuk az „In my life – hogy mondanád magyarul” irodalmi pályázatunk felolvasóestjét. Mivel azonban egy ilyen alkalom nem úgy működik, hogy kiáll pár ember lehadarni a szerzők által papírra vetett betűket, ezért lassan nekünk is itt az ideje felkészülni első felolvasószínházi produkciónkra. A próbát már kiírtuk, rendezőt is találtunk az alkalomhoz – engem –, sőt az alkotók közül páran jelentkeztek is, hogy szeretnének részt venni az előkészületekben. Egyszóval minden a legnagyobb rendben. Már csak ki kell találni, hogy hogy lesz – a versengésen túl – izgalmas és érdekes ez az este. Persze, mi sem egyszerűbb – gondolhatná az egyszeri néző: csak be kell gyakorolni a szöveget, majd megfelelő sorrendben kiültetni a felolvasókat, a konferálónak kitalálni pár jópofa poént és már meg is vagyunk. A dolognak mégis van egy nem elhanyagolható nehézsége.

Munkácsi Eszter, Stossek Balázs, Barabás Tamás

Mindig csak hírből hallottam arról, hogy milyen mekkora élmény az a bizonyos Bugyifeszt. Tavaly valahogy nem sikerült részesülnöm belőle – valamiért nem mentem le –, de idén már megúszhatatlannak tűnt, hogy én is kapjak valami ízelítőt ebből a legendává avanzsálódott, sok helyről összejött emberek egymásról való tanulásáról szóló fesztiválból, ahol azért nézők is megfordulnak egy-két előadás erejéig. Sőt, szűz fesztiválozóként úgy volt, hogy még foglalkozásokat is fogok tartani a hol ismerősökből, de számomra inkább ismeretlenekből álló csapatnak. Aztán a megúszhatatlan megúszhatóvá vált: lebetegedtem. És a megúszható megúszhatatlanná, hiszen játszottuk a Májlájtot, amit valakinek adaptálnia kellett az új térbe – mivel én rendeztem az előadást így rajtam kívül ezt más nem csinálhatta meg, nem mintha szerettem vagy hagytam volna.

Nagyon vártam az idei fesztiválunkat. Tudtam azt, hogy kevesebben leszünk, más helyszín stb. Persze sokszor mondogattuk, mennyivel más volt múlt évben, nem jobb vagy rosszabb, csupán más. Vagy nem/más?
2011-ben voltam először bugyin, akkor nem léptünk fel, cserébe idén kétszer is.

2012. május 17. - májlájt

Soha nem fordult még elő rövid Fészkes életem alatt, hogy egy előadáson, amiben játszom, ne legyen ott a rendező. A csütörtöki volt az első ilyen alkalom. Ráadásul hetek óta nem játszottuk a májlájtot, így próbálni kellett az előadás előtt, amit Vera vezényelt le.

www.bugyifeszt.hu

Csak a napokban döbbentem rá, hogy hagyományos nyári táborunk pont a londoni olimpiai játékok idejére esik. Na ja! Erről pedig eszembe jutott kedvenc sportos írásom. Semmi köze a színházhoz. (Vagy mégis?)

tovább »

Tegnapelőtt este jó idő volt. Színháznak való. A Bakelitben voltam a Radikális Szabadidő Színház Don Quijote (de La stb.) előadásán (amely érdekesebb, felpiszkálósabb volt, mint a csapattól tavaly, ugyanitt látott Mizantróp).

fotó: Bakelit

A budapesti Fészek Klub mintájára már 1929-ben megalakították a New York-i Fészek Klubot, melyet László Miklós szervezett és vezetett. Ebben a klubban alakult meg 1941-ben a Fészek Színház.

"Nem lehet mindenkié a kút, a forrás.
A boldogság csak cseppenként méretik.
Gyakran másfelé sodorja a tolongás,
máskor hiába koptatja térdeit
az ember." (Búth Emília: Öröm)

Ez kedvenc verseim egyike. Különbözni annyiban különbözik a többitől, hogy írója életem része. Falumbeli. Az édesapja volt gyerekkorom egyik misztikusa, sofőr az állami gazdaságban - ahol felnőttem -, s kinek autóján sokszor kéretlenül odapofátlankodva utaztam a gabonatáblák között. Első kötetére közel 40 évet várt. Megérte. Benne van szinte minden. Például a közösen megélt idő. Emília 20 éves korától tolókocsihoz kötötten él. Mi tudjuk. Aki olvassa, annak mindegy.

„In my life… hogy mondanád magyarul?” irodalmi pályázatunk eredményéről döntött a zsűri: Munkácsi Eszter - műfordító, Barabás Tamás - színész-rendező és Stossek Balázs – tanár.

Eszter, Balázs és Tamás

Idén ötödik alkalommal találkoznak Bugyin amatőr színjátszók. Az első négy fesztivál rövid összefoglalóját nézhetitek meg. S ha tetszett, gyertek az ötödikre!

(2012. május 18-20., Bugyi)

A Fészek Színház mára felduzzadt. Mind emberileg, mind vágyilag. Akarunk. Aztán vagy kapunk egy sallert, vagy nyugodtan dőlünk hátra jövő nyáron.

Ezt írtam szeptember elején. Lassan egy éve. Kétharmad. Hm.

Még nincs vége az évadnak, de a következő hetek az értékelésekről, összegzésekről szólnak majd - ami azért nagyszerű hír, mert a feszekszinhaz.blog.hu oldalunk feléledt, havonta 30-40 "cikk" olvasható a társulat tollforgató tagjainak köszönhetően. Alakul ez!

Világéletemben szerettem olvasni. Alsós koromban még osztályfőnöki intőt is kaptam érte. Drága Regina néni a sarokba állított (állandóan rosszalkodtam), én pedig olvasgatni kezdtem a polcon lévő könyvet (pontosan emlékszem: Móra Ferenctől volt a Dióbél királyfi), talán észre sem vette volna, de a Ló Pál-os résznél hangosan felnevettem…

fotó: GIME

Messze van még május 17. Addig érettségizek szerenádozok, ballagok. Több mint két hétig nem is látom a színházat. Hiányzik. Nincsenek délutánok, esték, amiket bent töltenék.

Ma már más világ van. Az ember megnéz egy filmet, egy reklámot, elolvas egy regényt, egy cikket, elmegy színházba és mindenhol ezt hallja...

Az évad egyik legkedvesebb pillanata volt a fiatal zenészek alkotta trió jazztörténeti koncertje színházunkban. A 'NoSmoking!' klub a jövő évadban is jelentkezik: a színház és a zene találkozásának színtereként a Jemol néha-néha kottafejekkel telik meg.

A március 10-én megtartott koncert egyik leghatásosabb momentumát láthatjátok most: Serei Dani egyik szerzeményét jemolos-fészkes hangulatban. (Opposite Moments)

lefilmezte: Cziczó Attila

2012. április 27. - májlájt

Néha nagyon nehéz belekezdenem egy élménybeszámolóba, mert az érzésekről kell írni, arról, hogy mit éreztél, mit érzel. Hát azon leszek, hogy ezt mind átadjam nektek.
Nekem a májlájt amúgy is a szívem csücske, nagyon sokat beletettünk! És majdnem két hete nem volt se előadás, se próba, nekem nagyon hiányzott, furcsa volt nélküle. Az eddigi előadásaink, igen, számítottak, de nagyon kevés ismeretlen ember jött el eddig, de most végre jöttek innen-onnan! Kellett, hogy mindent beleadjunk, mivel nem tudtunk próbálni, de előtte lejártunk, alakítottunk. Nagyon jó kedvünk lett a végére, és végre jól éreztük magunkat.

fotó: GIME
 

Egyre inkább úgy tűnik, hogy amit mi csinálunk, azt csak a nézőink támogatásával tehetjük. Mert az "ingyenszínház" is pénzbe kerül. Nagyon sok pénzbe!

Nálunk úgy készülnek a produkciók, hogy mindenki beletesz valamit - tehetséget, akarást, munkát, szabadidőt -, s ebből a közösből lesz az a valami, amit a néző majdan láthat a színpadon. Sokan vagyunk, sokfélék. Ahhoz, hogy ez így maradhasson, továbbra is szükségünk van arra a harminc nézőre előadásonként!

2012. április 27. - májlájt

Pénteken volt a harmadik májlájt. A harmadik. Általában a premier jól szokott sikerülni, a második nem annyira, és a harmadik a legjobb. Szerintem nekünk a második sem volt rossz, csak a kevés néző miatt nem volt az igazi. De most volt nézőnk elég - teltház! - , szóval adva volt az esély az eddigi legjobb előadásra.

fotó: GIME

Másról akartam eredetileg írni, de ez most nem tartozik ide. Annyiban viszont jó volt, hogy miután az nem jött össze, rákényszerültem, hogy kicsit visszatekintsek az elmúlt évadra.
A táborral kezdődött, de most csak szeptemberig mennék vissza. Azzal kezdődött, hogy felvettek a főiskolára, és emiatt eléggé megváltozott az életem. Ennyi a személyes (plusz hogy végül nagyrészt emiatt nem folytatódott a Káélet).

2003 végén – még a Vécsey Kamarateatrummal - Bp.-en vendégszerepeltünk.

Janikovszky Évától dramatizáltuk a „Velem mindig történik valami” c. regényét és hozzácsaptunk egy Rejtő bohózatot (Cseberből vederbe). Előadás előtt töviről-hegyire átbeszéltük a technikát és némi félelemmel, de tehetetlenül Edinára bíztuk az egyik jelenet világítását. Ekkor hangzott el a híres mondat: „Minden világos?” Merthogy az lett. Edina az ominózus pillanatban felkapcsolta a lámpákat… a nézőtéren. A négy (igen, annyi) néző hunyorogva jött zavarba a hatalmas és kongó nézőtéren, mi pedig fuldokolva a röhögéstől nyomtuk le a jelenetet… sötétben.

fotó: GIME

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy színház. Ez a színház teli volt csupa csupa tehetséges emberrel. Voltak köztük profik, félprofik, amatőrök. Volt köztük fiatal, öreg, magas, alacsony, vékony és kövér (bocsánat: pufi). Szóval ez a színház igazán színes volt. A gondolatok össze-összeütköztek, fonódtak, néha szavak útján, néha mozdulatokkal, esetleg összetett mozgás útján, de közös lett. Közös lett, pedig nem feltétlenül kell hozzá 2 ember. De ez a sokszínű ember csak gondolkodott, csak terelődött az elmélkedésük iránya.

Gyakorlatilag vége ennek az évadnak?

Persze lesz még egy-két májlájt, plusz ott lesz még a Bugyifeszt is... De aztán?
Lesz egy tábor. Július végén, augusztus elején. Két hét. És aztán?

2012. április 20., Bugyi - Gyenge vagyok

Reggel hallgattam a rádiót, Vidnyánszky Attilával volt egy riport, aki elmondta, hogy a beregszászi színháza hogyan működik. Beszélt a Tóték előadásukról, amivel most jönnek ide játszani. Mesélte, hogy ők is díszítenek, kellékeznek, ami hozzátartozik az előadásra való felkészüléshez, és mindig élesben próbálnak a sokadik előadás előtt is. Mindenben hasonlóan gondolkodom én is. (Remélem, ezt a gondolkodásmódot Kaposváron is sikerül meggyökereztetnie az egyetemen!) Ráadásul reggel én is turnéra készülődtem. Bugyira mentünk játszani. A "Gyenge Vagyok" című produkciót vittük.

Egy februári Májlájt próba előtt félrehívtam a rendezőt. Figyelmeztettem, hogy ma lehetséges, hogy néha elkalandozom. A miértjét is elárultam a rendező úrnak, megértette, de elmondta, mit kell tenni, hogy ez ne forduljon elő. Rendben, akkor hajrá(f).

fotó: GIME

Kedves Fészek Színházba járók!

Szeretnénk segítségüket kérni a hogyantovábbról, melyhez semmi másra nincs szükségünk, mint néhány kérdés megválaszolására.

Köszönjük!
(Szavazni május 20-ig lehet.)

a társulat

K É R D Ő Í V

2012. április 16. - májlájt

Ma nem voltam valami összeszedett. Nem tudtam kint hagyni problémáim, pedig mindig szokott sikerülni. Ráadásul volt bennem valami fura érzés. Egyrészt mamám felhívott a mobilomon, amit nem nagyon szokott, csak ha elfelejtek valamit, vagy ha valami rossz hír van. Utóbbira tippeltem. Bevált. De ez most mindegy.

fotó: GIME

2012. április 16. - májlájt

Tudtuk, hogy nem lesznek sokan. Nem is voltak. Nekem fontos előadás volt, mert a nagymamám is eljött. (a végén csak annyit kérdezett: Ez mi volt?) Nem értette. Ő nem a célközönség része. A visszajelzések vegyesek. Valaki nem érti (az nagyon nem), és valaki érti (az pedig érzi is).

fotó: GIME