FÉSZEK SZÍNHÁZ | BLOG

„Nehéz volt…” - színészélmények

március 21. - Káélet

Amikor megérkeztünk – mindenki hulla fáradtan – még nem igazán sejtettük, hogy mi is vár ránk. Ugyanúgy készülődtünk, mint minden más előadás előtt: smink, szövegezés, ilyenek. Kicsit mindannyian csúszásban voltunk, mivel 9-re voltunk behívva, az előadás pedig 11-kor kezdődött, és ennyi idő nem elég (a lányoknak) arra, hogy minden úgy legyen, mint szokott.  Kivételesen nem félkor, hanem jóval később ültünk csak be a színházterembe, az előadás viszont 15 perccel korábban kezdődött, úgyhogy a ráhangolódásra se nagyon volt idő.

Megérkeztek. 39-en az ígért 34 helyett. Mindenki ugrik, gyors székpakolás, számolgatás, helyezkedés. Nagy hang/zűrzavarral jöttek be, és egy kicsit megijedtünk. Mondták, hogy egy osztály jön egy közeli iskolából. Nagy nehezen mindenki talált magának helyet, és elkezdődött a darab.

Már az első percben éreztem, hogy ez így nem lesz jó. A nézőtéren mindenki beszélt (nem suttogott, normál hangnemben társalgott), beszólt, fényképezett (mi??? durva), izgett-mozgott. Amikor elkezdődött a Petra-Szandra párbeszéd, iszonyat nehéz volt koncentrálni arra, hogy mi a szöveg, és hogy hogyan mondom azt, mert egyszerűen nem tudtam nem arra figyelni, ami a nézőtéren történik. Attilának igaza volt, tényleg nem mertem senkinek a szemébe nézni. Így alakult. Nem akartam látni a reakciókat, hogy mikor, mit csinálok rosszul, vagy esetleg azt látni, hogy valaki grimaszol.

Azért láttam érdeklődő arcokat, és ez jó! Nem is keveset. Mindenesetre annyira nem volt rossz az előadás, szövegtévesztés nem is volt. Úgy emlékszem.

A beszélgetés is jobban alakult a vártnál. Részben. Egy-két emberen tényleg látszott, hogy figyelt, és érdekli az, hogy mi itt mit próbáltunk átadni nekik. Nagyon sokan voltak, valószínűleg ez is közrejátszott, mivel a beszélgetéseken általában 10-nél több ember nem nagyon szokott maradni. Szombaton is csak ketten voltak. 

Nehéz volt. De adtunk nekik valamit. Többek lettek valamivel. Gondolom. És végülis a színház erről szól, nem?

„A tizedik...” - színészélmények

március 19. - Káélet

Szombati előadás,  semmi különös, gondolhatnánk, kivételesen iskola, de az nem nagyon hátráltat senkit, beülés, cigizés, szövegezés. Egy kicsit már kezd érződni, hogy rég volt az a múltkori előadás, kicsit olajozni kell ezeket a szövegeket. Mikor mindenki tökéletesre csiszolta a szövegtudását, vagy legalábbis eljutott az „áh-hagyjuk-úgyis-menni-fog” szintre, behordtuk a díszleteket, és nekiláttunk a sminkelésnek. Persze a szövegmondás ilyenkor sem árt, mire végeztünk, a lányok berohantak a színházba végezni az előadás előtti kis szertartásaikat. Ekkor ért az első meglepetés, a lányok rohannak fel, hogy menjünk be a terembe, Attila mondani akar valamit. Márt kezdtünk volna mentegetőzni, hogy nem mi voltunk és helyre hozzuk becsszó, de ekkor bejelentette, hogy ez lesz a 10. „új”Káélet. Ide is eljutottunk, már csak jól kéne végigcsinálni.

Lassan kezdődik az előadás, a nézők már bementek a terembe, már csak azt kellett kivárnunk, hogy mindenki leüljön és indulás. „Hadd szóljon!”. Lassan ment a darab és a szövegösszemondásnak meg is lett az eredménye, sehol egyetlen hiba sem, de valami nincs rendben, mindenki érzi, de nem tehetünk semmit, csak játszani tovább, ahogy csak tudunk!

Meghajlás, minden a rendben, már jön is Attila, de nem tűnik boldognak. Nem mentünk vissza meghajolni. Több perc telt el, mire visszajöttetek. Hogy mi? Nekem alig tűnt pár másodpercnek. A darab pedig, egy óra alatt véget ért, nem volt rossz, csak gyors.

Végül is lejátszottuk, sikerült. A 10. előadás, talán nem a legjobb, de hát mégiscsak: tíz!

Színházi Világnapi üzenet 2011

Jessica A. Kaahwa drámaíró, színész, rendező Színházi Világnapi üzenete Ugandából.
 
Ez a mostani ünnep jól tükrözi, hogy a színháznak milyen fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában.
 
Gondoltak-e már arra, hogy a színház milyen fontos lehet a béke és a népek közötti megbékélés megteremtésében? A nemzetek hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy nyugalmat teremtsenek a világ konfliktusokkal terhelt zónáiban, de kevés figyelmet szentelnek a színháznak, ami valódi lehetőséget kínál az ellentétek feloldására. Hogyan lehet békét teremteni a Földön, ha az ehhez szükséges eszközöket főként elnyomó hatalmak biztosítják?
 
A félelemmel és gyanakvással átjárt lelkekbe finoman fészkeli be magát a színház, megváltoztatja az embert, az önmagáról kialakított képét, és választási lehetőségek sorát kínálja fel neki, és általa a közösségnek. A színház értelmet ad a mának, és megóv a bizonytalan jövőtől. A színház egyszerűen és közvetlenül foglalkozik társadalmi kérdésekkel. A színház olyan tapasztalatokat sűrít magába, amelyek lehetővé teszik, hogy túllépjünk az előítéleteken.
 

 

Tovább olvasom

A három kívánság

'Gyenge vagyok' című drámánk Martinájával, azaz Andai Katival készült egy interjú, melyet itt olvashattok:
 
Úgy kezdődött, hogy "álljanak fel a copfosok": Andai Kati hatéves volt, amikor megkapta élete első szerepét a Budapesti tavasz című filmben - és azzal el is dőlt minden. Most ő játssza Eynsfordnét a Weöres Sándor Színház készülő Pygmalion-előadásában. Jó a közelében lenni: lényéből mosoly és kedvesség árad. ... és hozzá az a jellegzetes, valahonnan nagyon ismerős hang...
 
 

Mi jár a fejemben? - dráma van

március 9., 12. - szerda, szombat

 

Mivel vége az összcsoportos próbának és elkezdjük csinálni a jeleneteket, ezért én áttérek a heti próbanaplóra, mivel alkalmanként képtelen leszek megírni őket. De majd igyekszem így is csöpögtetni egy-két kulisszatitkot.

Ami annyira nem az, hogy a szerdai próbán már készülget a szövegkönyv, nagyjából az előadás fele már papírra van vetve – jól halad, tényleg csak ki kell kotorászni a fejemből a konkrét szövegeket. Viszont mivel nem vagyok drámaíró – ennyi idő alatt lehetetlenség is igazi drámát írni –, ezért felajánlom mindenkinek, hogy az irányokat megtartva, a tartalomhoz ragaszkodva nyugodtan formálja a saját nyelvére a szövegeket. Kritikákat is szívesen fogadok. És itt jön a mai próba egyik pozitívuma: azt hittem, hogy azáltal, hogy én írom, azáltal elkezdek érzelmileg kötődni a szövegekhez. És nem, ami azt jelenti, hogy úgy tűnik sikerült valóban a szándékokat és a célt szem előtt tartanom a próbák során, nem csicsázom a dolgokat.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Iluska napló - izgés-mozgás

 március 9. - szerda

Elkezdődött. Az első olyan próbánkon vagyunk túl, amin már volt szöveg, keretek, keretek, keretek. Hiányzott is már, hogy eljussunk ide, de furcsa is, hogy vége a szabad ötletek jegyzékének (egy harmadik Attila után szabadon).

Szabadság azért még így is jócskán maradt. A szöveg például nem teljesen kötött, saját szájízre szabható. Ez +.

Furcsa hatással volt mindenkire az új helyzet, mert a rendező-színészek felállás új leosztás még akkor is, ha eddig is Ny. Attila vezette a próbákat, a szó szoros értelmében vett instruálás csak most kezdődött. Ezt így, ezt úgy, most erre gondolsz, ez a célod, így viselkedsz, erre állsz, így mozdulsz satöbbi.

A furcsa hatás alatt pedig értem azt, hogy amikor az egyik csoportos jelenetre került sor, amiben a legtöbben (majdnem mindannyian) szereplünk, mindenki nagyon izgága lett, elkezdődött a vihánc, a röhögés, szereplés... Döcögtünk. Haladtunk is, de döcögtünk, zsivaj volt, kavargás, de nem organikus értelemben. Vajon így is be fognak ülni a dolgok? Persze amúgy biztos, hogy az első szöveges, „rendes” próba élményét még nem lehetett máshogy kezelni vagy feldolgozni, nem tudom. Számomra túltengett a sok üresjárat, jól jött volna néha egy izomagyú tesitanár, aki teli tüdőből belefúj a sípjába és bekussoltat mindenkit, fekvőtámaszos fenyegetéseket óbégatva.

A kis létszámú jelenetezés ment simán, az egyetlen probléma még az, hogy nem tudunk az eredeti térben próbálni, ami a gyárcsarnok és ahol még túl hideg van ahhoz, hogy ott próbáljunk. Így bent voltunk, kicsit esetlenül, de elhelyeztük magunkat, remélem könnyű lesz átdolgozni kintre (amúgy biztos az lesz, nem aggódom) és alig várom már a gyáras próbákat. (Én tényleg mindig alig várok valamit.)

Szóval ugye volt szöveg. De még nem a teljes. Részletekkel dolgoztunk, két jelentet kaptunk meg, ezért akadtak nehézségek az értéssel, de csak olyan dolgok nem voltak világosak, amikhez nagy segítség (sőt, megoldás) lesz a teljes szöveg ismerete. Juhé! Legközelebbre már az is lesz, halleluja.

Szövevényes a sztori, bonyolultak a viszonyok, ha hatásvadászni szeretnék, azt is írhatnám, hogy SENKI NEM AZ, AKINEK LÁTSZIK! Húúú...

Rövid, darabos poszt lett, de nagyon kíváncsian várom a jövőt meg az odafigyelést.

Címkék: próbanapló

„10 fekvőtámasz!” - színészélmények

Március 11. - Iskolapélda

Végre elértünk a tavaszhoz! Ezt leginkább a pénteki előadás napján érezhettük meg idén először.
Megérkeztem a színházunkba, elmondtam a legújabb fejleményeket Attiláéknak. (Nézőkről, iskoláról…) Megérkezett Vera is. Betegen! Gyakorlatilag nem sokon múlt, hogy az előadás elmaradjon. Csak akkor én ugrok fejest a Dunába. A szokásoshoz kicsit jobban izgulok, de ez érthető. (Vera, nézők, ráadásul a Mechából, az én sulimból!) 

Elkezdődik az előadás. Megy, de hiányzott a válasz. (Előadásra). Ezt a bizonyos választ rögtön megkaptuk, amint a közönség kezdte megszokni a helyzetet, feloldódtak...
Voltak bakik: Attilát sikerült rendesen orron vágni, a nők se voltak a helyzet magaslatán, de hát legalább van mire emlékezni. 
Volt, ami nem tetszett. Például, ha előadás alatt a függöny mögött hangoskodnak a színészek, mert azt nem csak mi halljuk. Kollégák kicsit halkabban, mert 10 fekvőtámasz lesz!

A lényeg, hogy az előadás végig jó volt. (Jónál nem több, de jó.) 
Ha a közönségnek annyira tetszett, mint amennyire ezt a végén tudomásunkra juttatták taps formájában, akkor soha rosszabbat!

Verának pedig minden elismerésem és köszönöm!

 

Mi jár a fejemben? - szereplők a fényben

március 3. - csütörtök

 

Mai remek kis terveim a kezdés pillanatában dőlnek dugába, ami annyira azért nem lep meg. Az egyik szereplővel abban állapodtunk meg, hogy ha ma sem jön, akkor részéről véget értek az Iluska próbák. Véget értek. Ez csak azért kellemetlen a mára nézve, mert ma elkezdtük volna megszülni a szerepek alapjait, nem az előadásban látható, hanem általam kitalált jelenetekben, szituációkban kipróbálni őket, élményeket gyűjteni, hogy amikor majd maga az Iluska készül legyen miből dolgozni. Hát ha hézagosan is ugyan, de ez a folyamat azért beindul ma.

Először begyűjtöm a kedvenc zenéiket, ami a házi volt, kíváncsi vagyok. Remélem találok olyat, amit tudunk használni – ez igazából azon múlik, hogy melyik, kit mennyire ihlet meg –, de szeretném nagyon, ha a saját zenéik (is) szólnának közben. Izgalmas lenne, ha valakinek a szerepéhez illene a kedvenc száma. Meg ez színesíti az előadást is, bár én is elég sokféle zenét hallgatok, nem árt egy kis impulzus. És ha már azt tűztem ki célul, hogy belőlük csinálok előadást és ehhez ennyire partnerek, akkor bizony dolgoznom kell.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Iluska napló - most ugrik a majom, fekete leves, ilyesmi...

március 3. - csütörtök

Végül mindenkinek sikerült megoldani a lehetetlen feladatot (akkora ellentmondás, mint „A HÁZ”, tudom, de mindegy), és az összes iluskás kiválasztotta a három kedvenc számát. Próba elején be is szolgáltattuk a Ny. Attilának – hogy innentől kezdve mi lesz az egészből, nem tudjuk, ha akad köztük „olyan”, ami valahol illik az előadásba, használatba vesszük. Csöpögve csak annyit írnék, hogy ebből is látszik mennyire magunkévá tesszük a témát (mennyire sajátunk az anyag, mennyire mi magunk vagyunk az anyag – jó anyag vagyunk? Szippszipp, hüpphüpp, hát persze!), mennyire TÉNYLEG rólunk fog szólni a dolog: ezt már sokszor megfogalmaztam, de hát úgy érzem nem lehet elégszer, mert tényleg minden jel erre mutat.

 

Tehát mi volnánk benne az első Iluska-projektben. Igen ám, de szerepeket még mindig nem osztottunk... Kiket fogunk játszani? Persze annyit már tudunk, hogy egy mai, fiatalokból álló közösséget, de már az előző próbán is kiütközött, hogy mindenki szomjazza a részleteket, a konkrétumokat.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Színházi világnap a Fészek Színházban

Kedves barátaink!

Március 27-én, a Színházi Világnapon, mi is kinyitjuk színházunkat, s várjuk az érdeklődő színházrajongókat.

11.00 FGK (FészekGerillaKommandó) - performanszok budapesti közterületeken (?)
13.00 Fészekimpró - drámai csapatjáték a társulat és vendégeink közreműködésével (ingyenes)
15.00 Közönségtalálkozó - nyílt fórum az amatőr színház(unk)ról (ingyenes)
17.00 Nyilvános próba - "így készül(t) a Gyenge vagyok" (ingyenes)

19.00 GYENGE VAGYOK (dráma szünet nélkül - szakmai jeggyel látogatható)

Iluska napló - let there be light!

február 24. - csütörtök

Ismét a fedélzeten. Összegyűltünk csütörtök délután, nagy körbe ültünk és kezdésként ötleteltünk. Akkor most jönne is az első észrevétel (vagy mi a szösz). Ötletelés? Több mint tíz emberrel? Igen, ráadásul egy olyan képlékeny témáról mint hogy milyen események történhetnek a sztori két egymástól távoli végpontja között? Közvélemény-kutatás arról, hogy szerintünk milyen a szülő-gyerek viszony Jancsiéknál, Iluskáéknál, mit szólnak a barátok Jancsi eltűnéséhez, hogy hal meg Iluska, ki kell-e ennek derülnie undzovájter. Részemről itt jött a képbe a csodálkozás és a pánikolás viccesen nyomasztó elegye, miszerint: most komolyan egy káoszba fulladó ötletbörze lesz, amiben sosem voltam jó, mert nehéz lavírozni a másik szavába vágás, a szókérés és a témábavágó gondolatok benyögése határain? Tudom, ez egy hosszú, zavaros kérdőmondat és ha már eszembe jutott ez a szó (zavaros), azt sem éreztem, hogy lenne egy stabil központi koordinációja az agytrösztnek, így egyre kevésbé láttam értelmét. Elvesző ötletek, gondolatcsírák, butaságok, okosságok, de az egész, nem volt KVÁZI reprezentatív (szerintem).

Talán olyan is volt, akiben felmerült, hogy Ny.Attilának talán nincs saját elképzelése a sztoriról, de ez legalább tisztázottan NEM igaz. Csak úgy éreztem, ez a módszer valamiért nem úgy funkcionál, ahogy szerintem jó lenne – egy haszna talán az volt, hogy megélhettem az ingerültség érzését próbán (ritka-furcsa-érdekes-de-ilyet-többet-inkább-nem-szeretnék!). Sokan együtt gondolkodásban még van hova fejlődni.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Mi jár a fejemben? - konfliktusok

február 24. - csütörtök

Ahogy haladunk előre, úgy kapok én is egyre több impulzust arra vonatkozólag, hogy ebben az iluskás világban kinek, milyen szerep illene és úgy kell nekem is mindig emelnem a feladatot. Haladunk, ha minden jól megy ki lesz centizve az előadás. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy mindenki részt vegyen benne, ha ellenérzésekkel telve akkor is. Harmadik próba van ma és még mindig vannak olyan emberek, akik egy alkalmat (!) se csináltak végig. Nehéz lesz és lassan kénytelen leszek határozottabban kezelni dolgokat. De ez nem baj. A konfliktussal nincs baj, színházon belül, meg közösségen belül is teljesen természetes dolog, emberek vagyunk és ettől (se) kell félni, meg kell oldani. A hangulat ma eléggé feszült. Páran eleve így érkeznek, páran hatnak egymásra, páran meg gondolom a próba miatt húzzák fel magukat (ha eddig ennyi új és nehéz (egyébként nem csak számukra, ez hivatásos színészek számára is egy nehéz munka lenne) feladatot húztam elő akkor mi jöhet még?), úgyhogy a gyors kis agybelökő feladat, amiben felvetem a lehetőséget, hogy ötleteljünk, milyen jelenet játszódhat le aközött a két pont között, hogy Jancsi elhagyja sulitársát és szerelemét Iluskát egyedül és hogy Iluska meghal. Egyébként sok használható ötlet jön. Azt mondjuk nem értem, hogy ha bedobok egy ilyen lehetőséget, akkor egyesekben miért merül fel az, hogy nekem nincs ötletem, vagy ne tudnám megcsinálni. Attila egyik elvárása a közös munka volt, hogy együtt csináljuk én pedig ehhez adok kereteket. Érdekelt volna még, hogy a legutóbb hiányzó három ember, hogyan mesélte volna el a kudarcélményét, de aztán lassan ez is gellert kap. A kedvem nem megy el, tényleg természetes dolog, de azért megfordul a fejemben, hogy lebaszok az asztalra egy szövegkönyvet, tanuljátok meg, én pedig leülök és megmondom, hogy ki mit csináljon. Most lett egy ilyen lehetőség és ez engem jobban érdekel és szerintem a többieknek is szükségük van arra, hogy megjárassák az agyukat, ötleteljenek. Ráadásul nagyon kreatív korban vannak, rengeteg impulzust képesek befogadni, sok minden van rájuk hatással és ha például sikerül a merni-nem merni témakörön túllendülnünk az egy hatalmas fegyvertény tud lenni, a csapat szintjén is.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

„Üzembiztosan…” - színészélmények

Február 27. - Iskolapélda

Vasárnap, február 27. A Fészek Színház 300. előadása. Nekem a héten a harmadik. (Hogy 1987 óta hányadik, pontosan nem tudom. De többnek tűnik 300-nál.) Igazi színházi Iskolapélda. Minden és mindenki a helyén. A zavaró körülmények sem zavarnak. Profi profizmus van. A szünet például óriáskígyóvá nyúlik, átrendezés után bőven marad idő nézni a lámpafényben táncoló por-gyémántokat. A botlások sem hibák, az előadás üzembiztosan halad. Csak Bandi elégedetlen a frizurájával.

A nézők (vissza) tapsolnak, a fiatalabbak maradnak a már szokásos beszélgetésen, ahol udvariasan hallgatnak. Bennünket. (Vagy ránk?)

”Különös...” - színészélmények

Február 26. - Gyenge vagyok

A szombati előadás különleges volt. Különlegesen fáradtan értem be délután a színházba és különlegesen izgultam kezdés előtt.

Ami persze nem baj, szerencsére könnyű szerepbe építeni. Meg az sem baj, hogy a közönség is különleges volt. A várt röhögcsélés elmaradt, helyette a síri csend. Síri, de nem gyászos értelemben, nem is az unottság miatt - feszült volt a figyelem. Az érzések, rezdülések a színpadról valahogy kiúsztak a nézőtérre és végig rajta ültek. (Kicsi a tér, belemásztunk a nézők aurájába, de ezt sem elzárkózás fogadta, hanem inkább kíváncsiság.) Én legalábbis ezt éreztem: mindenki kamillázott, koncentrált, követte a történetet, a változásokat, az apró részleteket.

Jólesett. Megtisztelő volt. Taps, taps, taps, fütty (!), taps, taps, taps. Nagyon szívesen. Köszönöm szépen.

 

 

300.

2000. március 14-én tartottuk első bemutatónkat Fészek Színház néven. ('48 újra...)

Akkor indult Agárdon a diákszínjátszás, s akkor indult el a Fészek Színház. Azóta Etyek-Botpusztán, Bugyin is "megvetette lábát" a Fészek név, de "színpadjaink" működnek a Gennaro Verolino Általános Iskolában (Hegyhát), a Kontyfa Gimnáziumban (Kontyfa), a Facultas Humán Gimnáziumban (Fact).

Közel ötszáz fiatal fordult meg az elmúlt 11 évben nálunk, jelenleg kb. hetvenen aktualizálják az életet azokra a bizonyos deszkákra - ebből a Jemolban működő csoport 32 főt számlál.

Milyen menő statisztikai adatot biggyesszek még ide? 45 előadást hoztunk létre, közel 30000 néző előtt játszottunk eddig stb.

100. előadásunkat 2006. május 19-én tartottuk az agárdi Chernel Gimnáziumban. (Ezerszín.) A 200. bemutatott produkciónk 2009. június 11-én volt a Hegyhát úton. (Apakereső.)

És eljött a 300! 2011. február 27-én a Jemolban. (Iskolapélda.)

Úgy tűnik, nem kell sokat várni az ötszázadikra...

"Kedves kollegák!” - színészélmények

Február 25. - Iskolapélda

A mai előadás - számomra - meglehetően kettős élményt jelentett.
Az előadás előtt mindenki valahogy ideges, és rosszkedvű volt. Én magam sem voltam a helyzet magaslatán. 
Érezhető volt a Péntek hatása, és a sok fáradtság, amit a hét alatt összeszedtünk.

Ennek ellenére, a helyzet teljesen megváltozott amikor elkezdődött az előadás.
A rendezőnk, Attila lelket felemelő beszéde után, azt az utasítást kaptam, hogy a színpadra lépve egy nagy lendülettel indítsam ez egész előadást.
Mindent beleadtam, és lám meg is hozta a várt hatást, mindenki nagyon jól alakított.

Fontos kiemelnem, hogy egy új dologgal találkoztam az előadást illetően.
A publikum olyan szinten figyelte az előadást, hogy felfigyelt a jelenetek finomabb mozzanataira is, nem csak a nyilvánvaló polgárpukkasztást szolgáló eszközökre reagáltak.

Ki kell jelentsem, hogy ha nem is a legjobb formánkat hoztuk - és egy-két kötelező bakit elnézve - az egyik legjobb előadásunk volt.
És ezt mindenek előtt e pompás publikumnak köszönhetjük!

Köszönöm a figyelmüket kedves kollegák!

Próbanapló - A kihívó

feburár 17. - csütörtök

Próbáljunk Iluskázni, másodszorra is.

 

Íme, eljött a második Iluska és vele együtt a második próbanapló is. Ma 5 fele kezdtünk meg a János Vitéz projekt második próbáját és igencsak fel lett adva a lecke. Szó szerint. „Emlékezzetek vissza a legelső gyerekkori emléketekre és életetek első kudarcára” így szólt az instrukció múlt héten és ma meg is nézhettük kinek milyen frusztrált gyermekkora volt.

 

De mielőtt beleásnánk magunkat a másik múltjába, jöjjön egy kis agytorna.

Gyűjtsünk össze 13 kitalált személyt, a nem, a kor, a szakma mind-mind szabadon  választott. Mindenki belelendült és kaptunk mindent, a 32 éves elkényeztetett olajmágnástól, a 80 éves ex-snowboard sztár nagymamáig tényleg mindent. Na igen, most mit is kezdjünk velük? 13 szerep 13 színész, eddig rendben is van, de hol itt az átverés? A csavar a leckében vár minket, adjuk elő az első emlékünket, a szereplőnk karakterével. Lélekbúvárkodás, első menet.

 

Miután mindenki visszament az ovis élet örömeihez kezdődhetett a második kör. Lapok kiosztva, tollak a kézben, írjuk le az első kudarcunkat. Ez volt a lecke, amit ugyebár  mindenki lelkiismeretesen elvégzett (khmm), mindenesetre 5 perc múlva már mindenki kész volt, csak még ki kellett emelni a főbb pontokat. A semmiből előbukkan a második akadály, meséljük el ezt a történetet, de nem akárhogy, a főbb jellemvonásainkkal. Kezdődhet a második menet.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Mi jár a fejemben? - karakterek és mi

 február 17. - csütörtök

A próba elkezdése előtt beszélgetéssel kezdünk, múlt hét óta foglalkoztat a kérdés, hogy miért voltak ennyire hasonlóak az otthoni jelenetek? Miért mindenki ugyanazt, illetve hasonló képet mutatott az otthonáról? Mint kiderül nagyon hatottak egymásra, páran, látva egymás jeleneteit, amíg rájuk került a sor újat találtak ki, vagy átdolgozták a saját ötletüket. Ami amennyire jó, annyiban rossz is. Hiszen egyrészt nem mindenki azt az otthonképet mutatta, amit eltervezett és kitalált, így nem tudtuk meg, hogy számukra milyen ez a világ, másrészt viszont kiderült, hogy mindenki számára van ebben közös nevező. És ha hajlandóak voltak ezt az alapvetően kiüresedett légkört a színpadra tenni, akkor minden bizonnyal igazságot is találtak benne.

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Szín+Ház (Egy színház fiataloknak. Vagy még több?)

Mesélik, hogy él Pesten egy fiatalember, akivel csoda történt: élete színes lett, szívébe a boldogság költözött, arca kisimult, szerelem ostromolja a négy égtáj felől, és a sarki kocsma addig savanyúnak vélt söre is megédesedik már szájában. Hogyan lehetséges ez? Megnézett egy előadást a Fészek Színházban.
 
A Fészek Színház a miénk. Fiataloké. Lehetsz bölcsész, cipész, lelkész, ékszerész, nálunk mindent megtalálsz: sírhatsz, nevethetsz, gondolkozhatsz, kérdezhetsz, beszél(get)hetsz, hallgathatsz, elismerhetsz, kritizálhatsz! Hogyan lehetséges ez? (Simán!)
 
 
Milyen ez a mi színházunk? Mint a Krétakör és Pintér Béla keresztezése a Szkéné méhében. (Képzavar, mi?) Aktuális, odamondó, barátságos. Egyébként amatőr színház. Vagy független. (Esetleg alternatív.) Sokan mondják sokfélének. A társulatunk gimnazisták, egyetemisták, és fiatal felnőttek egyvelege. Ez a - korosztályos - sokszínűség jellemzi repertoárunkat is. Kortársak vagyunk, mert a mával foglalkozunk, aktualizálunk, a mai magyar társadalmat vizsgáljuk, reflektálunk a jelenre. A Fészek Színház interaktív, mert válaszokat (sőt, kérdéseket) vár a nézőitől, s nem csak a félelmetesen bájos Orczy úton végiglépkedve, hanem előadásaink után a társalgóban spontán, vagy a színházban szervezetten létrejövő beszélgetéses találkozások alkalmával.
Várunk benneteket Iskolapélda című abszurdunkra, vagy Gyenge vagyok című drámánkra, s ha emlékeztek még, milyen is volt felnőtté válni (kamaszként), akkor gyertek el a Káéletre vagy a Műkörömre
 
Miklós Zsófia 
 
Megjelent a Pbú magazin februári számában.

 

Iluskanapló - Próbáljunk Iluskázni, másodszorra is

február 17. - csütörtök

Íme, eljött a második Iluska és vele együtt a második próbanapló is. Ma csütörtök délután 5 fele kezdtünk meg a János Vitéz projekt második próbáját és mára igencsak fel volt adva a lecke. Szó szerint. „Emlékezzetek vissza a legelső gyerekkori emléketekre és életetek első kudarcára” így szólt az instrukció múlt héten és ma meg is nézhettük kinek, milyen frusztrált gyermekkora volt.

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

Színpadmester Blog1

„Végre Itthon!” Mindig ez van bennem, mikor megérkezek a Jemolba. Belebújok a papucsomba, veszek egy kólát az automatából, vagy csinálok egy teát és leülök cigizni. Elrakódnak a gondjaim mélyre, eltölt az otthon melege, és csak a színház marad. Aztán ha végre ott tudom hagyni a székemet, és rá tudom venni magam, hogy elinduljak a dolgomra, hátramegyek a színházteremhez. Öltöző és előtér villanya fel, majd kitalálni valami rendszert a szanaszét heverő kellékeknek, díszleteknek. Ha megvan akkor meg is
alkotom ezt a rendszert.
 
Ezzel máris eltelt fél óra, de nem baj, mert Serei Dani (a Fishmojo dobosa) majd csak 10 perc múlva jön ki a színházteremből. Addig elszívok egy cigit, és beszélgetek az időközben megjött emberekkel.
 
 
Tovább olvasom

Káéletem

2008 fontos év volt a Fészek Színház életében. Akkor volt a színház Budapest-Gárdonyi csoportjának első premierje, ami aztán útjára indított minket. A Káélet. Mint szinte az összes többi előadásunknál, itt is Cziczó Attila maga írta a darabot. Egy hatszereplős dráma kamaszokról, felnőtté válásról, szerelemről, a fiatal generáció problémáiról.
 
 
Azóta eltelt három év. Változnak az idők, változnak a közösségek: a Káélet csapatából már csak egyetlen színjátszó tagja társulatunknak így az előadás is átalakult. De ezalatt történt egy kis kitérő. 2010-ben mutattuk be első előadásunkat a saját színházunkban, Csehov Három nővérének „cziczósított” változatát, ami nem csak nekem volt az első komoly előadásom a társulatban, hanem másik két fiatalnak is: ezzel kezdett velünk Herczeg András, és Horváth Máté is. Maga az előadás jól sikerült, szerettük csinálni, sajnos végül csak kilenc előadást élt meg. Jó volt, de nem tökéletes. A fő probléma velem volt, és az Andrejt alakító Herczeg Andrással. Kezdő színjátszók voltunk, lelkesek, de fegyelmezetlenek, tapasztalatlanok, és - mondjuk ki -, mindketten elmaradtunk a többiektől.
 
 
Tovább olvasom

„Ezt a jelet nem szeretem…” - színészélmények

február 15. - Káélet

Mai napom elég rosszul indult, bal lábbal keltem fel mindennel bajom volt. Vizsgáztam, közben mindvégig arra tudtam csak gondolni, hogy milyen lesz este az előadás? Utána beszélgetés - én moderálom, jó, írok kérdéseket. Mit kérdezzek??? Káosz volt az agyamban, teljesen ki voltam akadva, de amint a színház kapujába érek, mintha egy burokba lépnék, ahol nem érdekelnek olyan apró-cseprő dolgok, hogy holnap vizsga, miből kell tanulni és a többi… Egy olyan érzés kerít hatalmába, hogy itt minden rendben van és rendben lesz. Ha baj van, szólok, megoldjuk. Egy nagy szerető család, akiktől nem csak szeretet és a lehetőséget kapok, hogy darabban/darabokban játszhatok, ennél sokkal fontosabbat a … azt a valamit, amit nem lehet pár szóval kifejezni, a szeretet szó kevés rá, és a megértés, az együttérzés, elfogadás, útba igazítás, iránymutatás, ezek mind együtt teljesülnek benne, sőt ennél több. És ilyenkor, amikor csöngetek, kifut elém egy mosolygós arc, bejövök és leülök, teljesen átlényegülök.

Tovább olvasom

"Most kicsit bohókásabb lett..." - színészélmények

Február 14. - Káélet

Ugyanúgy kezdődött a mai készülődés is, mint mindig. Egy kis feszültség alakult ki a társaságban, de ez mondhatni lassan megszokott. Semmi extra dolog nem történt, de mindannyian tudtuk, hogy a mai előadás nagyon fontos, és sok lehetőség van benne. Mondták, hogy ma eljönnek megnézni minket a Krétakörből és ezért is nagyon jónak kell lennünk. Megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, remélem sikerült. Ezt úgyis csak a néző láthatja.

Ma debütált újdonsült Andink, és meglepően könnyű volt vele játszani. Egyetlenegy próbával sikerült belerázódnia a szerepbe, és nem azt mondom, hogy rosszabbat vártam, de nagyon ügyes volt. Gratula. A közös jeleneteink mind gördülékenyen mentek, mintha már hónapok óta ezt csinálnánk.

 

A közönségünk ma nagyon mókás kedvében volt, mindenki nevetett minden poénon (néha még azon is, ami nem poén), de a lényeg az, hogy jól szórakoztak. Engem nem zavart, csak furcsa volt. Eddig a darab hangulata, olyan szomorkás, búbánatos volt, most kicsit bohókásabb lett, de ez gondolom amiatt volt, hogy alkalmazkodtunk a nézőkhöz. Vagy nem tudom. Én így éreztem.

 

Alapjában véve, szerintem jó előadás volt. Ennél rosszabb ne legyen. Még egy kis lélekjelenlét, még egy kis „felejtsükel-hogy-kikvagyunk” és tényleg nagyon jó lesz.

 

Várjuk a holnapot. Fáradtan, de lelkesen.

 

 

 

Mi jár a fejemben? - alapok

február 11. - péntek

 

Fontos a szabályok, a keretek lefektetése, hogy milyen körülmények között szeretném tartani a próbákat. A két legfontosabb dolog a játszó és az őket néző színészek fegyelme. Baráti, intim közegben vagyunk így együtt, ami egy jó dolog, de nem szabad elfelejtenünk, hogy amikor egymásnak csinálunk valamit, akkor is figyelnünk kell. Tiszteletben tartani, hogy ő most valamit mondani akar, valamint a játszó részéről és erősebb koncentrációt, hiszen olyan embereknek rámutatnia dolgokra, akiket ismer. Sokszor, sőt szinte mindig sok időt fogok adni a feladatok elvégzésére, azért hogy lehetőség legyen átgondolni a jeleneteket, megtalálni a legideálisabb ötletet és azt alaposabban kidolgozni - esetleg kétségek között ringatózni. Bár időnk nem sok van

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

"Mindig sikerül!" - színészélmények

Február 13. - Iskolapélda

Bekám Dávid talán a legnehezebb szerepem. Erzsóként átrohanok a színpadon, az arcom a karakter furcsa járása miatt már alapból jellegzetes. Kiérve lerázom magamról Erzsót, mint karaktert és mint jelmezt. Majd egyből bújok bele Bekámba. 

Lehetetlennek érzem hátul, hogy egyből Bekámba váltsak, de mikor jön a végszó és felcsendül a jól ismert bevonuló zeném, előlépek a takarás mögül, és egyik pillanatról a másikra kancelláriaminiszter vagyok. Nem gondolkodom, csak cselekszem és figyelek. Nem csak magamra, hanem a társaimra és a nézőkre is. 

"Most nem izzadok, eddig mindig. A smink jó." Az új sminkesünk, Erzsike segített. (Pufizott, vagy mi?) Jó volt. Fél perccel a kilépésem előtt még nyomkodta az arcomra szivacskáját. Közben még az övemet csatoltam be. 

Ez az előadás is sikerült. Mindig sikerül! 

 

Iluska napló - ezek a mai fiatalok!

február 11. - péntek

Próba, foglalkozás. Nem tréning, mert az túl random.

 

Próbanaplót vezetni meg jaj, de jó! Próbáljuk meg. Ez lesz az első.

Tehát 2011. február 11-én (P), kábé délután 5-kor elkezdtük 'próbálni' az Iluskát (aka Iluska vol.1. by Nyulassy Attila).

Az első próba alapján eddig olybá tűnik, hogy kapjuk a (gyanítom) jól átgondolt feladatokat, jeleneteket csinálunk (betartva bizonyos megkötéseket, de amúgy teljesen szabadon), majd a hetek során felgyülemlett anyagból lesz Valami. A lényeg, hogy a végcélként kitűzött munkabemutató aktív közös munka gyümölcse legyen. Szép!

Én erre számítok, de az tökmindegy. Nagylevegő: a próba.

 

Tovább olvasom
Címkék: próbanapló

(K)I(l)luska - Iluska szinopszis 4. rész

Alkotói attitűd szempontjából háromféle színház van: amelyik sikerre törve, értékelés nélkül kiszolgálja nézőjét, amelyikben az alkotó önmagát kifejezve és előtérbe helyezve figyelembe se veszi nézőjét és amelyik ezt a kettőt ötvözve egyensúlyt keres a nézői érdeklődés, elvárás és a kifejezni kívánt gondolat között. Ahol a művész, mint közösségformáló, a társadalomra és az egyes emberekre reflektálni szándékozó, ám a reflektálásban személyes észrevételeit, kérdéseit fogalmazza meg. Szerintem ez utóbbi a színház. Ahol alkotó és néző találkozik, amiben előbbi úgy beszél saját magáról, hogy azt egy olyan formába önti, ami az utóbbinak érdekes és érthető. Ami róluk, rólunk szól.

Tovább olvasom

Fészek szín (múltidézés lezárva)

Mikor elindítottuk ezt a blogot, azon gondolkodtunk, hogy mi lehet az, ami még érdekelne titeket. Elsőként körvonalaztuk a "működésünket", kik vagyunk, mit és miért csinálunk, hogyan, kikkel, kiknek. És bepillantást engedtünk a múltunkba. Honnan jöttünk, miket csináltunk. Lassan lezárhatjuk ezt a fejezetet, hiszen amit nem írtunk le itt, azt megtalálhatjátok az internet végeláthatatlan világában.


Negyedik éve csináljuk a "fesztivált" ebben a formában, s tizenegyedik éve ezen a néven. Az elmúlt időszakban nagyon sokan - főleg fiatalok - fordultak meg nálunk. Jórészük csak kisebb időszakot vállalt, de sokan vannak, akik életük legmeghatározóbb éveit töltötték velünk.
Mivel a legfőbb felszíni kapocs köztünk a színpad szeretete - bár az éle másról szól! -, így fontosak (legfontosabbak) a közösségek. Sok volt. Kezdetben egy-egy előadáshoz köthetőek, majd helyhez, térhez, időhöz. Ezeknek a kis közösségnek történeteik vannak, és ebből a sok-sok történetből áll össze a Fészek Színház története. Történelme.

Megkértük néhány egykori színjátszónkat, írják le élményeiket. Ezeket olvashatjátok. (Érkezési sorrendben.)

Tovább olvasom

"Valter, kérem..." - színészélmények

Február 10. - Iskolapélda

Unalmas, ha a színész tudja és látszik rajta, hogy mit fog tenni. Nehéz feladat volt, hogy Valterként, a monológ alatt elfelejtsem mindazt, amit a próbák alatt rögzítettünk, a sok előre eltervezett dolgot, amitől az egész eljátszássá válik és nem élő pillanattá. Úgy éreztem pénteki előadáson, hogy ezt végre sikerült, ha nem is huzamosabb időre, de egy rövidre igen. Ott álltam kint a színpadon, a fejemben a jelenettel, a karakterrel, a gondolatokkal, miközben pár centi távolságra negyven ember néz várva, hogy mi fog történni és elfelejtettem mindent. Hogy mit fogok mondani, tenni a következő pillanatban, olyan volt, mintha életemben először csinálnám. Pedig pontosan ugyanazt a szöveget mondtam, mint bármikor máskor, ugyanazokkal a mozdulatokkal, gesztusokkal és előtte már rengetegszer elgyakoroltam. Halvány lila gőzöm se volt, hogy mit fogok tenni, csak tettem és figyeltem az embereket, hogy mennyire tudnak követni.

Elég nagy kihívás egy tömény filozófiai szöveggel hosszabb időre, egyedül lekötni a nézők figyelmét. De mindig rengeteg érdeklődő tekintetet találok :)

 

Jancsi a középiskolás kalandor - Iluska szinopszis 3. rész

Azt döntötte, hogy nem dönt, hogy nem tesz semmit. És ha valaki egyszer úgy köt egy nagy kompromisszumot, hogy nem tud róla, ha szőnyeg alá söpör egy problémát, ha nem hozza meg a kellő döntést akkor, amikor kell, akkor beindul a lavina. Itt ez a mese, ahol minden remény és minden varázs Iluska halálához vezet, ahonnan végső kétségbeesésében már a mesékbe menekül, hiszen a valóságban nincs megoldás: ott elvesztette a lányt. De a tündérek jelentenek nekünk megoldást? Most komolyan létezik csoda? Olyan, hogyha nagy baj van, akkor előbb-utóbb jön valaki vagy valami és mindent megold? Kétlem. Ha igen, akkor igazából lényegtelen, hogy mit teszünk az életünkben. És így az is fölösleges, hogy vagyunk.

 
Tovább olvasom
süti beállítások módosítása