Lehet, bohócnak kéne mennem.
Igenis kemény munka, legyen akármennyire alulértékelve. Minden este megnevettetni a nézőket, mosolyt csalni az arcukra.

Minden színpadra lépés előtt a színészeknek át kell (kéne) alakulniuk, belebújniuk az éppen következő karakterbe. Fel kell venni annak jellemét, ebbe mindent beleértve: a hangszíntől kezdve a testtartáson át egészen a gondolatokig. Talán ez utóbbi a legnehezebb. Beleélni magukat úgy, hogy úgy érezzék, mint ha…

Teljesen beleélni magam a szerepbe még nem sikerült. Egy-két pillanatra már igen, de akkor hirtelen feleszmélek, elvesztem a fonalat, és minden kiesik a fejemből.

Jó reggelt, sziasztok! A következő öt napban nekem van szerencsém szerkeszteni színházunk blogját. Eheti témánk a színészeink személyes élményeivel, tapasztalataival, módszereivel foglalkozik. Hogyan készülnek föl egy-egy előadásra? Hogyan bújnak bele a szerepükbe? Mit éreznek a színpadon? Milyen érzés, ha kiesnek a szerepből? Hogyan érzékelik a külvilágot? A néző csak kívülről láthatja a színjátszó kész produkcióját, sosem lát bele a fejébe. Vajon milyen gondolatok, érzések kavarognak benne a színpadon és a színpadra lépés előtt? Tekintsük meg színjátszóink élményeit, módszereit!

Mivel körülbelül két éve vagyok tagja a Fészek Színház társulatának, így eddig csak két táborban vettem részt. Az első tábor élménye számomra felülmúlhatatlan. A társaság, melybe csöppentem, akkorra már egy összeszokott közösség volt. Régebb óta ismerték egymást, én pedig kívülállónak éreztem magam. Ez nem tartott sokáig. Könnyen befogadtak, nem volt nehéz barátságokat és jó kapcsolatokat kialakítani az ott lévő emberekkel. Már a második napra otthonosan éreztem magam és nagyon jól esett a folyamatos, erőteljes munka és alkotás.

Szeretek nosztalgiázni. Imádom azt, mikor a buszon ülve felbukkannak régi, vicces emlékek, és ahogy a kép megtelíti az agyam, hirtelen önkéntelen nevetésbe török ki. A mellettem utazók pedig értetlenkedve bámulnak, hogy na ugyan akkor mi is volt ez? Én pedig rákvörössé változom. Ismerős, nem?

Újabb Jó Reggelt minden kedves blogolvasóknak!

Ma délután Gabi és Nanni tábor emlékeivel, s - most reggel - saját élményeimmel zárom blogszerkesztői hetemet, köszönöm hogy olvastak minket, és tartsák meg jó szokásukat! Remélem sikerült egy kis melegséget vinni, a hideg őszi napokra.

Kicsit szégyellem magam, mert nekem évekkel ezelőtt volt az utolsó Cziczótáborom. Az utóbbi években mindig úgy alakult a nyaram, hogy nem tudtam táborozni a többiekkel. Sajnálom, mert tudom, hogy nagyon jó a hangulat és rengeteg élménnyel gazdagodik az ember, miközben tanul is.

Jó reggelt minden Blogolvasónak!

Ma Zsani írását olvashatjátok, ez abból a szempontból különbözik a többitől, mert Zsani - hiába évek óta tagja a színháznak - nem minden táborban tudott részt venni.

Holnap még jelenkezem, egy lélegzetvételnyivel hosszabb írást olvashattok tőlem, aztán elbúcsúzom szerkesztői feladataimtól. Jön a következő áldozat, hahaha...

Addig is olvassátok Zsani élményeit!

Ó, a Cziczótáborok! A nyár fénypontja. A béke szigete. A Nyár a nyárban (mert így neveztem el őket egyszer valamikor magamban). Mert így érzek én akkortájt. Hogy még a nyárból is külön nyaralni megyek. Milyen volt az első?

Újabb hideg reggelre ébredtünk!

Remélem tetszettek az eddigi táborélményes beszámolók, mert ma folytatjuk, méghozzá végre a férfi is felszólal a témában. Gallai Dávid írását ma délután olvashatjátok, Nyárban a Nyár címmel. 

Jó olvasást!

2007-ben voltam először „cziczótáborban”. Még Bugyin voltam színjátszó (hányszor megírtam már ezt…), Attila mesélt nekünk a nomád táboráról és mi mentünk. A vidékiek. Akik nagyon tudják milyen is az. A nomád élet. Metrók meg villamosok nélkül. Hajszárító és hajvasaló nélkül. Áram nélkül. Víz nélkül. Térerő nélkül.

TI [Terra Incognita]

Jó reggelt!

Ma délután Sipos Vera írását olvashatjátok. Nekem nagyon tetszett. Kaptok egy kis előzetest! Aztán délután idelesni, és elolvasni az egészet! A kedvenc részem. Izgalmas lesz. 

Idézet Sipos Veronika írásából:

"Már színház vagyunk, vagy mi. Mások voltak a célok, más a környezet, a csapat is átalakult kissé, mégis hasonlítanak valamiben. Gondolkozom, hogy megmagyarázzam-e. Lehet, hogy nem érdemes. Mert aki ezt elolvassa, valószínűleg azt teszi, mint én 5 éve. Elképzeli valahogyan, de mégsem egészen úgy, ahogy valójában történtek/kinéznek a dolgok. "

Ez az írás egy összehasonlítás lesz. Az első és a legutóbbi tábor, a kezdetek és a jelen összevetése. Igen, a kezdetek... Ugyanis 2009 augusztusában, a Kosd-közeli (?) árkon-bokron át tartó kalandtúrával megközelíthető tanyán lévő kulcsosházban töltött pár nap alatt kapcsolódtam be a Fészek Színház munkájába.

Kedves Fészek Színház blog olvasók!

Én vagyok a heti blog szerkesztő. Nagyon tartottam tőle, de azt hiszem, kezdem élvezni a helyzetet. Mivel elég hideg napok következnek, gondoltam, emlékezzünk vissza a nyárra, és ha nyár, akkor Cziczótábor. Persze, ez nem ilyen egyszerű. A héten megjelenő cikkek arról szólnak, hogy hogyan éltük meg az első táborunkat és a legutóbbit. Amihez persze szorosan kötődik az épp készülő darabunk, a Romantika. Ma délután Miklós Zsófia táborélményeit olvashatjátok. Kövessetek minket. Még jelentkezem.

2012 Cziczótábor, csoportkép

Romantika, az új, készülőben lévő előadás. Búbánatos cigánymese. Hogy miért is ez? Milyen is egy mese? Tanulsága van, olykor irreális dolgok történnek a szereplőkkel, általában a jó eléri hőn vágyott célját és a rossz megkapja méltó büntetését.

CziczóTábor (2012)

2012. november 14. - Gyenge vagyok

Ki a gyenge?

Teszi fel a kérdést az író az előadás leírásának végén. A válasz pedig: maga az író-rendező a gyenge, Cziczó Attila. Ezt ő mondta, a darab utáni megbeszélésen. Ugyanis azért született ez a darab, hogy kiírja magából azt a tulajdonságát, hogy nem tud megbocsátani, felejteni. És a darabban is minden szereplő szájából elhangzik, hogy „gyenge vagyok(/voltam)". Mert mindenkinek az a bűne, hogy nem felejt, nem bocsát meg. Lili azért jön, hogy bosszút álljon apján, mert nem volt az apja. Martina nem tudja felejteni férjét, és nem tudja elengedni fiát. Miklós tűnik a leggyengébbnek, ő öngyilkos apját képtelen elengedni, s sajátmagával és a valós élettel is képtelen szembenézni, ezért filmekbe menekül.

fotó: Serei Dániel

2012. november 2. - Többszörös orgazmus

A TÁP és a Budapesti Anarchista Színház előadásában volt szerencsém megnézni a Többszörös orgazmus című előadást, ami John Sable egyik művének adaptációja.

Fura egy nép...

Főleg ha kívülállóként akarnám nézni.

Kétféle ember él ma Magyarországon. Aki "kétféle ember él ma Magyarországon" módon gondolkodik, és aki nem. Én, főleg az előző mondatomból kiindulva, az első kategóriába tartozhatok, bár szerintem inkább valahol a kettő között.

Romantika című abszurdunk próbáinak felénél tartunk. Ez egy kísérletezős próbafolyamat: demokratikus. Most éppen úgy tűnik, hogy becsődölt a módszer. Ennek ellenére nagyon sokat röhögünk, táncolgatunk, énekelgetünk, mert jól érezzük magunkat. Bármi is lesz a végeredmény, kellemes élmény marad mindannyiunknak. Szerintem.

Nem lesz hófehér, az biztos! (a TI [Terra Incognita] díszletében ücsörgök)

Mi minden alkalommal kapunk egy témát, amiről párban vagy akár kisebb csoportokban kell jelenetet készítenünk. Először nehéznek tűnik, de aztán mindenki bedob egy-egy ötletet, hogy hogyan kellene és ennek általában mindig valami jó lesz a vége.

Igaz, a „magyarok" csoportban vannak nálam sokkal tapasztaltabb színészek és tehetségesebbek is, de mindig igyekszem. Amikor a színházban vagyok, nagyon jól érzem magam. A szabadidőmben, ha tehetem mindig bemegyek és megnézek egy-egy próbát.

2012. december 1-től változnak, de nem drágulnak jegyáraink! (Szinte) Minden marad, csak egyszerűbb lesz.

A "normál" színházjegy továbbra is 1500 Ft - és továbbra is megvásárolható bárhol az országban, rendelhető interneten, mobilon stb. -, s a diák10 csoportjegy ára sem változik: marad 800 Ft/fő.

A diák- és szakmaijegy ellenben megszűnik, és helyettük megszületett aaaaaaaaaaz... 

OlcsóJegy! (1000 Ft)

Ezt bárki megveheti, aki nem tud/akar többet áldozni egy ezresnél a színházra. (A kedvezményes jegyeket csak színházunkban lehet megvásárolni!)

Vegyetek jegyeket!

2012. november 11. - Gabriella tizennégyszer

Fél négyre mentem, talán túlságosan is kipihent állapotban. Öttől volt az előadás. Néhány napja volt legutóbb, a szöveg megvan. Azért néhány jelenetet összemondtunk bemelegítésként.

Már elkezdődött az előadás, megvolt a prológ, amikor egy hosszabb jelenet alatt - amiben nem vagyok színpadon -, most nem akarom részletezni, milyen okok, de elterelték a figyelmemet az előadásról. Sajnos túl magabiztosnak éreztem magam. Ezért megengedtem ezt a felelőtlenséget magamnak. Aminek az lett a következménye, hogy - igaz, még kint a takarásban, de - a saját darab szerinti nevemen szólítottam a partneremet.

A nem/más Sárájaként a jelnyelv használata arra késztetett, hogy kicsit lassítsak a tempómon az előadásban. A felújítópróbán azt vettem észre, hogy a mondatok mutogatása olyannyira természetessé vált számomra, hogy a beszédemre jellemző szöveg elhadarását már a jelnyelvben is csinálom.

Halihó!

A heti szerkesztő én vagyok. Nem könnyítettem meg az e heti írók életét. Majdnem mindenkinek magának kellett eldönteni, miről fog írni, mivel közös témát nem találtam ki a hétre. Olyanokat kértem fel, akiktől eddig keveset lehetett olvasni a blogunkon. Én várom, és remélem ti is várjátok majd, miről írnak.

U.i.: Novemberben különböző facebook oldalakon találhattok fészkes játékokat. Keressétek és játszatok!

Minden egyedülálló, sánta, kékszemű, ötvenegy éves, integrálódott félvér indián lop. A többi milliárdnyi emberre ez az állítás nem igaz. A Fészek Színház újra egy társadalmi igazságtalanság(?) nyomába ered, s egy sírós-nevetős abszurd előadással tárja a világ elé összegzését. December 8-án új fészkes premier a Jemolban: Romantika!

a zalamerenyei alkotótáborban

Mindenki hallgat zenét, mindenkinek van kedvenc zenekara, száma, előadója, stílusa. Olyan mértékű függőséget tud okozni (durván hangzik, de azért ne tessék durván érteni), hogy az ember meg tud őrülni, ha napokig nem hallgat zenét. (Kipróbálták már? Én még nem mertem...) Hála a mai technikának bárhol, bármikor meg tudjuk hallgatni kedvenc lemezünket, ezzel téve izgalmassá az unalmas reggeli lassúzást a hármas metrón, és kellemetlen érzés nélkül suhanhatunk el az utcán a tíz oldalas kérdőívvel rohangáló, minket megszólító promósok mellett. Jó kedvre derít, elűzi unalmunkat, rajta keresztül kiélhetjük bánatunkat.

Filmet a színpadra: régi vágyam. Nem annyira vérkomolyan, de foglalkozom vele. Három nagy álmom van. A DieHard2 és a StarWars6 - ezek a vicesebbek -, s az Emberek a havason. (Ez utóbbit írta: Nyírő József, bumm!)

Elképzeltem, ahogy egy Boeing orra becsusszan a színpadra, s - mondjuk - a vérfoltos, csupaizom Fenyő Iván (mint John McClane) áll a tetején, kezében egy géppisztoly, szájában egy féligszívott dekk, szól a zene, füstgép stb. Nem egy komoly képzelődés ez, de mekkora lenne már megcsinálni! Szőts István filmje más. Még az is lehet, hogy egyszer tényleg összejön! (Ha meg tudok állapodni az örökösökkel, ah!)

A mai film-színház-muzsika témája A jedi visszatér!

A kreatív hét végére érkeztünk, ennek alkalmából következzen az egyik utolsó ötlet, ami egyben a következő rendezésem is egyben – ha minden jól megy. Ismeritek Az Ezeregyéjszaka meséit? Ez így biztos nem mond sokat, de Aladdin, Ali baba, Szindbád vagy Sehrezád neve talán egy picivel többet. De ez így még mindig távoli: ókori arab mesék, amik egyrészt nagyon más kultúrából származnak, másrészt pedig biztos kisgyerekeknek szólnak – gondolhatja a gyanútlan olvasó. És nem! Ennél durvább, kegyetlenebb és tisztább meséket csak keveset produkált az elmúlt pár ezer évben a világirodalom – arról már ne is beszéljünk, hogy ha egy történetet mondjuk címlapon lehozna az index senkinek nem tűnne föl, hogy nem az aznapi mészárlást, hanem egy perzsa mesét olvas. Messze van még?

Aladdin

Igaz, nem látszunk a képen (sem), de mi is közéjük tartozunk. Ott állunk mögöttük. 
Bár... mi csináljuk tovább, lankadatlanul!

Film a színpadon. Ki kéne találni valami újat nem?... Úgy értem, hogy 12 dühös embert, Mechanikus narancsot is csináltak már, a Dogville is látható színpadon.
Ezek zseniális filmek, mindet nagyon szeretem, viszont kicsit úgy érzem, megerőszakolás őket színpadra vinni. Értékvesztés. A lényeg eltűnése.

Ádám almái – részlet a filmből

Kiállunk mellettü(n)k, együtt tiltakozunk azokkal, akik nem kíváncsiak ránk, akik azt sem tudják, hogy közéjük tartozunk. Vagy nem is  tartozunk közéjük. Ennél szomorúbbat most nem tudok elképzelni a világon.

A zenét nem nehéz színpadi előadásba integrálni. Azt hiszem már csináltak is ilyet és talán van is rá egy szakszó: music kell. Ez két szó, mindegy. Pedig valami hasonlóra emlékszem. A lényeg az, hogy a zeneiség nem újdonság a színpadon. Gondoljunk csak a görögökre. A drámáikban volt az énekre egy külön bagázs, akik kórusban kiabálták a dumát. Valamiféle kar. De vajon ennek a karnak mit akar ma a karma? Ez bolondság, de tényleg mit akar ma a zene a színpadtól? Nem tudom.