Három éve indult el blogunk. Ezzel a bejegyzéssel. Azóta közel 1000 írást blogolt a társulatunk. Jippi!

Minden közösség életében az egyik legfontosabb a megújulás lehetősége. Azt mindenki tudja, hogy az ember társas lény, s szerintem azt is, hogy egy igen önző élőlény, aminek egyetlen ellenszere van: mindig valami újat mutatni, s akkor megnyugszik fiatal, öreg, szegény, gazdag, fiú, s lány. És Ginsberg óta tudjuk, hogy úton lenni boldogság, megérkezni a halál. S mi imádunk boldogok lenni, hahaha!

A következő évadot egy speciális előadással indítjuk. Címe Tájbrék, műfaja operadráma, kivitele látványos, mozgása mozgásos, hangulata sírós-nevetős, végkicsengése optimista. Persze ezekből egyik sem biztos.

Ami/aki feltétlenül megjelenik majd az előadásban, az Pesti Győző, a magyar kisember, aki a sötét jövőjét színesre festi. Segítsetek nekünk, találjuk ki közösen Győző történetét!

Pesti Győző szerepében Barabás Tamást láthatjátok majd

Tartsunk egy kis matekórát. Tegyük fel, hogy egy kétszereplős előadásban mindkét szereplő az előadás 50-50 %-át teszi ki. Persze ez nem igaz, mert ott van a rendező is. Ebben az okfejtésben azért nem adnék külön százalékértéket a rendezőnek (jelen esetben Miklós Máté), mert elképzelhetetlennek tartom, hogy menetközben egy előadás rendezőjének a személye változzon. Persze biztos volt már ilyen... Valahol. Valamikor. De most nálunk vagyunk a Fészekben, ez itt a Color House, ahol a rendező nem változhat, a szereplő viszont igen. És mivel ez meg is történt, tegyük fel, hogy ezzel az előadás fele máris teljesen átalakult, azaz az új és a régi tényezők aránya a színpadon pontosan és tökéletesen 50-50%.Így volna hát?

Amit a leginkább utálok az életben: a hiba. És az élet tele van hibalehetőségekkel, s ezeket kikerülni nem egyszerű.

De amit még jobban gyűlölök a hibánál, az az, hogy a mi drága Istenünk képes volt úgy megteremteni az embert, hogy az hibázzon. Minden ember hibázik és ez természetes, de miért? Nem lett volna egyszerűbb úgy megalkotni az embert, hogy az tökéletes legyen? Nem, mert az unalmas, Ő meg odafentről élvezni akarja a show-t. Hát legyen.

Az utolsó magyar - 2014. január 10.

Múlt pénteken érdekes esténk volt. Az utolsó magyar került terítékre. Jóval korábban bementem, hiszem meginterjúvoltam Verát. Eddig minden teljesen rendben volt, a végtermék pedig hamarosan olvasható lesz. Volt is egy olyan kérdésem, hogy mit kezel jobban: a kritikát vagy a dicséretet? (Gondolom, már mindenki reszketve várja a választ.) De evickéljünk vissza az érdekes péntek estére. Bár az említett kérdés valahol kapcsolódik hozzá.

Nincs vita. (De ki a király?)

Régi vágyam teljesül a Spin|Off sitcommal, mert régóta foglalkoztat a színház a színházban téma, arról nem is beszélve, hogy az egy évadon át tartó, minielőadásokra darabolt interaktív előadássorozat mennyire!

A héten sokat lehet olvasni a jövőről. Pontosabban a jövő évadról, tervekről, álmokról, melyek Attila fejében már ott kavarognak, rendeződnek, hogy aztán augusztustól sorban kivándoroljanak onnan, mintha egy kis díszes ajtócska nyílna ki valahol a homloka közepe táján, amin megállíthatatlan orkánként süvíthet majd ki a kúlság. Ez a nagy terv. És én most nem is szaporítanám tovább a szót e témában, átnyergelek-nyargalok a közelibb jövőre.

Iskolapélda (2010)

Bár tartottunk már felolvasóestet, ilyen szintű és merész vállalkozásunk, mint a jövő évadra tervezett Olvasópróba, még nem volt színházunkban.

Furcsán telik az idő. Minden olyan gyors. Néha csak kapkodom a fejemet, hogy már január van. Hova lett ez a sok nap és hónap? Mitől lehet ez? Mert sok mindent csinálunk egyszerre? Vagy mert idősebbek lettünk és máshogy érzékeljük az idő múlását? Erre még nem találtam választ, de az tény, hogy rohan. Mármint az idő. Már annak is több mint két hete, hogy megtartottuk a hagyományos karácsonyi „bulit" a színházban.

A következő évad az új és a régi egyvelege lesz műsorilag. Elkészül egy nagyonmás előadás, felújítjuk egyik régi nagysikerünket, s újra színpadra kerül egy klasszikus kamaszdráma.

a Fém szereplői 2009-ben

Új évben új élet? Új vágyak, új bánat, új sárban akármi?
Furcsa lesz esténként a saját korommal kiállni,
Miközben zsákot töltök. Te meg az idődet
nálunk, és ha kívánod, utána beszélek
arról, hogy hogy értjük ezt az egészet!
Vagy egy kisbuszban merengek édesen
a kenderesi temető előtt a négyesen,
hogy tiszta-e a tisztaszoba a Dobó utca végén,
alig vissza a kiserdőtől, és issza-e még békén
raszta puli a tócsa vizét? És, bár innen nem látom
tisztán, a nagyszüleim sírját még megtalálom?
A busz velem együtt a színházat viszi,
mert tudod, néhány lüke még mindig elhiszi,
hogy az ember az emberért teszi ki lelkét
a színpadra hét után és mámoros estét
kíván, rozét szürcsölve. Utazunk tovább,
adomázva, és boldogságunk okát
ködben, hidegben, akármi sárban
a közös szenvedélyben megtaláljuk.

Az utolsó magyar - 2013. december 29.

Az ember akarva akaratlanul úgy éli életét, hogy terveket szövöget. A tervek arra valók, hogy a kitűzött célunkat hogyan valósítsuk meg. A színházban is egy előadást előre meg lehet tervezni, de amikor már benne vagyunk, egy előre nem látható esemény teljesen felboríthatja. És akkor jön az újratervezés. Viszont ezek a váratlan történések teszik izgalmassá az életet.

ez a haj hiányzott vasárnap

Kedves Kritikusok, Szakmabeliek, s minden más Színházi Fontos Ember! Valamit nagyon elrontottunk. Negyedik évadunkat játsszuk kamaraszínházunkban, s valamiért a Szakmát nem sikerült megszólítanunk, idecsalogatnunk, meg úgy egyáltalán: észrevétetni magunkat. Fogalmunk sincs, miben hibáztunk, de most aztán összeszedjük magunkat, s helyére tesszük ezt az elbaltázott kapcsolatot!
De mi a gond?

A magaméról már írtam nálam, most a Fészek Színház jövőképét festem meg. Színes lesz és kissé absztrakt, de annyira más nem: sírós-nevetős, fiatalosan felnőttes.

FészeKarácsony, 2013. december 20.

Nagyon sokat írtunk, mert volt miről. Íme, egy kis válogatás 2013-ból: húsz blogbejegyzés tőlünk. Lehet, hogy nem a lényeg, de valamennyi nagyon érdekes vélemény. Ezek vagyunk mi... vagymi. (Az október erős volt. Úgy tűnik...)

Cselle Gabi a vasvári kígyón

Egy színház általában tisztában van születésének pillanatával. Nos, nálunk nem ilyen egyszerű a helyzet. Az tény, hogy 2015. tavaszán megünnepeljük magunkat, de legfőképpen a helyet, ami az otthonunkká vált! S hogy mit tervezünk? Merünk álmodni. És akkorákat, hogy még a Ganz vastag betonrengetegei is beleremegnek!

S a legnagyobb ünnep: Andai Kati félévszázados színpadi életművét is köszöntjük!

Lindberg Carolina interjút készített az ezen a héten már sokat emlegetett, és általában is sűrűn felbukkanó személlyel, Jendrics Józseffel. Aki mindazon kívül, hogy Ancsi apukája, a Jemolimpex tulaja, és számunkra a hely adományozója, meg egy nagyon kedves, jópofa, fiatalos ember, szerepelt a hétvégi munkabemutatónkban is, a FészeKabaréban. Olvassátok hát, milyen kérdések és válaszok hangzottak el kettejük közt. (a szerk.)

2013. december 14. - FészeKabaré (munkabemutató)

Szeptembertől két, merőben más irányba indult el a társulat működése. A társulat fele "Az utolsó magyar" világába vetette bele magát. Ez az aktuális "cziczóabszurd", klasszikus próbafolyamattal. A másik vonal a most bemutatott "FészeKabaré", ami egy munkabemutató volt, kevésbé intenzív próbafolyamattal, közönség előtt csak kétszer játszva.

2013. december 14. - FészeKabaré (munkabemutató)

"Ez a lób*szó ürge a rendező?"

Igen nagyikám, általában ő. De most a mi kezünkbe adta a lehetőséget. A kabaré 90%-át mi raktuk össze, saját ötletekből és bénázásokból. Csodálkoztam is, mikor Attila kérdezte tőlem, hogy mit vigyorgok. Mert nekem egyértelmű, hogy pozitívan kell állni egy előadáshoz, ahogy a hibákhoz és kritikákhoz is. Na meg azért is mosolyogtam, mert iszonyatosan élveztem.

2014-ben minden lesz... valamilyen. Vicc nélkül.

A mostani ciklusomban megállt az idő. Egyre sürgetőbben érzem, hogy változnia kéne valaminek. Vagy nekem, vagy a körülményeknek. Az étvágyam sem az igazi. Megemészthetetlen, amit kapok (kapunk). Gabriella például utál. Megvet. De képtelen nélkülem élni. Megélni. Ezért jön velem, akárhová megyek. Mert jövőre tutira elindulok... városról-városra. Színpadról színpadra. És keressük majd együtt az igazságot. Mit gondoltok, van mértékegysége?

Carolinával a kabarénkban

Bumm bele. Kicsit ilyen volt nekem a megérkezés. Egy kattogó, pattogó fogaskerekekkel teli gépházba léptem be, és igen, egy kicsit elveszettnek éreztem magam, de ez már nem így van. Valami másra vágytam, és hát meg is kaptam. Ez tényleg más, egészen mesébe illő.

A Fészek Színház szilveszteri meghökkentő meglepetésként erotikus műsorral várja az érdeklődőket legújabb műsorával, melyben fellép a híres, s eddig megfizethetetlen...

2013.december.14 - FészeKabaré (munkabemutató)

Még sohasem játszottam kabaréban. Nézni nagyon szerettem régen a TV-ben Alfonzót, Kabos Lászlót, Kazal Lászlót, Major Tamás és Psota Irén Jenő-Lujza párosát, Salamon Béla mindig egyforma, de ellenálhatatlanul vicces alakját, és még sorolhatnám... Most végre én is részese lehettem egy kabarénak, és nagyon élveztem!

2013. december 14. - FészeKabaré (munkabemutató)

Elképesztően pocsék érzés, amikor egyedül állsz a színpadon, minden erőddel azon vagy, hogy legalább egy aprócska mosolyt csalj a veled szemben ülő, várakozón csillogó tekintetű emberek szája szélére, de egyszerűen nem megy - nem vicces. Na ez az, amivel nekünk nem kellett szembesülni a szombati FészeKabaré előadásán, mert a nézők nevettek, szinte mindenen.

Egy kalapos, ballonkabátos arctalan idegen zavarja fel a sima felületű visszatükröződő időt. Hogy ki ő pontosan, nem tudjuk. A háttérben megbújó gonosz, a régmúlt egy fekete foltja. Egy pont, ami a jelenbe véste magát, illetve egy összetört lány elméjébe karcolt felejthetetlen emlék, amit a haláláig magával hordoz.

Szerintem idő nem létezik. Csak az emberek találták ki, hogy legyen egy rendszer az életünkben. Természetesen nem gond, hogy ki lett találva, sőt. Viszont az nagyon rossz, mikor múlik az idő,és egyre kevesebb van. Na jó, természetesen néha jó, hogy múlik. De miért telik olyan gyorsan az idő, mikor jól érzi magát az ember? És miért lassan, mikor unatkozik? A belső óránk miatt. Nem kell odafigyelni rá. De nem ez a tényleg. Eltelt egy újabb év. Jön 2014, a Bakok éve (én is az vagyok)!

Csak titokban írom le itt, hogy a világ legszerencsésebb outsidereként, a tegnap esti FészeKabaré konferálásával - szereplőként - elértem a 100. előadást a Fészek Színházban. Ezt most megünneplem. Jó éjszakát!

Ez dokumentum segítség robot barátnő használatához.

Papíron született. Egész pontosan egy kis fecnin, amin egy szó szerepelt: anarchista. Más papírokon más szavak szerepeltek az asztalon. A Hun vagyunk? egyik első próbáján voltunk, és karaktert kellett választanunk magunknak. Nem volt kérdés, amikor először hallottam a lehetőséget, azonnal az enyém kellett, hogy legyen. Pedig akkor még neve sem volt. És semmi mása sem... Csak egy dolgot lehetett róla tudni. Anarchista. Lázadó. Mint én.

Az interjú-sorozat következő alanya Miklós Zsófia. Sokkal jobb érzés a kérdező szerepében tetszelegni, főleg, mikor a másik féllel annyira repül az idő, hogy fel sem tűnik, hogy majdnem eltelt 50 perc. Olvassátok sok szeretettel!