A Fészek-évadomnak a hétvégén volt vége. Úgy, ahogy. Talán minden éveim eddigi legerősebb színházi évadát zártam. Ilyennek láttam. Láttuk. (Mert a dőlt betűs részek korábbi blog bejegyzéseinkből valók.)

Megint Zalamerenyén kezdődött, a Cziczó-táborban. Jelentekben alapoztunk Zsófival a „Gabriellára", aztán elkezdtünk ténylegesen foglalkozni a „Romantikával". Nehezen ment. Nagyon nehezen. Kényes téma. Magyarok a romákról, romák a magyarokról. Rég idegesítettem fel magam beszélgetésen ennyire. Pedig csak a tények hangzottak el. Nem akartam ennyire a dolgokba belegondolni, szerettem volna naiv maradni. Sikertelenül. A táborzáró előadás sírós-rívósan, oda készülten, jól sikerült.

Szeptembertől belekezdtünk thrillerünkbe. Napi 4-5 órát töltöttünk együtt. Négyen. A magunk örömére. Mert az, hogy készül közben egy előadás is, szinte mellékesnek tűnt. Észre sem vettem, mennyit dolgoztunk eddig, annyira természetes minden, ami történt. Magától értetődően fejlődött minden. Aztán jött Dani is, az ő dobocskáival (olykor lábdob nélkül). Összebarátkoztunk. Az előadás pedig kész lett. Éppen a főpróbára. Százszázalékosra. Összenőttünk. Már sohasem törölhetjük ki életünkből ezt a néhány együtt töltött hetet. ... Elkezdődött. Belekapcsolódtam a feszültségbe, megszűnt az idő. Végül is csak az életről van szó. És minden élet fontos valakinek, még ha későn is jövünk rá. Az egyáltalán nem idilli családi életet a doktor felbukkanása szakítja meg, mindhármuk sorsa ekkor végérvényesen megpecsételődik. Minden, ami ezután történik: kapkodás, indulat, vívódás. S évad végén azon kaptuk magunkat, hogy telenyerjük elismerésekkel magunkat vele egy fesztiválon. Amiről egész évadban éreztük, hogy jár. Minimum ennyi.

Október végén vettük elő ismét „A nép ellenségét". Az egyetlen fővárosi rendezésemet. Jót tett neki a félév kihagyás, most sokkal lendületesebb, mint tavasszal volt. Stockmann végig harcolt az egész előadás alatt. De nem a Néppel, hanem a szöveggel. Ján az előadás kulcsa. Tudtam, hogy meg tudja csinálni. De ő rágörcsölt valamiért. Négy hónappal később jutott el odáig, hogy sikerült feloldódnia. Ugyanakkor, amikor Attilának is. Február 15-én. Azt hiszem, az eddigiek közül ez volt a legjobban sikerült előadás. Tényleg lehetett valami a levegőben.

November: „Romantika", nekem relaxáció: kevesebb szöveg, de sok beépült saját ötlet. A régi, kedves amatőr időszakot idéztük meg: rövid idő alatt, sok-sok önálló munkával és jókedvvel elkészíteni valamit. Szerencsére (kultszó!) maga a történet egyszerű és magával ragadó, a mélybe ásó gondolatoknak szépen megágyaztunk, a külcsín szépséges, a színházi körítés pedig ütős. A táborban a csillagos ég alá komponáltunk egy erős előadást. Romantikusan, azaz túlcsorduló érzelemmel. A 'nyóckeres' változatunk nyersebb, töredezettebb lett. Csak visszatükrözünk. Mint a víztükör. Mint a szem.

Egyedülálló tapasztalásunk volt az underground Színházak Éjszakája. Magunkon kívül is érdekeltünk sokakat. A fő kérdés persze az volt, hogyan tudja ugyanolyan hévvel és akarással eljátszani ugyanazt négy órán belül kétszer az egyetemista, a könyvelő, a színész és a zenész? Utólag tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. A hogyan sem titok. Odafigyelés, szeretet, erő, közös akarat, öröm. Minimum ennyi.

Áprilisban Bugyin játszottuk „A nép ellenségét". Mondhatnám, hogy na és, meg, hogy már annyiszor, annyi helyen, de nekem a Fészekből ez volt az első vendégjátékom. Mindig is szerettem a vidéki (értsd: nem a törzshelyünkön játszott) előadásokat. Más színpad, más járással, máshogy elrendezett díszletek, új, kisebb vagy akár nagyobb terek, amiket be kell játszani, más sütik, más pizzák. Ez mind inspiráló és segít abban, hogy ne rutinból játsszunk. Az előadás mostanra beérett. Az utóbbi pár alkalommal mindannyian azt éreztük, hogy ez most jól sikerült, jól éreztük magunkat, a közönség is figyelt, mi kéne még? Az előadás után többen megjegyezték: mennyire aktuális a darab témája! Igen, valóban az, de sajnos mindig is az volt. Ez Ibsen érdeme. Az meg, hogy a közönség számára is hihető történet legyen, a társulaté.

Három jó előadásban játszottam idén, közmegelégedésre. Ez a lényeg. Meg az, hogy letisztult, mit várhatunk egymástól: a színház és én. Fontosnak lenni fontos. Önigazolásképp. A Fészeknek az vagyok. Így ők is nekem. Nem akarok már hosszútávra közösséget felépíteni, beérem az adott produkció során kialakult családiassággal. Elpárolgott a megfelelési kényszer, az alkotás öröme maradt.

Csak csinálni. Ennyi.

/forrásanyag a Fészek Színház blogjáról:
2012.08.15. – Kedves naplónk! (tábornapló, Vera, Bandi)
2012.09.10. – „G14" saját próbanaplóm
2012.09.17. – „G14" Zsófi próbanaplója
2012.10.12. – „G14" Czattila próbanaplója
2012.10.12. – a „G14" főpróbájáról Magyar Józsi
2012.10.30. – Benne van a kor, amiben élünk (saját blogbejegyzés a „Romantikáról")
2012.10.28. – Ján színészélménye „A nép ellenségé"-ről
2012.10.28. – Hajni színészélménye „A nép ellenségé"-ről
2012.11.13. – Félnyócker (Czattila írása a „Romantikáról")
2012.11.30. – Tiszta udvar (Czattila írása a „Romantikáról")
2013.01.28. – Ötdarabos Fészek (saját írás)
2013.02.19. – Hajni színészélménye „A nép ellenségéről"
2013.04.02. – Gabriella tizennégyszer kétszer és egyéb nyalánkságok (Czattila írása)
2013.04.10. – Más sütik, más pizzák – Lévai Józsi színészélményei „A nép..." vendégjátékáról
2013.05.14. – Egy hatásos kezdés – Csengődi Péter írása a „Gabrielláról"/