Kezdjük az elején, ami nekem október közepe-vége: becsücsültem a Gabriella tizennégyszer főpróbára, és vártam, milyen lesz. Első olyan fészek előadásom (FÉM-et és Káéletet leszámítva, akkor még nem voltam a társulat tagja), amit teljesen kívülállóként néztem végig. Nem tudtam se a darabról, se az elképzelésekről, se semmiről. Tisztán "nézőként" vártam a jól megszokott gongjelzést...

És hihetetlen élmény volt. Féltem, izgultam. Kíváncsian néztem, ki-mire-mit mond, tesz. Az elején vártam, mikor lesz a nagy bumm, és csak nyúlik és nyúlik, már nem bírom idegekkel, és egyszer csak BUMM! És onnantól követni is nehéz, na jó nem nehéz, de gyors. Nagyon jó kis előadás. És mindenki ezt mondja. De ami most a legjobb, hogy a semmi közömtől az évad végére eljutottam odáig, hogy Ajkán technikáztam is vele. Már tudom az előadás menetét, szinte minden mozzanatát.

Aztán kezdődött. Májlájt és A nép ellensége technikai átvétele, a Romantikába való hirtelen belecsöppenés.

Májlájt: Egy olyan előadás, amiben előző évadban szerepeltem, de lemondtam bizonyos okokból a mostani évadra. Megnéztem, mint kívülálló. És meg kell, hogy mondjam, sokkal jobb lett. És nem hinném, hogy nincs köze hozzám, vagyis a hiányomhoz.

A nép ellensége: Nem változott semmit. Legalábbis nem olyat, amit én észrevehetnék. Persze Tamás mondta, hogy jobb, és Ján is így, Hajni is úgy, de maga az előadás maradt az a klasszikus kis történet, ami ma is aktuális, és élvezhető. Mégis azt mondom, megtetszett. Megvan a maga helye a színházban, és megvan az a kedves kis egyszerű bája, ami megfogott engem.

Romantika: Attila író, rendező, technikus, meg mit tudom én még mi minden benne (több annál, mint ami, de kevesebb a többnél és több mint kevesebb, vagy mi). "Klasszikus" fészek előadás sok szereplővel. És újabb szintet ugrottunk vele. Szerintem. Megtetszett a próbafolyamat ideje alatt. Mikor Józsi betegség miatt nem tudott próbára járni, örömmel ajánlottam fel segítségem Attilának, aki beugrott Józsi helyett Indiánnak, én meg helyette a technikába. Technikailag is egy jól összerakott előadás. Élveztem a próbákat, és gondolom, ezt Attila is látta. Nem tudtam elrejteni a mosolyomat: Attila engedélyével bent ragadtam technikusként. Ettől sokat fejlődtem. Koncentráció, fegyelem és ritmus. Ezeket tanultam. Persze rezgett a léc, de szerintem mára sikerült felnőnöm a feladathoz teljes mértékben. Jöhet az újabb kihívás.

Hun vagyunk?: Egyszerű és nagyszerű. Remek kis csapat rakta össze, sok energiával, ami később alább hagyott. Ancsi remekül összehozta őket, és az előadást. Máté pedig remekel Péterként. Ez egy vicces előadás, csak jobban ki kéne hozni belőle a poénokat. Élesebbé tenni. Amúgy szerintem egyre jobban érzik az egészet a szereplők. Vasváron sajnos nem láttam az előadást, legalábbis nem úgy, de azt hallottam, hogy nagyon jól sikerült.

A decemberi kevés időmet, a munka és egyetem mellett, megpróbáltam mindig jól beosztani, több-kevesebb sikerrel. És néha sajnos a színházi feladataim ellátásának rovására is ment. Januártól viszont belelendültem. Márciusban a Színházi világnapi héten pedig odatettem magam rendesen. Megpróbáltam mindig úgy osztani be az időt és az energiát, hogy elég legyen. Persze energiával ritkán van baj a színházban, ahhoz nagyon magam alatt kell lennem, hogy ne legyen.

Az évad vége felé megismerkedtem a Halhatatlan stábjával. Kissé félénk vagyok még, hisz csak egy technikusként számítanak rám, de lehet, hogy többet érek... És Attilával elkezdtünk zsírozni, tudjátok a magyar kártyás cucc. Mindig elver összesítésben. Vezetjük ám táblázatban.. De majd egyszer! Fordul majd a kocka. Csak az időnk kevesebb, mert sokat kártyázunk, például hajnali 4-kor, miközben épp töltődik fel vízzel az új akváriumunk.

Ebben az évadban sokat fejlődtem, és sokat tanultam. Megtudtam magamról sok-sok dolgot, és fel is jegyeztem őket magamnak. Persze ilyenekről nem tálalok ki nyilvánosan. Természetesen köszönöm mindenkinek, ezt nem lehet elégszer mondani! És egy csodás évadot zárunk le idén (is)! Ajjaj, mi lesz itt jövőre!?