2012/2013 - Hmm...

Bejegyzés alcíme...

Lássuk mi is történt az elmúlt évadban, amiben még nagyon is benne vagyunk, mert évadzáró és ezeregy munkálatai még javában folynak. Vizsgaidőszak közepén tartok, de a színház miatt két vizsgám is úgy zajlott le, hogy a Fészekről beszéltem (elmondhatom magamról, hogy Fészek Színházból jelessel vizsgáztam). A harmadik szóbelin meg magabiztosan kiálltam, és ahogy M.Máté írta: a négyes az jó!

48.jpg

Évad elején a Romantika próbafolyamatának és előadásinak hála, olyan élményeket élhettem át, hogy kár lett volna kimaradni belőle. Ha már a kimaradásról írok, örülök is meg nem is annak, hogy a Hun vagyunk? előadásban nem szerepelek. Kedvenc fészkes előadásaim egyike!

Már másodszorra ünnepeltük egy egész héten át márciusban a Színház Vilagnap Hetét és idén március 27-én elbúcsúztam Sárától a nem/más-ban. Jaj annyi minden történt még, hogy nem is tudom miket említsek, mert volt G14, Romantika-beszélgetés, teARTrum és sok minden más...

Mi jöhet még 2013/2014-ben?