Március 6-án délután - csodával határos módon - nyertem 2 jegyet a Fészek Színház aznap esti előadására. Csak egy kérdést kellett helyesen megválaszolnom facebookon, és máris írtak, hogy szeretettel vár a 2 belépőm a színház bejáratánál. - Schmidt Gréta írása, Romantika című előadásunkról. -
Arról már írtunk, hogy a következő évadban szabadbérletekkel is lehet Fészek Színházba jönni/menni, de az igazi fanatikus rajongóinknak PremierBérletet is meghirdetünk: három új bemutatónk és három különleges, egyszeri munkabemutatónk leendő nézőinek.
Hány alkalomra emlékszel? Voltak fontosak, vagy csak úgy megtörténtek egymás után, ahogy jöttek? Tudod még, milyen volt a legelső? - Csengődi Péter írása a Gabriella tizennégyszer című előadásunkról -
Örömmel olvastuk ezt az írást színházunkról egy tőlünk távol álló blogon. És a legjobb, hogy nehéz volt felkutatni, Nem a színházunk közeli ismerőse írta, nem is egy kritikus. Hanem egyik társulati tagunk ismerősének ismerőse. Ez pedig egy nagyon jó hír, hiszen terjedünk. És láthatjuk, hogy hatása van messze lévő emberekre is annak, amit mi itt szorgoskodunk. Köszönjük szépen az írást! Olvassuk hát milyen a Gabriella tizennégyszer egy ÓVÓNÉNI SZEMÉVEL!
Nem akármilyen hét következik! A társulat tagjai kis időre átadják tollaikat nézőinknek. Ezen a héten csak külső szemszögből olvashattok rólunk.
Megkértünk pár embert, írjanak rólunk, előadásainkról meg mindenről. Lesz olyan is, akit meg sem kellett kérni, már kint is volt saját blogján, vagy csak ott porosodott a polcon. Olvassátok hát jókedvvel, boldogsággal, szerelemmel, szorgalommal ezen a héten is blogunkat! És várjuk a ti írásaitokat is! Örömmel fogadjuk, és publikáljuk minden gondolatotokat színházunkról. (Amiért ráadásul egy ingyenjegy is jár!)
Öt pilléren alapszik a színház: a mű, a hely(ek), a rendezgető(k), a színész(ek) és a néző(k). Ám ha színházról beszélünk, igazán csak kettő fontos(?) nekünk: a színész és közönsége. Minden más csak halvány és csendes háttérzaj. A néző a kedvenceit keresi és várja a színpadon, velük él, álmodozik, néha szerelembe esnek, vagy éppen gyűlölködnek. A karakterek ha megélednek, az az igazi, ugye?
Erről szólt az elmúlt két hét. A Fészek Színház színészei meséltek kedvenc alakításaikról. Amiket a közönség is szeretett. Akiket...
Csebutikin doktor, Judit, Gabriella, Lali, Karesz, Stella, Lili,
Dr. Ivánovics Iván, Stockmann Péter, Zoltán és Vargáné
„A Zeu központjából jelentkezem, egyenesen Moszkvából. Cuki kis község, de furák.
A minap sétáltam a főutcán, Ivánnal,- mert Pista most az Olimpiára készül, a férjem pedig konferencián van- és a nők lenézve köpködtem a lábam elé. Felháborító. Most egy kis etyepetye miért nem fér bele?? Azt nem tudom. Csak megfogta a ...mellemet! Na! Hát hagytam, istenem!
Hogy az iskola? Hiányzik-e?
Szép emlékeim vannak, főleg az, amikor az év tanára lettem. Az utána lévő összejövetel, örök emlék."
Kedves Közönségünk, a következő évadtól szabadbérletekkel is megnézhetik előadásainkat! Hogy miért jó ez? Olcsóbb, kiszámíthatóbb, és szabadabb!
Ahhoz képest, hogy a színpad inkább taszít, mint vonz, elég sok súlyos és meghatározó szerepet alakíthattam. Kettőt említenék fel, melyeket élveztem és sikerrel vettem. Két férfi - naná! -, akik keserves önsorsrontásuk mellett némi bájt hordoznak magukban. Egyikük már nem vállalja a folytatást, a másikuk még próbálkozna egyet.
Vesztesek lennének? (Akkor én a nyertes.)
Nem hittem volna, hogy valaha kijelenthetem, nekem bizony van kedvenc karakterem: Vargáné!
Kilenc napja nem voltam bent a színházban. Ez az évad vége, jön a nyár. A találkozások ritkulnak, az időnk több és lehet nagytakarítani! Szóval 9 nap színház nélkül, és már mennék be. Attila azt mondta pihenjek, de ez nem pihenés, csak önmarcangolás. Pihenni odabent is tudok, nem kell ahhoz otthon lenni.
Egészen más járt a fejemben. Önző módon magamnak vágytam egy romantikus figurát. Hogy összebújós egymásrautaltságot élhessek meg a színpadon. Tudtam, hogy a másmilyen szerepek még jönnek csőstül. Ilyenek meg csak azért sem.
Egy kedvenc karakterem? Na nem, ez nem így működik! A legtöbb valamiért jó volt. De talán a legélvezetesebb Árpád. A portás. Jóleső dolog eljátszani a gonoszt. És lényegtelen, hogy a való életben is gonosz vagy-e. Az mindig jó. A jó unalmas, mindig nyer, és mindig igaza van. A rossz kell a jóhoz. Buda és Pest, meg a többi. Mindenkiben mindig ott van egy kis gonosz manó, akit néha-néha ki kell ereszteni.
2013. április 27. - Romantika
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy előadás a Fészek Színházban szombaton. Az olyan gyönyörűséges volt, hogy mindenkinek a szava is elállt. Az összes szereplő, pár kivétellel, uggyanolyan cigány volt, mint a Mága Zoli vagy a Bángó Márgit.
Tudjátok, játszom most a Hun vagyunk?-ban. Kit? Na kit? Hát persze. Én vagyok (dobpergés) ZSOLTI! Ha olvastok blogot, tudjátok, mit jelent nekem ez a karakter. Annyit írtam már róla, annyit írt már ő is itt… Most is összerittyenthetnék róla egy írást, mint kedvenc karakteremről. De választhatok mást is. Igen, másról fogok most írni. Egy karakter, aki, bár csak egyszer játszhattam el közönség előtt, mégis legalább olyan közel állt hozzám, mint most Zsolti, az anarchista. Ezt a karaktert Lalinak hívják.
2013.április 27. - Romantika
Újabb előadás újításokkal... Minden előadás más és más (sajnos?), de ha a rendező azzal fogad bennünket, hogy valamit megint átalakítana, akkor ez nem is annyira meglepő. Mindig félek az újításoktól, mert nem szoktuk túlpróbálni (finoman szólva), és aggódom, hogy nem olyan lesz, mint amilyennek lennie kéne.
Dr. Ivanovics Iván volt a Fészek színház első karaktere, akit alakítottam. Szeretetre méltó, habár esendő egy ember volt. Minden másodpercét, amit vele tölthettem a színpadon, imádtam! És hogy miért? Mert harcos volt!
Nem mondhatnánk akadálymentesnek az ezeregy próbafolyamatát. Eleve januárban kezdtünk volna, ami át lett csúsztatva áprilisra. Közben egy szereplő visszamondta, de lett helyette kettő. Most ott tartunk, hogy eggyel kevesebb emberünk van.
Nem szeretek favorizálni, kiemelni egy nagyon jó valamit a nagyon jó valamik közül. Ezért gyűlölöm az olyan kérdéseket, hogy mi a kedvenc zenéd/színed/filmed/könyved. Sose tudok ezekre válaszolni. Ha meg muszáj mondani valamit, azonnal ki akarom javítani magam. Ördögi kör. Szóval most úgy döntöttem, hogy szembemegyek az arccal és végre kiválasztom a kedvenceimet. Az összeset!
Az író és a színház kapcsolata olyan, mint a hitelkérő és a bankár bizalmi viszonya: megbízik az alkotókban, aztán vagy nyer, vagy veszít. (Az író a hiteles: ez jó!) A rendező szülőanyja - vagy apja - az előadásnak: ha felnő, elengedi a gyermekét. A színész és karaktere már jóval durvább kapcsolat: maga a házasság! (És ott a szerető is: a néző!)
Az enyémben nem én lennék a főnök. Egyszerűen nem lennék rá alkalmas. Hiába gondolom magamat empatikusnak, nem tudnék 0-24 foglalkozni a társulat bajaival, nehéz lenne mindig igazságosnak lenni, emiatt aztán rosszul érezném magam. Meg aztán nem gondolom hogy egy vizionárius típus vagyok — legalábbis eddig még nem voltak megvilágosodásaim, persze az is igaz, hogy életemben nem néztem még olyan komplex feladat elé, mint egy színház vezetése.
Ha leegyszerűsítem pályám kacskaringós történetét, Bácskai Misi bácsi volt, aki „felfedezett" engem. És ez igen megtisztelő számomra!
2002-ben az agárdi diákcsoporttal
Kezdjük is mindjárt azzal, hogy miként definiáljuk a színházat. Ehhez előbb vezessük be a film fogalmát, csakis azért, mert oskolám révén azzal ismerkedtem és ahhoz tudom leginkább hasonlítani.
Ha lenne egy színházam...biztosan nagyon nehezen tudnám jó kommunikálni mit is szeretnék látni a színészeimtől. Na, de fussunk neki előről. Nekem? Színházam? Ha nem komplex káosz lenne, akkor egyszerűen csak paradoxon a kijelentés...feltételezés!
Egy családias színház életében a (család)tagok nem feltétlenül a színpadra vágynak: hiszen annyi minden van még a deszkákon túl is! Így van, aki fotókat készít, van, aki filmeket, díszleteket, jelmezeket, már megvannak a jelentkezők a marketing és/vagy reklámfeladatok megoldására, s itt egy újabb lehetőség: adj el sok-sok jegyet, keress vele pénzt, s nézd ingyen előadásainkat!
Minden eladott felnőttjegy (1800 Ft) után 300, Jemolbérlet (4000 Ft) után pedig 500 forint üti a markodat. (Kedvezményes jegyeinket és bérleteinket továbbra is mi áruljuk.)
Hát nem megéri? Keress minket, és szerveződj be közénk!
(Csak e-mailben: feszekszinhaz@cziczo.hu!)
Ha nyernék a lottón, és lenne sok pénzem, akkor olyan színházat csinálnék amilyen még nem volt. A legfejlettebb technika, a legjobb színészek(nem ripacsok), kényelmes székek, király büfé, ruhatár, stb. No meg Attila és Ancsi! Mindezt a nézők számára olcsón… Aha, egyszer álmodtam is valami hasonlót.
Milyen színházat csinálnék? Kétfélét. Egyet nekem, egyet másoknak.
Imádom a videójátékokat, és ha tudom, minden alkalmat megragadok, hogy egy kicsit is tudjak róluk beszélni. Másoknak megosztani az érzést, amit bennem keltenek. És miért ne lehetne ezt a színpadon megjeleníteni? Csak sok jelmez kell, meg pöpec világítás. Na meg menyezetről lelógó hatalmas papírsárkány, amit le lehet győzni.
De hogy egy rendes példát is felhozzak: The Stanley Parable. Egy aprócska játék, ami nem áll másból, csak a játékosból, és a narrátorból, aki elmeséli neki, ki ő. Mekkora ötlet! Egy kétszemélyes „monodráma", ahol a történet szereplője szembeszáll az elmesélővel, mert a saját útját akarja járni. Vagy behódol, és követi a fentről jövő utasításokat… Annyi biztos, egy nézője legalább lesz ennek a színháznak!
Kellemes hétfőt kívánok mindenkinek (és akkor egyből paradoxonnal indítottam a hetet)! A Fészek Színház társulata nagyon vegyes. Annyira, hogy a tagok nagy része nem is akar később színházzal kapcsolatos munkát végezni, ebből megélni. Hobbiszínház. De azért az itt eltöltött évek során sok minden beleivódik az emberbe. Épp elég ahhoz, hogy elképzelhesse: „Mi van, ha én is ezzel foglalkoznék?”. Erről szól ez a hét, mindenki végiggondolja, mit adott neki eddig a színház világa, és hogyha mégis arra kerülne a sor, hogy ezzel keresné a kenyerét, akkor ezt pontosan hogyan tenné. Mit jelent neki a színházcsinálás. Mi benne a fontos, mi kevésbé? Sokfélék lesznek az írások, mert a színház is sokféle. Egyből jöjjön így hétfő reggel az enyém.
A fiatal énem jelen kontra jövő kérdése annyira régen "tevődött fel", hogy megválaszolni sincs már emlékezetem. Persze ez nem igaz. Tudom a válaszokat - felnőttesen. De mi lenne, ha ott állnék az ifjú önmagammal szemben? Kezet fognánk, vagy kiröhögnénk egymást? Változunk. Hol vállalhatóan, hol vállalhatatlanul. És ez a lényeg: kiből mennyi marad meg?
Hálát adok az égnek, hogy két éve már túl vagyok ezen az egész felvételi macerán. Nem irigylem azokat az érettségi előtt álló diákokat, akiknek ilyen hangulatban telik ez az évük. Ami amúgy is stresszes időszaknak számít.
Tyroler Cintia
Na, hát, most abban a nehéz helyzetben vagyok, hogy kellene írnom egy politikai beszámolót mindenféléről, ami mostanában történt. Hmm. Igen. Diáktüntetések. Igen. Oktatási rendszer. Érdekes. Egyetemisták vonulnak. Sajnos egyedül kevés vagyok ehhez. Vagyis nem, biztosan össze tudnék körmölni valami eredetinek látszó írást, komoly „jaj én mennyire felvállalom a véleményemet” attitűddel… Kiélvezhetném, hogy pocskondiázhatok nyilvánosan a blogon (monnyonle!)… De sehova nem jutnék vele.
Gallai Dávid
"Kocsis Máté fiataljaitól mentsen meg mindket az ég!" - ezzel a hozzáfűzéssel posztolt facebook-on egy origós cikket az egyik ismerősöm. Na, gondoltam, frappáns összefoglalás, a cikk címével együtt már pontosan tudtam miről van szó, és lehet, hogy meg kellett volna állnom, hogy elolvassam, de nem tudtam. Általában ez van... Elolvasok egy cikket és füstöl a fülem meg az orrom. És persze most is kiakadt a mérőm.
Miklós Zsófia
A téma aktuálisabb nem is lehetne, hiszen az aktualitásokról kell írni. A jelenlegi megteremtett helyzetről, a helyzetemről. Több embertől azt hallom, hogy nem lenne a helyemben és, hogy mennyire sajnálnak, hogy most vagyok a pályaválasztás előtt és most érettségizek. Vajon valóban van miért sajnálni?
Toldi András
