2013. november 20. - Gabriella tizennégyszer

A tegnapi Gabriella szokás szerint odab@?#ott. Oda tettük, ahova kellett. Pedig mennyire enerváltan és álmosan kezdtünk neki a délutáni szövegezésnek (főleg Béla és én – ki nemalvás, ki a földbedöngölő időjárás miatt). A megszokottnál is nagyobbakat ásítottam, már-már féltem, hogy kiakad az állkapcsom. Belém is állt az izgulás. Most mi lesz? Menni fog? Hol az energia?

Mint körtét a vörös áfonyával, olyan összehasonlítani a színházi próbafolyamatot a repertoáron játszással. Mert a próba a szerelembe esés, az udvarlás időszaka; míg a bemutató utáni évad(ok) a mindennapi együttélés korszaka(i). Mások. De miért is?

Tamással mi vagyunk a hetvenesek. S most ő százas is lett. Fajsúlyos szerepi voltak, erős, és felejthetetlen előadásokban. Ma a Gabriella tizennégyszer huszadik előadásán ünnepeltük. Krémessel, pezsgővel és teával. Ahogy kell. (De jó!)

Az alkotás önkifejezés. Kutakodás a tudatunk/lelkünk/szellemünk (ki hogy nevezi) legmélyén. Kipakoljuk gondolatainkat, tapasztalatainkat a világról. Ezzel szemben az előadás játszása a késztermék bemutatása. Eleinte dicsőn és büszkén, majd szép lassan unottá válik és egyre kevésbé lesz örömteli. Próbafolyamat versus Előadás.

...bienvenue, welcome. Eleinte sokat dúdolgattam ezt a dalt, amikor elkezdtünk a FészeKabaréval foglalkozni. Pedig ez a kabaré nem is az a Kabaré...

Ismét eljött hát vasárnapra a hétfő, éjre a reggel, próbára a munkabemutató, ami vasárnapra esik, hogy aztán a naptár ismét átforduljon egy új hétfőbe, a körforgás újrakezdődjön, ismeretlen történésekkel lepve meg minket hétről hétre. Az előző mondat közepe táján amúgy az Az utolsó magyar című abszurdunkra céloztam.

A héten jönnek bepillantások a munkálatokba, de nem csak az "utolsósokba", hanem a vele párhuzamosan készülgető FészeKabarééba is. Ezen kívül van egy visszatérő tapasztalat, kérdés, probléma, tény – kinek hogy tetszik –, amivel szeretnék a héten egy kicsit foglalkozni: a színházi előadásaink előkészültének fázisai, a játszás, a két dolog örömei és mélypontjai. Mindez a társulat szemével.

Nézzük csak mi a helyzet. A második felvonás vége még kissé lapos, esetlen, szövegtudás nélkül leledzik. Szoktam mondani hasonló helyzetekben, hogy lejjebb nem esik.

(Tyroler Cintia színházunk tagjaként beült a legutóbbi Ibsen előadásunkra. Majd lejegyezte, ami eszébe jutott róla. - a szerk.)

Évadról évadra egyre jobb lett ez az előadás. A szereplők magabiztosan öltik magukra az eljátszott karaktert és csöppennek bele a kisvárosi légkörbe. Én több mint fél év után ültem be rá ismét. Beérett! Bizony érdemes többször megnézni egy előadást, mert változik folyamatosan. Akár egy mondat más hangsúlyozásával, más értelmet vagy más viszonyt nyerhet egy párbeszéd. Például, a Tamás és Ján közti testvéri viszony most először tűnt igazán igazinak. A legtöbb változást Jánon, Hajnin és Attilán látom. A tavalyihoz képest Dr. Stockmann és lánya, Petra lazábban, az "Öreg borz" pedig más megközelítéssel van játszva.

Kölcsönkenyér visszajár. Most megkapja „A” Nanni amit én kaptam tőle.

A Káéletben láttam először. Az előadás eltávolított a csapattól, mert annyira jó volt, képtelenségnek tűnt, hogy bárki közülük hajlandó legyen beszélgetni velünk, vidéki kis amatőröcskékkel. Nanniról sem voltam eltérő véleménnyel. Viselkedése előadás után inkább megerősített, mint megcáfolt. Nem is igazán láttam utána, csak egyszer-egyszer bukkant elő a fiúk közül.

Fészek Színházunk egyik veterán tagja Gallai Dávid, közismertebb nevén: Dédé. A DD. (A név eredetét, melyen a környezete szólítja, misztikus homály fedi.) Immáron ötödik éve tagja a társulatnak s tíznél is több előadásban taposta a színpadot. Örököstag. De ki is ő valójában?

2013. november 11. - 1001

Nem tudom, mi a karma muszlim megfelelője, de valami muszlimkarmás dolog lehet az egész, ami Sehrezádhoz vitt, és amihez aztán Sehrezád vitt közel. Főleg amin lehet gondolkodni miatta. Meg amit belevinnék, de nem merek, ami vagyok közben, meg ami nem, de kéne; ilyenek.

Első pillantás: 190 magas, szőke (festett meg rendes is), tipikus modellalkat, tökéletes smink és frizura, csábító mosoly és a határozatlanság akár legkisebb szikrájának teljes hiánya. Hm... Második pillantás? Újról, új szemmel: Lindberg Carolina.

Vasárnap FészeKabaré próbán jártam. Csak úgy. Fészek Színház elvonási tünetem volt, ezért belestem a próbára. Milyen jól tettem!

- Csókolom!

Ez volt a legeslegelső mondatom, amivel üdvözöltem, piros arccal, hegedűvel a kezemben. Erősen benne maradt mindkettőnk fejében, előszeretettel emlegetjük azóta is. A felelet tőle pedig a következő volt: ezt melyikünknek mondtad?

Itt van újra az ősz. Eső, metsző szél, gázkonvektorok legalább hármason. Ráadásul európai szinten csökken a kultúrára fordított idő. Meg persze a pénz is. De mivel foglaljuk el magunk helyette? És mit tegyenek az eltökélten színházat csinálók? (fej két tenyérbe hajtva): Gondolkozz, Micimackó!

Interjú Bezerédi Zoltánnal a 'Halhatatlan' című előadás kapcsán.

2013. november 7. - Halhatatlan

Eddig csak néztem, értettem, de nem éreztem. A súlyt. Ami ránehezedik az emberre, ha valami olyat lát, ami hatással van rá. Ez lehet könnyű és felemelő, vagy borzalmasan nehéz és... Azt hittem, majd perceken belül elmúlik, amint vége az előadásnak, megtapsoljuk őket, kisétálunk, csevegünk és eltűnik. Nem tűnt el. Még mindig itt van, pedig már eltelt több mint négy óra. - Majszin Éva írása, Halhatatlan című előadásunkról. -

Titeln fångar mig direkt. Historien kring denna pjäs är förtrållande. En tidsmaskin som tar runt publiken till olika situationer.

A szerkesztő: Lindberg Carolina a társulatunk Svédországból érkezett tagja, 'Az utolsó magyar' stábját erősíti. Megkértem, hogy svédül írjon egy próbanaplót. Azt viszont nem mondtam el neki, hogy ezt beteszem egy közismert online fordítóba, és a program végtermékét, mely néhol igazán furcsa fogalmazási módszerekkel él, is kirakom a svéd szöveg mellé. Lássuk, mi lett belőle.

Az utolsó magyar a tervek szerint egy két felvonásos előadásnak készül. Ennek megfelelően van egy első- és egy második felvonás. Az előbbit sikeresen végigpróbáltuk, csak néhol akadtak szövegbéli hiányosságok és apróbb hibák, de mi a helyzet az utóbbival?

2013. november 4. - Hun vagyunk?

Kevesebb nézőnek játszani nem mindig jó. Főleg vígjátékot. Bár a néző azért megy el a színházba, hogy hassanak rá a szereplők, valamilyen szinten a nézők is hatnak a szereplőkre. A reakciók, a nézőtéri hangulat egy idő után észrevétlenül belopja magát az előadás hangulatába is. A jó színész ezt persze megérzi (sokszor már előre is), és ilyenkor kötelessége, hogy megpróbáljon tenni ellene.

Az utolsó magyar szombati próbáján mérföldkőhöz érkeztünk. Vagy ez azért túlzás? Nem hiszem. Tényleg olyat csináltunk, amit az egy hónapja tartó (te jó ég, már egy hónapja tart?!) próbafolyamat alatt egyszer sem: megállás nélkül lenyomtunk egy egész felvonást (az elsőt a kettőből) jelmezben, díszlettel. Lenyomtuk. Megállás nélkül.

2013. november 3. - Gabriella tizennégyszer

Ez egy olyan előadás, amit tizenkilencedszer játszottunk. Sok díjat kaptunk rá. Máté még az előadás után is felhívott, hogy mindenképpen írjak valamit. Szóval: egy esős, igazán szomorú vasárnap volt. Valahogy mindannyian problémákkal terhesen érkeztünk. Nem éreztem, hogy nekem előadást kéne játszanom.

Serei Dani előadásfotója a dobok mögül

Megszokott évadkezdés: fél év szünet után egy vasárnapi próba. Rengeteg móka, kacagás. Minden jelenet nulla közelről indul és a végére élvezetessé válik. Mint egy családi ebéd, ahol az előadás a desszert: „A nép ellensége”. Felnőttes szertelenség és komolyság.

Ezen a héten én vállaltam a szerkeszői posztot. Most van egy kis időm, bár technikai akadályok hárultak elém. Ebben az évadban a blogot nem vittem túlzásba, de nem is baj. Volt elég dolgom így is. De lesz is még.

Orgonaszó hallatszott a harmadik emeletről. Az épület teljesen üres volt. Egyetlen lámpa égett a portafülkében, az is csak halványan izott. Árpád a holdfényben úszó lépcsőt bámulta. A korlátot díszítő, aljasan tekergő kétfejű kígyókat minél tovább nézte, annál inkább olyan volt, mintha életre keltek volna.

A setétbozótoson túl egy bűzölgő, misztikumokkal átitatott láp terpeszkedik, melyet a köd olyan sűrűn takar, hogy a legélesebb szeműek is vakon bolyonganak benne. E mocsár közepén a bölcs öreg fűz tövénél található az elfeledett kút. Viszont vén aggok még regélik a meséjét. Tőlük hallottam én is mivoltáról. Azt beszélik, ki beléje merészkedik, az új világot lel a legeslegmélyén.

Mennyivel jobban hangzana a cím, hogyha nem ország, hanem város, vagy akár utcanév lenne benne. De Ibsen a cselekményt nem egy konkrét városba helyezte. Furcsa, mintha üzenni akart volna ezzel… Na mindegy. A téma most a Halloween, ami beköszönt a kisvárosban is. Hogy nézne ez ki? Először egy érdekes kép jelent meg előttem. Nem változik semmi, a színészek mindent ugyanúgy csinálnak, a díszlet, a jelmez ugyanolyan… De mindenki halloween-maszkokat visel. Meglehetősen szürreális lenne. De most nézzük, mi történik, ha a rémálom tényleg beköszönt Norvégiában.

Sehrezád fátyolos tekintete mögül az élet, mint valami pitypang szállt el a fény felé. A lány már nem érezte testének rezgését, a hangok is egyre távolabbról zúgtak agyában. Furcsa, fémes ízt érzett szájában, de figyelmét mégis az egyre erősödő fény, és egy egyre csak közeledő, fura, őszes szakáll, s a felette vidáman lóbázó két szarvacska kötötte le.

Az ajtó zárva, a kulcs nálam… és senki nem sejt semmit.
A mai este lesz a tökéletes. Fruzsina hiányzik, mint mindig. De sebaj, még kapóra is jöhet. Lehet, még rá is terelik majd a gyanút, ha bárki rá is jön, mi történt. Hisz ki gondolná majd, hogy én tettem! Az álcám eddig remekül bevált.

Fekete maskarába öltözött boszorkány állt az asztalnál. Hosszú, fehér ujjaival a középen álló urna fölött kaparászta a füstölőtől fullasztóvá töményedett levegőt.

- Érzem, hogy Mama itt van köztünk!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy színház, ahol misztikus, megmagyarázhatatlan dolgok történtek. A nézőket csodálatos világokba varázsolta el előadásaival. Halálosan jó élményeket nyújtott, és az odalátogatók vérfagyasztó emlékekkel tértek haza. Ez volt a Fészek.

Ezen a héten társulatunk tagjai Halloween földjére utaznak, és rántanak magukkal minket is. Megtudhatjuk, milyen lenne A nép ellensége, Gabriella vagy akár Sehrezád ebben a világban. Milyen lenne, ha minden Halloween-kor játszódna, és a világunkat, az előadások világait átszőné a jelmezekkel, földöntúli teremtményekkel, és rengeteg vérrel járó Halloween-i félelem és reszketés.

Az első világban a Halhatatlan fog uralkodni.

2015. február 28-án lesz 5 éve annak, hogy első előadásunkat játszottuk csodaszép kamaraszínházunkban, a Jemolban. Az ünnepi alkalomból egyik sikerelőadásunkat felújítjuk erre az alkalomra. De melyik legyen az? A Fém, az ominózus bemutatón játszott HáRoMnőVÉr, az Iskolapélda, a TI [Terra Incognita], vagy a kényszerleállított tavalyi Romantika? Megkérdezzük közönségünket is. Lehet szavazni!