Ismét engem kaptok reggeli napindítónak, de ezúttal nem csak szavakkal kell beérnetek. A mozgókép fontos nekem, ezt már párszor talán hallhattátok a blogon. Miklós Máté is érintett a témában, ezért Ancsi hozzánk fordult, hogy készítsük el az előadás trailerét.
Nyolc színjátszó. Nyolc mai magyar fiatal. Nyolc karakteres balfácán. És egy pillepalacknyi (gin) tonik. Igen, tudom, jogos a kérdés: „Hun vagyunk?”
Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka. A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.
Jó reggelt kívánok!
Ezen a héten üresek a Fészek Színház termei. Na jó, nem teljesen, de hétfőtől csütörtökig nem lesz előadás. Annál nagyobb esemény vár ránk szombaton. Végre bemutatjuk a Hun vagyunk?-ot, Ancsi első rendezését, amire már hónapok óta készülünk. Ezért ez a hét a Hun vagyunk?-ról szól. Lesz itt minden.
Ma van pontosan huszonöt éve annak, hogy első "színházi produkcióm" közönség elé került. Régen volt. Felidéztem ezt a negyedszázadot: minden nap egy-egy fontosabb korszakomról írtam - visszafelé.
Ma leírom a kezdeteket. Címe: "ROCKOPERA"
Mit adtam ennek a színháznak?
Mint valami elszámolás, vagy inkább kérkedés. Egyik szemszögből nézve sem serénykednek a gondolataim. Nemszeretem kategória. De ez a kérés. Szívesebben írnék arról, hogy mit kaptam, viszont erre még senki sem volt kíváncsi...
2013. március 13. - nem/más
Az előadás érdekessége, hogy megörökítettük azt az utókor számára. Ez egyrészt azért "érdekesség", mert emiatt még az ezelőtti előadás végén elmondta nekünk Attila, hogy nem szeretne hibákat, másrészt pedig azért, mert ilyenkor mindenki annyira koncentrál, hogy abból vagy egy nagyon-nagyon jó előadás lesz, vagy katasztrófa.
Mert kell, mert muszáj! Mert élvezem a társaságot. Mert később majd szeretném foglalkozásomnak mondani. És még sok-sok miértje van. De a legfontosabb talán az, hogy a lelkem nyugalmáról van szó. És ez fontos.
Pénteken lesz pontosan huszonöt éve annak, hogy első "színházi produkcióm" közönség elé került. Régen volt. Felidézem ezt a negyedszázadot: minden nap egy-egy fontosabb korszakomról írok - visszafelé.
A negyedik fejezet ifjúságom "hihetetlen" színházi kalandjairól szól. Címe: "OPORVEZÉR"
Ha ti azt tudnátok, hogy milyen tragikus a hosszú és rövidtávú memória nélkül élni akkor nem nevetnétek rajtam. Mondjuk így se nevettek, mert még semmi vicceset nem írtam és most nem is fogok. De hogy jön ide a memória? Úgy, hogy vissza kéne emlékezni az elmúlt 3 és fél évre, hogy miket is hoztam be a színházba. Azt hiszem nem különösen sok mindent. Nekem most Józsi jut eszembe a témáról, aki gyakorlatilag a színházunk beszerzője.
De most rólam van szó!
Minden elképzelésnek, álomnak vannak határai. De ezeket feszegetni kell. Ha valamit nem lehet megoldani egy úton, találunk hozzá másikat. Ezen múlik minden. Meg az akaraton. Díszletépítésnél fontos ez. Leeső függöny, felgyulladó virág, frissen felforralt víz, forraló nélkül. És még lehetne sorolni százával az olyan dolgokat, amelyek megoldásra várnak egy darab felépítése közben. Filmen könnyű. De színházban?
Pénteken lesz pontosan huszonöt éve annak, hogy első "színházi produkcióm" közönség elé került. Régen volt. Felidézem ezt a negyedszázadot: minden nap egy-egy fontosabb korszakomról írok - visszafelé.
A harmadik fejezetben a gárdonyi/agárdi éveimről mesélek. Címe: "ANDREÁK"
A kezdetek. Kedves Nézőnk ma már nem is gondol bele, hogy Kedves Színházunk nem mindig így nézett ki. A Jemol épületének hosszú történetében csak az utóbbi pár évben szerepel a Fészek Színház. Régebben ott, ahol most társalgó, pihenő, színházterem, öltöző van, nem volt túl sok minden. A Jemol tárolt ott mindenfélét, építési anyagot, miegymás. Aztán lassan realizálódott, hogy bizony ez lesz A színház, a Fészek Színház, ami akkor még nem is létezett. És minden megkezdődött.
2013. március 11. - Gabriella tizennégyszer
Na, megvolt a G14 előadás. A nézőtéren 30 végzős középiskolással. Saját bevallásuk szerint is keveset járnak színházba, hát nem csoda, hogy zavarba jöttek az intim tértől, és a kemény, hitelesre sikeredett előadástól.
Pénteken lesz pontosan huszonöt éve annak, hogy első "színházi produkcióm" közönség elé került. Régen volt. Felidézem ezt a negyedszázadot: minden nap egy-egy fontosabb korszakomról írok - visszafelé.
A második fejezet diákszínházas élményeimet idézi meg. Címe: "HÍRNÉV!"
E heti szerkesztőnk azt kérte tőlem, hogy írjak egy bejegyzést jelenlegi játszóhelyünk keletkezéséről. Nyomatékkal kérte, hogy csak a jelenlegi hely történetét írjam meg és ne kalandozzak hátrébb a múltban. Hihi, nem tudja, hogy lehetetlent kért. Jójó, azért próbálom terjengő és kacskaringós mondanivalómat viszonylag röviden és a kérést valamennyire betartva leírni.
Üdvözlet Mindenkinek! Tegnap már olvashattátok Attila írását a kezdetekről, ma azért én még mesélnék egy két dolgot róla. Elmondom, hogyan is keveredtem én bele ebbe a technikusi őrületbe (vagy mi).
Pénteken lesz pontosan huszonöt éve annak, hogy első "színházi produkcióm" közönség elé került. Régen volt. Felidézem ezt a negyedszázadot: minden nap egy-egy fontosabb korszakomról írok - visszafelé.
Az első fejezet a jelennel foglalkozik. Címe: "JEMOL!"
A mai napig fel nem foghatom, hogy van egy saját színházunk. Olyan, mint egy álom. Szeretek végigmenni a terein, belépni a színházterembe, felkapcsolni a technikát, beszívni a szagát, megfogni a függönyöket... Egyedül szeretem a legjobban. Amikor nincs ott más, csak "ő" meg én. (Aztán megtelve is jó lenni. A többiekkel. Mert a színházat azért ők jelentik nekem. De a Jemol...! Oh, az egy csoda.)
Most írok valamit. Mert kérted Máté, mert lesz ez az előadás, mert valóban gondoltam rá, köszönhetően neked és Attilának: aki írta, hogy felvétel lesz belőle. Én a felvételeken rosszul teljesítek, de ez magánügy. Általában nem a legjobb előadásokat sikerül rögzíteni, és ha igen, akkor az az előadás halála, hiszen utána nem volt jobb nála.
Hello mindenkinek! No, meg jó reggelt! Ezen a héten én leszek a Fészek Színház blogjának szerkesztője. A heti témánk érdekes lesz, és őszinte, és sokak számára talán még meglepő is.
Kicsit tárgyiasabbra vesszük a hangvételt, és megnézzük, hogy hogyan is kerültünk mi a Jemolba, és mi minden készült már itt általunk. Ha egy technikus írja a blogot mégis mire számíthat az ember!
2013. március 6. - Romantika
Nehezen megy nekem a színészélmény írása. Általában nem érzem, hogy valójában hogyan is sikerült az előadás. Amit én érzek az az, hogy mindent ugyanúgy csinálok, mint bármikor. Pedig ez nem így van. Mindig ingadozó a teljesítményünk és talán ettől is függ, hogyan fog sikerülni az adott előadás. Hogy a legutóbbi hogyan sikerült?
Nélkülem is készülhetnek jó előadások????? Hmmm. Ugye ezt nem gondoljátok komolyan?
---- Bocs, de most megyek és beveszem a gyógyszerem...
Szombathely belvárosában van egy hatalmas hotel, Hotel Savaria a neve. Évek óta nem használják, még akad benne pár régi bútor, de alapvetően üresen áll, lakattal lezárva.
Az igazat szólva, az idei évadban ez a Böske, nagyon el lett találva. Imádom csinálni. Persze, hiányzik azért a „dráma”. Vattával lehetett volna meg az egyensúly... (Vatta a tervezett "Halhatatlan" egyik szereplője - a szerk.)
Nagyon meglepődtünk, amikor - a napokban - megtudtuk, hogy az idei "Színházak éjszakája" nem március utolsó szombatjára esik. Mert mi erre készültünk. Ezért [Spec.] Színházak éjszakáját tartunk március 30.-án, szombaton. Csak az jöjjön, aki bírja az éjszakázást! Belépő a színházi előadásokra 100 Ft! És az összes többi program ingyenes. Film + Színház + Muzsika = Fészek Színház / Jemol.
Nélkülem is készülhetnek jó előadások. Hát persze! Hiszen nem is gondolom azt, hogy csak az jó, amiben én is szerepelek.
2013. március 2. - Gabriella tizennégyszer
Egy hülye balhés pi*a voltam. Az az igazi undok liba típus. Egy hárpia, a legrosszabb fajtából. Ugyanis "fentmaradt" a hangom.
Szóval, szeretni kell és más semmi. Mármint a színházat. Vagyis az alkotó embert. Meg az alkotását. De minimum tisztelni. Erről (is) szól majd ez a hét. Megosztjuk veletek meghatározó színházi élményeinket. Miket láttunk a Fészekben, s azon túl? Miért szerettük, amit láttunk? Mit tanultunk belőlük? (Vagy éppen, hogy mennyire irigykedtünk a bennük játszókra! Bár bevallom, színészre mindezidáig csak egyszer voltam irigy: Alain Delon farmeres, világoskék, kigombolt nyakú inges, szürke zakós lezserségére az "Egy zsaru bőréért" c. filmjében!) Mert hát nélkülünk is készül(het)nek jó előadások!
Samuel Johnson szerint: "Az agy gondolatainak szabad folyása; egyetlen, nyers mű, s nem szabályszerű, rendezett alkotás." Ez az esszé. Az a műfaj, amiben nekem most írnom kellene nektek...
Mindig azt mondják: ne igyál! Viselkedj rendesen! Ne csajozz ennyit! Stb. Ki nem állhatom az embereket. A legtöbbjük olyan, mintha már most öregek lennének: maradiak, begyöpösödöttek, megalkuvók. Az én gimim se más, a szokásos szeméttelep.
