Annyira régi történetnek tűnik, miközben néhány hónapja vagyunk csak túl rajta!
(Egy kis visszaemlékezés következik színházunk eddigi - talán - legnagyobb feladatmegoldásáról. Mesél a rendező...)

tovább »

Igen próbálunk, ahogy kiderült a blognaplókból. Minden bizonnyal azt is olvastátok, hogy haladunk, hogy jók a próbák, hogy mindenki boldog és élvezi. Szóval az élet szép és jó itt a Fészek Színházban különösen, amikor a Twilight álomvilágának feldolgozásával telnek az órák. Persze ez nem így van, illetve nem egészen van így, illetve így van, de mégsem. Merthogy a próbák során párszor megpróbáltuk feltenni a kérdést, hogy mit jelent vámpírnak lenni, hogy milyen vámpírok lennénk. Egyáltalán mi lenne, ha vámpírrá változnánk? Tudunk?

Azt hiszem, ahogy járjuk körbe a kérdést, lassan kiderül, hogy nem tudunk azzá változni, mert már azok vagyunk. Az előadás hat fiatalról szól, akik elképzeltek maguknak egy világot, egy álomvilágot, ahol bármi megtörténhet. Aztán moziban megnézik a Twilight-ot, aminek következtében az beköltözik az álomvilágukba. És ha már bármi megtörténhet, miért ne történhetne meg pont az Alkonyat? Illetve nem történik meg, hiszen az egész csak képzelet, de ha már elképzeltem az majdnem olyan, mintha lenne. De, hogy miért képzelődnek a szereplőink, és miért akarnak vámpírok lenni?

Nyulassy Attila, Kiss Boglárka, Cselle Gabriella (fotó: Gimesi András)

Clau 2010. májusában érkezett hozzánk. Ez így ebben a formában persze nem igaz, hiszen nagy rajongója és lelkes nézője volt a HáRoMnőVÉrünknek – azóta is kedvence az az előadás, állítja. Káéletezni érkezett - erről már írtam hosszabban Boginál -, gyakorlatilag Anna helyére, némi családi megtámogatással. (Lehet, hogy olyan közel sohasem kerül hozzám, de olyan távolra biztos nem, mint elődje.)

Terka (Káélet)

2012. január 24. - TI [Terra Incognita]

Mindig vannak kisebb-nagyobb bakik egy előadásban. Van, hogy ezt csak mi vesszük észre, de van olyan is, amikor a nézőnek is feltűnik, hogy valami nincs rendben. Van, hogy mi hibázunk – elrontunk egy szöveget, nem ott vagyunk, ahol kéne stb. – és van, hogy a technika nem akarja az igazságot. Sok minden előfordult már, amin Attila nem mosolygott annyit, mint mi. Többek között előfordult, hogy villogtak a lámpák, vagy akadozott egy CD. De az, hogy megtörténjen valami, aminek az esélye 1:1000000-hoz, még a mi mosolyunkból is döbbent arcot varázsol. Amikor Viktóriaként fekszem a lepel alatt, mindig aggódom, hogy ne lógjon ki semmim, hogy ne essen rám a batyu. Utóbbi sikerült. Nem hogy rám nem esett, de még csak a földre sem! Emiatt eddig nem aggódtam...
Már várom, mi okozhat még meglepetéseket.

fotó: GIME

A szakmai beszélgetésről itt olvashattok.

Kedden, január 24-én, szakmai előadást tartottunk a Fészekben. Hm.

Az úgy (volt) van, hogy teljes erőből színházat csinálunk. És persze a színházunkat is csináljuk. 2011-ben háromezeröt nézőnk volt. Lehet, hogy valakiknek nem nagy szám ez. Nekünk az. Ennyi emberhez jutott el üzenetünk. Az, hogy mi mit gondolunk a színházról, hogyan látjuk a világot és benne létező embertársainkat. Az, hogy mi hogyan is teremtünk színházi világot magunk és nézőink köré. Az, hogy mi mit gondolunk a fiatalságról, a felnövekvő nemzedékről. Mit adunk, mit tudunk adni nekik útravalóul. Az, hogy mi hogyan próbálunk párbeszélni korosztályunkkal és a felettünk álló korosztállyal. A felnőttekkel. Az, hogy mi a színház nyelvét használjuk megszólításukra darabjainkkal, melyen korunk társadalmi kérdéseit, hibáit, problémáit, feladatait járják körül.

„Nincs már bennem, csak üresség.” – 30y

A próba előtti napokban tele vagyok kétségekkel és különböző ellentétes érzéssekkel. Az egyik nehézséget a házi sztorija okozza – ki kell találnom, hogy hogyan írjam le, mert nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint a többiek, néha még én sem értem, amit leírok, nem állnak össze a mondatok. Mindeközben várom a próbát, hisz érdekel, amit csinálunk és az is, hogy Attila megint mit talált ki.

Nyulassy Attila, Kiss Boglárka (fotó: Gimesi András)

Egy új társulatba hüppenve, kíváncsian vártam, milyen lesz? Nos, úgy néz ki, haladós. Mindenki csinálja, ami a feladata, amit a rendező mond, mindenki dolgozik, helyesebben: játszik. Így, játszva, valahogy nem olyan fárasztóak a próbák. (Régebben azok voltak.)

Bogiról írok ma. 2008. decemberében találkoztunk először. A Külvárosi Tankörben, ahol sok-sok deviáns gyerekkel kezdtem drámajátékozni. Aztán az elkövetkező egy évben csak néha láttam. Annyira deviáns volt a lány, hogy sosem járt be a suliba. Az utolsó két foglalkozásomra azért eljött. Megkedveltem. Elhívtam hozzánk, a Fészek Színházba. (És eljött.)

Terka (Káélet)

2012. január 21. Jemol - Fishmojo

Fotó: GIME

2012. január 19. - Gyenge vagyok

Azt most hagyjuk, hogy írója, rendezője vagyok az előadásnak, még azt is, hogy gazdája a színháznak, mert van nekem egy nagyon kedves plusz elfoglaltságom előadások estéjén: technikusként ücsörgök a sötétben.

Ó, de jó kis feladat ez! Mi több: művészet! (Ahogyan mi élünk, nem is csoda.)

A már megszokott péntek-szombat helyett múlt héten csak egy próbánk volt, pénteken. De ami ezen az egy próbán történt az bőven elég volt a hétre. Az eddigiekkel ellentétben most végig csak ültünk és beszéltünk. Persze eddig is gyakran csináltuk ezt, de most az egész próba ebből állt. Az ok: Attila nem titkolózott tovább, előállt végre a májlájt történetével, amire hónapok óta várunk.

Orosz Balázs, Kiss Boglárka

A HáRoMnőVÉr bemutatóját sokan vártuk, de a legjobban egy Koncsol Ján nevű fura srác. Egy figura! Akit Zsófi „könyörgött” be a társulatba, mert szerinte érdemes lenne…!

(Hogy igaza volt-e, hamarosan megválaszolom.)

Dr. Ivánovics Iván (Iskolapélda munkabemutató)
 

Jemol, 2012. január 4.

A próba előtt sok minden volt. Suli, takarítás. És szégyellem, de bevallom a próba kiment a fejemből. Ancsi hívta rá fel a figyelmem. Kezdtek jönni az emberek. Majd elkezdődött a próba. Jelenetet csináltunk. Először. Eddig csak olvasópróba, és viszonyok, és egyéb dolgok átbeszélése volt. Egyenlőre csak vázlatosan, lépésekben csináltuk meg. A karakterek még nincsenek meg, de alakulnak. Sokszor álltunk meg. De ez természetes volt. Mi „színészek” csak bután állunk és nem tudjuk mit kell csinálni. de csináljuk, majd jön a rendező és rendez.

Csütörtök, péntek, szombat. 3 nap, 3 próba. Sokat haladtunk, nem lehetne leírni mit csináltunk. Meg értelme sincs. Inkább csak nagy vonalakban mondom el mi volt a feladat. Befejezni mindazt, amit elkezdtünk. Kialakultak a párok, szerelmes párok, egyszerre három, együtt laknak és emiatt sok a keveredés. Ki, kivel, mit, miért? Vajon együtt maradnak? Kitartanak egymás mellett? Milyenek ők? Lett egy összetartozó pár, kötelék van közöttük, szerelem is, de menekülnek egymástól. Egy másik kettős meg csak megszokásból van együtt. De mindkét pár mindkét fele vonzódik valaki máshoz is, a harmadik pár egyik tagjához. Lányok a fiúhoz, fiúk a lányokhoz. Szóval van három fiú, abból kettő szív, a harmadik meg csak röhög rajtuk. Van három lány, kettő szív a harmadik meg csak röhög rajtuk. De vajon ki lesz az? Vagy fordul a kocka, egy szív kettő röhög? Vagy happy end lesz a vége?

Gallai Dávid, Horváth Máté

2009. november 3-án találkoztunk először. Észre se vettem. A Facultas Gimnázium talán legjelentéktelenebb diákja volt. Hm. És eltelt bő két év. Hajni ma már egy nem észrevehetetlen lány. Kicsi, gátlásos, néha még halk, de megnyílt. Kinyílt. (Mint egy dekoltázs.)

Ágnes (Lányok)

A végére kiderült, hogy az általunk megformált tökéletes emberek nem léteznek, konfliktusok köztük is vannak. A twilight-téma is belekerült a jelenetbe, sőt a központi, megosztó konfliktus kiváltó oka lett. A próba végén pedig egy páros jelenet alkotása volt a feladat. Fiú-lány párokban csináltunk egy rövid kis jelenetet, amiből a két ember közötti viszony kellett, hogy kiderüljön, hogy mi lehet(ne) közöttük. A jelenet érdekessége az volt, hogy bele kellett rakni egy abszurd, vámpírtartalmú fordulatot vagy sztorit.

Cselle Gabriella

Emlékszem, amikor 2009. november 3-án először beléptem a Facultas Gimnázium mozitermébe, s ott ült velem szemben majdnem húsz színjátszani váró ifjú, hirtelen elhomályosult a kép, s egy arcot láttam csak magam előtt. Néhány hét múlva megtudtam, hogy Tiáról van szó. (Mert meg nem szólalt volna a leányzó!) Tyroler Cintia. Bonyolult a neve. S bonyolult ő is. 

Sári (Káélet)

Fényképalbum őszi előadásainkról.

Toldi András, Ács Kata, Horváth Máté, Szembratovics Szelli, Gallai Dávid, Bűdi Annamária, Cziczó Dániel, Bencsik Erzsébet, Kohut Zsanett, Erdei Brigitta, Jendrics Anikó, Molnár Hajnalka, Cselle Gabriella, Cziczó Attila, Sipos Veronika, Szabados Zsuzsa, Stubnya Béla, Kiss Boglárka, Nyulassy Attila, Andai Kati, Magyar József, Mészáros Claudia, Ambrus Asma, Barabás Tamás, Orosz Balázs, Tóth Ágoston
(Hiányzik a képről: Balogh Zsuzsa, Dancsházi Hajnal, Faluvégi Judit Rita, Kardos Balázs, Koncsol Ján, Lévai József, Miklós Zsófia, Orosz Tibor, Serei Dániel, Szendrei Szabolcs, Tóth Irén és Tyroler Cintia)