FÉSZEK SZÍNHÁZ | BLOG

Múltidéző | PREMIEREK

A NÉP ELLENSÉGE | 2012. március 24.

Okuláré Projekt vol. 7: - Flört

A nyár Okuláréval köszöntött be a Müszibe, és szerencsére az időpont nem akadályozta meg, hogy ismét egy jó hangulatú estét töltsenek együtt művészek és művészetkedvelők. Sőt, az idei esték közül talán ez sikerült a legjobban, egyrészt a művek, másrészt a hangulat miatt. Ezúttal a téma is könnyedebb volt: Flört.

flort.png

Tovább olvasom

Pesti álmok és tévedések

Nagyon vártuk ezt a napot! Április 8., az első szabad választás 25 éves évfordulója... Mert akár hiszitek, akár nem, a Tájbrék igazából nem is egy család története, hahahaha! Nos. Szakmai estre készültünk, ám végül nem velük lett tele a nézőtér, bár hárman ott voltak: igazi színházas emberek! (Mondjuk a második etapra megfogyatkozott a nézősereg, de erről majd később.)

Volt minden: izgulás, remek jelenetek, gyengébb jelenetek, vastaps, langytaps, lelkes és unatkozó néző, és egy nagyon élménydús beszélgetés előadás után hajnalig.

tajbrek4.jpg

Tovább olvasom

"Pöppenytű" - K.O. próbanapló

Jelenleg a K.O. próbafolyamata zajlik a mi kis színházunk falai között. Nem mondhatnám, hogy csendesen, mert folyamatosan röhögőgörcsök törnek ránk az elpróbalt jelenetekkor. A rendező velünk együtt nevet, néha türelmesen várakozik arra, hogy a három grácia kikacarássza magát. Amikor az utóbbi eset történik mi mindig bocsánatért esedezünk.

koproba2.jpg

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Közönségszervezőt keresünk igen magas jutalékkal!

A következő, 2015/2016-os évadtól közönségszervezőt keresünk. Speciális színházi formánkhoz speciális anyagi juttatást biztosítunk: havonta akár 200000 forint jutalék is összejöhet egy agilis, színházszerető, emberekkel jól kommunikáló közönségszervezőnek.

A "próbaidőszak" március-április, majd szeptembertől a kiválasztott szervezővel kezdjük az évadot.

Információ: +36 20 5195551, feszekszinhaz@gmail.com

ticket.jpg

Ahogyan a víz tükrözi az arcot - az Osonó Színházműhely vendégjátéka

 Nyáron Vasváron voltunk (sokadszorra), ahol egy váratlan, különös és örömteli barátság született: megismerkedtünk a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tagjaival. Ők meg velünk. Együtt raktunk össze egy projektet, és szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Most, fél évvel később végre újra találkoztunk. Az Osonó nálunk játszotta nagyonsokadszorra (háromszázötvenvalamennyi) az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását, Fazakas Misi rendezését. Vasváron hatunkból sajnos csak ketten tudták megnézni az előadást, ezért örültem különösen, hogy utólag bepótlódott ez az élmény. 

ahogyan.jpg

Tovább olvasom

Adj egy jegyet ajándékba!

FELFÜGGESZTETT SZÍNHÁZJEGY – SUSPENDED THEATER TICKET

Mi, a Fészek Színházban fontos feladatunknak érezzük, hogy a színházat minél több olyan emberrel megkedveltessük, akiktől az eddig távol állt, illetve minél több olyan társadalmi csoporthoz eljuttassuk, akiknek egyébként kevésbé van alkalmuk, lehetőségük színházjegyet vásárolni.

pluszegyjegy.jpg

Tovább olvasom
Címkék: adomány jegy

Liberális magyar vagyok a XXI. században

2014 őszén mutatta be színházunk Cziczó Attila ’TÁJBRÉK’ című színdarabját. Az előadás nem titkoltan az elmúlt negyedszázad magyarországi történéseit dolgozta fel – ám mindezt egy groteszk megfogalmazásban, a Pesti család életét bemutatva.

bohoc_1.jpg

Barabás Tamás és Cziczó Attila a 'Tájbrék' egyik jelenetében

Tovább olvasom
Címkék: interjú

Kedves Kollégák! Tisztelt Pedagógusok!

Rendszerváltás Magyarországon – 25 év története egy (családi) tragikomédiában

2014 őszén mutatta be színházunk Cziczó Attila ’TÁJBRÉK’ című színdarabját. Az előadás nem titkoltan az elmúlt negyedszázad magyarországi történéseit dolgozta fel – ám mindezt egy groteszk megfogalmazásban, a Pesti család életét bemutatva. (Az előadást két felvonásban játsszuk, hossza 140 perc + a szünet.)

Kíváncsiak vagyunk a jövő nemzedékének véleményére, reagálására, kritikájára!
Ezért olyan előadásokat szeretnénk szervezni, ahol diákcsoportok és tanáraik nézik meg az előadást.
Nem könnyű feladat, tudjuk jól!

20140317_204919.jpg

Tovább olvasom

A NŐ | Vers

Nőj fel kisfiú, te kis hiú!
Te, aki azt hitted férfiú-
vá lettél, mert a nőben
te csak hibát láttál bőven,
és hogy nem való „az” többre,
minthogy beledet tömje,
s hogy hideg éjszakán
melengessen meló után.

poem.png
Te erősnek hiszed magad,
miközben vakargatod valagad
semmit téve, tévézve.
Szólok: ez téveszme.
Most szád odaszólogat-
na: az asszony csak mosogat,
főz, hiszen ehhez szokott!
S ezek után is hányszor leszopott
te, felsőbbrendű rabszolga-
tartó, kinek annyi dolga
van csak, hogy osztja a pofont,
ha a nő idézőjeles mikrofont
ragad és elpanaszolja,
hogy melletted sanyarú sorsa
csak egyre lejjebb csúszik,
míg péniszed vígan úszik
a mámorban, amivel ő
megajándékoz. Mert a nő,
mint olyan, hálás típus,
ha becsben tartod mínusz
parancsolgatás, kioktatás
plusz legyél te is hálás,
hogy melletted mellébe hajtja
fejed, ha azt valami zaklatja
és babusgat, mint édesanya,
te „erős” keményanya-
gú patriarcha pöcs!
Kinek annyi elég, hogy a csöcs,
meg a popsi legyen formás
és ugorjon neked, ha a korbács
csattan, ha szólít a paplan,
s mindemellett jó, ha tudatlan.
Ha meg nem, akkor már veszélyes,
félsz tőle, mert szeszélyes
és inkább magad alatt tartod
a nőt, minthogy kardot
rántson ellened,
s nézeteit megveted,
mert gyenge vagy,
s korántsem a nagy agy.

Lehetnétek ketten együtt eszesek,
erősek, szépek és feszesek,
főzhetnétek együtt az ételt,
az egyik az adást, másik a vételt
biztosítaná. Húzhatnátok sorsot,
hogy a maradék odaszáradt borsót
ki kaparja le az edényről,
amíg áradoztok a finomságos ebédről,
amit együtt hoztatok létre.
Majd lassan nyugovóra térve
a nőben feltámadna Bagira
és izzadna a vagina,
amíg csókkal jutalmazod,
hogy kitartó támaszod
a bajban és hidd el,
hogy a hála sem maradna el
részéről, mert neki fétis,
hogy feléje ágaskodjon a pénisz
és akkor egymáséi lennétek,
akár egymás éhségére étek
és vétek lenne nem zabálni
zabolázatlanul. Majd hálni,
alukálni összebújva,
míg a Nap föl nem kel újra.

És ehelyett kisfiú, te kis hiú,
aki azt hiszi, hogy férfiú,
te megalázod, porba rántod,
meggyalázod, széjjelhágod,
sarki lánynak titulálod,
sértegeted, provokálod,
a sötétségbe beletoszod,
s kéjjel megerőszakolod!

Állatságod természetes.
A nő volt itt a rendellenes.
Ő öltözött kihívóan.
Annyit mondtak rád, hogy jó’ van.

2014. december 8.

Címkék: vers

Boldog Karácsonyt!

Szeressük az amerikaiakat, a norvégokat, oroszokat, kínaiakat, izlandiakat, az arabokat, zsidókat, keresztényeket, jediket, a liberálisokat, a konzervatívokat, a feketéket, fehéreket, kékeket, zöldeket, a Galaxis őrzőit, a drámák szerzőit, a színpadok színészeit, a fodrászokat, ügynököket, költőket, dalosokat, ügyvédeket, civileket és nemcivileket, a bölcseket és butácskákat, a színészeket, rendezőket, jelmezeseket és díszleteseket, mi több: a díszletezőket, a fénycsinálókat, takarítókat, öltöztetőket, súgókat, hangoskodókat, a színházcsinálókat, a kultúrát, sőt, A KULTÚRÁT,  s szeressük magunkat is nagyon-nagyon, de ne csak azért, mert magyarok vagyunk, magyarul beszélünk-írunk-gondolkozunk Magyarországon, hanem azért (is), mert emberek lehetünk, s vannak gondolataink, érzelmeink, döntéseink, sikereink, kudarcaink, s vannak álmaink, amelyek néha valóra válnak, néha nem, de mégis mindent megteszünk értük, s így lelkünk békében élhet testünkben... Szeressük a hosszú mondatokat is, mert nagyon jellemzőek ránk, a Fészek Színház alkotóira, s mi nagyon szeretjük az örömöt és a boldogságot, s bízunk benne, hogy nem vagyunk ezzel egyedül!

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

magyar valóság, haha

Tovább olvasom

Trágárkocsma! Most vagy soha!

Kedves Nagyérdemű! Fontos bejelentenivalónk van. Az idén első alkalommal szilveszteri programmal készül a Fészek Színház: különleges légkörben elköltött vacsorával egybekötött műsorestünk, a Trágárkocsma, Jendrics Anikó régóta dédelgetett ötlete nyomán most végre megvalósul! Mindenki vésse fel a naptárba 2014. december 31. 19.00-át, mint élete legjobb szilveszteri hangolódását!

Amire számítani lehet: 8000 forintért finom kétfogásos vacsora (baconbe göngyölt csirke helyett december 22-ig vaddisznópörkölt választható), korlátlan italfogyasztás alkoholos és alkoholmentes nedűk széles választékából, szórakoztató kiszolgálás, ahol a személyzet tagjait a magyar vendéglátás legmélyebb bugyraiból ismert figurákról mintázzuk, váratlan fordulatok, mókás műsorszámok!

Az óév búcsúztatását tökéletesen felvezető fészkesen röhögős programra jegyek még kaphatók, aki pedig nem akar lecsúszni a vaddisznóról, jobb ha siet! Találkozzunk a Trágárkocsmában!

tragarkocsma.jpg

Szállj el kismadár... - a Fészekről egy bemutató ürügyén

Kevesen vagyunk, Budapest legszebb színházában, zömmel egymást már megismerő emberkék. A Fészekhez szokottan. Mosolygósan. Bemutató van. Sikerült bemutató. Vagyis készítők, megtekintők egyaránt elégedettek az eredménnyel. Csak azt árulja el valaki, hogy milyen az az extra száraz pezsgő (mert a fantáziám...)?

10421547_752348558166730_6253453279478126911_n.jpg

Tovább olvasom

A nagy Jonatán | Karakternapló

Az évszakok váltották egymást, egyre gyakrabban. Megtanultam gondoskodni az állatokról, reggel, délben, este. Közben a növényekről is megtudtam mindent, amit egy jó gazdának tudnia kell. Nagykorú lettem.

1781926_752348644833388_1768433083774920956_n.jpg

Szerény de ünnepélyes vacsora várt rám. A gyertyák fényében apát és anyát láttam. Újra boldog voltam. Nagybátyám bizonytalan hangon, szavakból próbált mondatokat formázni. A jövőről beszélt, a múltról továbbra is hallgatott. Meg kell nősülnöd, aztán elmégy katonának, mert csak így válhatsz ténylegesen férfivá. A nászéjszaka szörnyű volt, a háborút, többnyire kórházban töltöttem. Végül leszereltek. Újra a tanyán voltam "férfiként". A feleségem, gyönyörű gyereket szült, négy hónapra. A marseille-i zöldséges mindennap benézett hozzánk, én viszont nem értettem, hogy miért. Míg egy nap, újra egyedül maradtam. Párizs tárt karokkal várt rám. Rögvest találtam szállást, másnap munkát is. Egy bank biztonsági őreként.Szoros ölelést éreztem. Ez a város befogadott és szeret engem. Így múltak az évek és az évtizedek, míg egy reggel az isten, minden bizonnyal, másfelé nézett.....

Kiröppent a...! | Fészek Hírek

Nemrégiben született egy madárka itt, a Fészekben. Szárnyát bontogatja éppen, s ugrásra készen áll a fészek peremén, hogy megtegye első röptét a nyóckerben.

10411174_752348438166742_4361581856183248878_n.jpg

Az elbeszélést Cziczó Attila transzformálta drámaivá írói tudásának legjobbját nyújtva, mely Jendrics Ancsi rendezésben látta meg a színpadot.

Az eredeti művet nem olvastam, de abban biztos vagyok, hogy az előadás megállja a helyét. A történet egyszerű, mégis tömve vagyon tartalommal, egyszerre humoros és szomorú. Rendkívül jól egyensúlyozik a nevetést és szánakozást keltő jelenetek között, miközben egy-egy meghatározó ponton elgondolkodtat.

Az előadás előnye viszont mégis inkább az, hogy kerek, egész. Tudja mit akar, s nem nyújt annál se többet, se kevesebbet. Látványában is letisztult, mégis egyedi megvalósítással rendelkezik, hiszen nem egy megszokott színpad-nézőtér berendezést használ. A színészek a nézők között elmosódik a határ, s ez az ötlet is a rendezőt dicséri.

10805789_752348468166739_3324042739486917112_n.jpg

A főszereplőt alakító Magyar Józsi is remekül hozza a karaktert, s két színész társa, Attila és Tyroler Tia megdöbbentő harmóniával ellensúlyozzák a főszereplő monoton, szürke világát. Tehát az előadás minden téren a helyén van, reméljük, hogy fénytechnikailag is hozza a formáját, ami furcsa különös módon most az én kezem alá került. Az első ilyen melóm a színházban, s eddig jól megy. Bízom benne, hogy ez így is marad.

Mindez a holnapi nap folyamán derül ki, hiszen aznap este premiernek örvend a kismadár. Aztán, mint mondottam, megkezdi repüléseit itt, a nyóckerben. Gyertek el megnézni, hogyan szárnyal!

And so... | Vers

Most én is írtam egy verset. Nem nagyon szoktam, de mostanában egyre több olyan élmény ér, ami még belőlem is kihoz egy ilyet. Mondjuk nem tudom, hogy mi lenne, ha nem olvasnám Máté verseit, mert úgy tűnik, eléggé hatással van rám a stílusa (hogy így fogalmazzak). De ő azt mondta, hogy "verset írni nem koppintás", meg szerintem is egész haszálható lett, szóval olvassátok. Angolul van.


poem.png

Tovább olvasom
Címkék: vers

„Keresd A Nőt – a nagybőgő tokjában!” – A. P. Csehov – Kiss Csaba: De mi lett a nővel? | Vélemény

Lakásszínházban jártam, és egy nyolc Csehov novella összefűzésére épülő előadást láttam, melynek alcíme: „Férfi mese egy részben”. Találó. Három férfi előadásából rajzolódott ki a hármójukat és történeteiket összefogó motívum: a Nő, akit nevezzünk teszemazt Irina Bikulinának. Elbeszéléseikből pedig egy olyan nő alakja rajzolódott ki az előadás során, hogy egyre kevésbé lehetett eldönteni: tényleg valós személy ez az Irina, vagy valamilyen nem létező kollektív férfitudat álomnője csupán?

demilett2.jpg

Tovább olvasom

Falánk Világ | Vers

Végtelen puszta mezőkön járok,
Port, hamut, kihalt tájat látok.
Vérvörös égen nem fénylik csillag,
Száraz levegőben nincs virágillat.

poem.png

Hajdan lombos nyírek oltalmaztak,
Hajnalban elrejtett a szürke maszlag,
Hűvös szellőtől felfrissültem,
Az Öreg Tölgynél, hol sokat ültem,
A Falánk Világ elől menekültem.
Az álom békés, puha, nyugodt ölében
Merültem el én, mint kő a sűrű lében.

Jaj, de mire ébredek!
Robbanások, füsthegyek.
Vakító, gyilkos, pusztító fény villan,
Minden, ami jó volt e Földön elillan,
Mint a kámfor; nyomában holtak.
Hol édes hangú patakok voltak,
Most mély medrükben vérfolyók folynak,
Melybe kiéhezett dögök nagyokat kortyolnak.
A holtakat eszi egy veszett kutya,
A sziklákat tövises fojtó bokor futja.
A sok békés jószág mind döglött,
Az Öreg Tölgynek teste törött.

Egyedül a semmi közepén,
A megváltó halálra várok én.

2009. 06. 19.

Címkék: vers

Borokról | Vers

Boroknak szóljon óda!
De ne fröccsnek, melyben szóda
Pezseg,
Nemesnek, mely isteni remek!

poem.png
Mari néni rocknroll-ra taposta a szőlőt
A nyolcvanas években; ez ihleti a költőt.
Ennek eredménye a finom borocska,
Mely lassan gördül kiszáradt torkomba.
Lassan gördül, mint a szósz.
Igyál barátom, Dionysos!
Ajkamhoz ér az édes bor lágyan,
Tüzes menyecske fekszik mellettem az ágyban.
Tökéletes ital, az istenek itala,
Mámoros hangulatod lesz majd általa.
A fejemet elcsavarja,
Másnap meg ott hagy egyedül a szarba.
Csodálatos ajándék egy éjszakára,
Furfangos ital, akárki megmondja.
Igyál velem barátom,
Ne maradjál szárazon!

2009. 04. 24.

Címkék: vers

SZÍNHÁZI MIKULÁS AJÁNDÉK A FÉSZEK SZÍNHÁZBAN

Tisztelt Kollégák! Kedves Diákok!

Színházunk decemberi akciója: 2+1 tiszteletjegy HALHATATLAN c. előadásunk DECEMBER 5-i előadására! Iskolánként 2 diákot és 1 tanárt látunk vendégül az előadáson, s az azt követő elemző beszélgetésen.

Jelentkezni e-mailben, a jegyeket átvenni pedig december 3-ig lehet színházunkban.

Kérjük, azon diákok és tanárok jelentkezzenek, akiket érdekel a SZÍNHÁZ, s hajlandóak részt venni az előadást követő beszélgetésen!

www.feszekszinhaz.hu

20140317_204835.jpg

Tovább olvasom
Címkék: diák